Rég álom teljesült

2020.12.21. 12:50

Huszonöt évet kellett várni a fejlesztésre, de megérte

Végéhez ért a Júliatelep 2016-ban elindított fejlesztése.

MP

Fotó: Molnár Péter

A fejlesztés keretében megújult az Apafája, a Zólyom, a Kard, a Vályi Nagy Tibor, a Hetényi János, a Futó és a Kőrösi Csoma utca, korábban önkormányzati forrásból pedig a Gyűrű utca. A most lezárult beruházás 1 milliárd 247 millió forintba került, ebből 800 millió forint uniós támogatás volt, a többit az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozta. A Júliatelep 1995 óta Debrecen belterületi része, s huszonöt évig kellett várni arra, hogy egy nagy volumenű közmű- és infrastruktúra-fejlesztés valósuljon meg a városrészben.

Fotó: Molnár Péter

– Nem kis küzdelem volt, számos kisajátítási problémával küzdöttünk, ráadásul menet közben az időjárási körülmények is ráébresztettek minket arra, hogy optimalizálni kell a terveket. Az utcák szikkasztó árkokkal épültek meg, eredetileg 920-at terveztünk az utak mentén, de ezt növelni kellett, további 902-t építettünk ki ezen a területen. Ez lehetővé teszi, hogy ha egyidejűleg 50 milliméternyi eső zúdul le a városrészre, akkor is megoldott legyen a csapadékvíz-elvezetés – tudatta a helyszínen Papp László polgármester hétfő délelőtt. Azt is elmondta, a következő időszakban folytatni kívánják a Júliatelepen az útépítéseket.

Papp László, Debrecen polgármestere | Fotó: Molnár Péter

– A következő időszakban, a 2021-27-es ciklusban valószínűnek tartom, hogy két jogcímem 43 milliárd forint lesz, amit Debrecen külön fog kapni majd a Versenyképes Magyarország Operatív Programból. Ezt Debrecen gazdaság- és infrastruktúra-fejlesztésre is használhatja – nyilatkozta Tasó László országgyűlési képviselő. Rámutatott, ezen a városrészen meghatározó lesz a 471-es számú főút továbbfejlesztése, illetve dolgoznak az elkerülő szakaszok megépítésén is.

Becsky István önkormányzati képviselő elmondta, a választókörzet legnagyobb beruházásáról beszélünk, emlékeztetett, nemcsak az önkormányzat, hanem az itt lakók is összefogtak azért, hogy a fejlesztés megvalósuljon.

KD

Borítókép: Becsky István önkormányzati képviselő (balról), Papp László polgármester és Tasó László országgyűlési képviselő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában