Számtalan emléke van Biharnagybajomról, ennek egy részét papírra is vetette

Sokan áldják a sorsot, hogy egykor vidéken, falun születtek, és részesei lehettek a természet ottani csodáinak, a munka életre szóló tanításának, az emberi, családi kapcsolatok sokszínűségének. Köztük van a szépkorú, ma Kecskeméten élő Nemes Antal is, aki Biharnagybajom szülöttje, és fiatalságának legszebb évei kötődnek a Sárréthez. Túl a kilencvennegyedik évén évente hazajár. A minap egy másfél száz oldalas korrajzot Bajomi életképek címmel átnyújtott földijeinek, felidézve és papírra vetve szülőfaluja közéletének, saját és felmenői életútjának egy-egy szeletét.

Betört Bajomba a háború

– Időskorban kettősség zajlik bennünk. A gyorsan szaladó idő talán felerősíti életünk történéseinek és elköltözött szeretteinknek emlékét, életem élményei hiánytalanul megmaradtak bennem. Talán ezért is ötlött fel, hogy ne hagyjam a semmibe veszni, hátha utódaim, az ősbajomiak majd egykor érdekesnek vagy tanulságosnak tartják. Ebben bátorítottak a bajomiak elszármazotti találkozóinkon, és áldott emlékű barátom, Nemes István. Földimhez, Mezey Jenőhöz hasonlóan a régi generáció emlékezetét felfrissíteni, az ifjabbak érdeklődését kiváltani volt a célom. Egy üzenetet írtam szülőfalumnak. Írásom jellege falutörténet, kicsit néprajz, korrajz, de leginkább elmélkedés a múltról és szülőfalum jelenéről – kezdte kiadványa megírásának előzményeivel Nemes Antal.

– Egyébként nagyon mélyről jönnek elő gyermekkorom emlékei. Emlékszem, hogy még friss seb volt szüleimben és bennünk Trianon, az ország szétdarabolása és a vele járó gazdasági, érzelmi következmények. Leventeként négy hetet tölthettem a bécsi döntéssel visszakapott Királyhágó környékén és a máramarosi Rónaszéken. Itthon a falunkban örömmel szerveztük kortárs barátaimmal az akkor divatos népszínművek műkedvelő előadásait, bennük bontakozó szerelmekkel. A szép éveket, egész életünket megszakította a falunkba is betörő kegyetlen háború. Életem legtragikusabb eseménye és időszaka volt ez, melyet tizennyolc évesen éltem meg és éltem túl. Mondhatnám, szerencsésen. Igaz, odalett a kis vegyesboltunk és leégett nádfödeles házunk is. A megszállást Szigetszentmiklóson, Imre bátyámnál éltem át. Onnan hazavergődve a nagy kilátástalanságban sorsfordító idők következtek életemben. Falunkban is a front elvonulását követően megkezdődött a küzdelem a létért. Kicsiben és nagyban. Személyesen és közösségekben. Újrakezdés. Beköszöntöttek a szűk esztendők élelemben, tüzelőben, életerőben. Nagy lelkierő és akarat kellett hozzá, de az ember csodálatos egy adott helyzet megértése és feldolgozása tekintetében. Ebben az is közrejátszott, hogy valamiféle sosem ismert demokrácia sejlett föl.

Kecskeméten lelt otthonra

– Szerencsémre 1946 nyarán olajkutatók érkeztek Bajomba, felvettek, toronyszerelő lettem. Rövidesen igazi olajbányásszá tettek, fúrószárkapcsoló beosztásba helyeztek. Nem egy leányálom volt a zord időben, szélben harminc méter magasan szerelgetni, a tízméteres fúrócsöveket helyükre igazítani. Kemény, de egyben vidám időszak volt, a szorgalom, a kitartás, az összefogás gyakorlati iskolája. Részben az olajfúrásnak köszönhetően jött be a falunkba a villanyáram, majd a gázfűtés is. Sparheltbe, sőt néhány kemencébe is gázégőfejet szereltek az akkori hetes nyomással. Az maga volt az égből, azaz a földből jött áldás, különösen télen. Szép emléket kapott ez, a már ipartörténeti emlékű olajkutatás emberpróbáló időszaka: az Olajipar Biharnagybajomban nevű csoport 2018-ban andezit emlékművet állított. Jól éreztem magam az olajbányászok között, de 1947 őszén megpróbáltam régi álmom megvalósítását, gyümölcskertész tanulónak jelentkeztem az akkori Áchim András Népi Kollégiumba. Ez volt akkoriban a Kertészeti Főiskola előképzője. Nagyon sok volt a jelentkező, engem nem válogattak be. Maradtam az olajos lét mellett, merthogy a kereskedelemben való munkát amúgy sem tudtam jövőként elképzelni magamnak. 1948 tavaszán befejeződött az olajbányász korszakom, behívtak katonának. Az 1848-as szabadságharc századik évfordulóján tettük le a katonai esküt.

Ma már kertészkedik

Nemes Antal ma is Kecskeméten lakik, Zsuzsa lányával és családjával. Tíz éve özvegy, unokái és dédunokái boldogságában éli idős napjait. Még aktív tagja a helyi nyugdíjas klubnak. Nyugdíjasként 14 éven át rendészként segítette a helyi kórház gyógyító munkáját. Megvalósítva régi álmát, a város szélén vásárolt 1200 ölnyi kertjében ma is kertészkedik. Kertszomszédok véleménye szerint az a telek már szinte egy botanikus kert. Szigorúan belső használatra verseket is ír. Katonaemlékeit is könyvvé formálja. Máskor hazajár szülőfalujába, illetve Belgiumba, az ott elhunyt fia családjához. Most a vírusjárvány miatt ezek az utazások ki tudja, meddig elmaradnak.

Péter Imre