körkép

2020.11.24. 20:00

Kevés vevővel, sok félreértéssel telt az új korlátozás első napja a debreceni vásárcsarnokban

A nagy piaci talány: ki, mikor, hová mehet?

Fotó: Kiss Annamarie

Az új kormányrendelet egyértelműen kimondja, hol és mikor vásárolhatunk, sokan mégis a tavaszi trendet követve, biztos, ami biztos inkább elkerülték a vásárcsarnokot a fent említett időszakban. Az okos lány című magyar népmesét idézte leginkább a nagypiac életképe kedd délelőtt. Be is léphettünk, de nem is, vásárolhattunk, de mégsem, érkezhettünk autóval, de parkolni képtelenség volt. Ekkor – pontosabban reggel 9 és délelőtt 11 óra között a piactéren – kóstolhatott ugyan savanyú káposztát a debreceni nyugdíjas a kisunokával, sőt sült hurkát is csomagoltathatott a sarki falatozónál, de ha a mustár elfogyott otthon, kezdődött a galiba: a külön légtérben működő árusítóhelyet ugyanis csak a hatvanöt év felettiek vehették igénybe. Az új rendelkezés értelmezésébe több vásárlónak és helyi árusnak is beletört a foga, a kereskedők közül többen külön nehezményezték, hogy a sétálóutca bevezetése miatt kieső parkolók egyébként is megcsorbították a forgalmukat.

A Nagypiac látogatóinak még hozzá kell szokniuk az új rendelethez
Fotó: Kiss Annamarie

Nem csak a gránátalmának, hanem a félreértésnek is nagy ára volt annál a kereskedőnél, aki a Naplónak déli gyümölcsöktől roskadozó pultja mögül fejezte ki aggodalmát, vészesen közeledve a déli harangszóhoz, amikor a vásártér a hétköznapokban gyakorlatilag kiürül. – Üres a piac – mutatott körbe először a csakugyan megfogyatkozott vásártéren. – Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy itt mindenki vásárolhat délelőtt – folytatta a nő. Szerinte a hétfői időcsavar egyébként is csak az utolsó csepp volt a pohárban, mivel a járvány első, márciusban indult hulláma óta nagyon gyér a forgalom.

Csak zárt üzletbe lépni tilos

Azt tapasztaltuk tehát, hogy az új szabályozás értelmezésében az első napon több kibogozatlan szál maradt, ezért a legfontosabb kérdésekkel a piac emeltén, irodájában kerestük fel dr. Ónadi Jánost, a Debreceni Közterület Felügyelet piaci osztályvezetőjét. A szakember először leszögezte, hogy az idősávok az élelmiszerboltokra, drogériákra és gyógyszertárakra vonatkozik, a piacra nem. – Vannak viszont olyan üzleteink, ahol a vásárló nem lép be az üzletbe. Ilyen például a hentespult és még két másik üzlet a nagypiac területén – körvonalazta az új szabályokat a piacvezető. Dr. Ónadi János hangsúlyozta: ezeknél az üzletekénél és a Malompark-piacon található üzletnél is az üzemeltető felelőssége, hogy ebben az idősávban csak a jogosultak tartózkodjanak a boltban. A fényesudvari és a tócóskerti piacon, valamint a Zsibin is ugyanezek a szabályok érvényesek, ezeken a helyeken azonban nincs zárt légterű, külön álló üzlet.

Fotó: Kiss Annamarie

Bevásárlókocsi helyett kosarat kapott Csilla és Panni is kedden 10 óra körül a közeli drogériában. A két nő a Naplónak arról számolt be, hogy szó szerint kitessékelték őket az üzlet alkalmazottjai mondván, délig csak az időseké a terep. – Ha már korlátozásról van szó, inkább azt kellene szabályozni, hogy kevesebb ember mehessen be ezekbe a boltokba, de a parfümök és a hialuronsavas termékek között őszintén szólva nem nagyon látok nyugdíjasokat – fejtette ki egyikük. Hogy a karácsonyi bevásárlásokra hogyan hat majd az egyszerűsítve küszöbátlépési tilalomnak is nevezhető korlátozás, azt felelték, amit már hónapok óta megtapasztalhattunk minden változást megfigyelve az életünkben. – Sehogy. Már megtanultunk alkalmazkodni.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában