teszik a dolgukat

2020.11.23. 15:32

Elégedettek a mentők az önkéntes diszpécserekkel

Gondosan, pontosan, megbízhatóan és nagy együttérzéssel végzik a feladatokat a megyei mentőállomáson azok az önkéntes diszpécserek, akik a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének felhívására jelentkeztek – jelezték vissza a szervezet vezetői.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A segítőkészségen, a lelkes tenni akaráson túl az önkéntes diszpécserek teljesítményével és munkájával is nagyon elégedettek a megyei mentőállomáson a szervezet vezetői. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar-Megyei Szervezetének felhívására jelentkező volontőrök több, mint egy hete szolgálnak, és a visszajelzések szerint gondosan, pontosan, megbízhatóan és nagy együttérzéssel végzik a feladatokat – olvasható a szervezet közleményében.

– A feladatom a vizsgálatra váró betegek értesítése volt, majd a nap második felében szűrővizsgálati időpontot kellett egyeztetni, szintén vizsgálatra várókkal, akik be tudnak menni a mintavételi állomásra – válaszolta Berényiné dr. Felszeghy Márta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora, aki keddenként 9.00 és 16.00 óra között önkéntes diszpécser az Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Állomásán.

Az önkéntes tevékenység évek óta része az életének, ám ez a mostani, a mentőállomáson adódó feladat más jellegű, mint a korábbiak

– jegyezte meg.

Fontos: megnyugtatni, informálni

Fotó: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

– Amikor beléptem, a nagy sürgés-forgás ellenére kedvesen fogadtak. Rövid tájékoztatás után már az asztalnál ültem, telefonnal és egy köteg vizsgálatkérő lappal a kezemben. Nosztalgiáztam is, bevallom, hiszen utoljára 30 éve, szigorló orvosként jártam itt, s szinte alig változott a hely – fűzte hozzá. Jó érzés volt a betegekkel beszélgetni, megnyugtatni őket. Úgy tapasztalta, hogy nagyon hálásak a jó szóért, a bizonytalanságban a megnyugtató tanácsért, a kérdéseikre kapott válaszért. Szinte mindegyik ügyfél megköszönte, hogy megtudta, mire számítson.

Beteglátogató kollégáitól személyesen is értesült arról, milyen nehéz helyzetben van az egészségügyi ellátórendszer, elsősorban ezért tartotta fontosnak, hogy mihamarabb jelentkezzen. Inspirálta az is, hogy nagyobb lánya múlt héten jelentkezett önkéntesnek, és a mintavételezésben dolgozott egy hétig Borsod-Abaúj Zemplén megyében. Sőt, a férje, Berényi András – a Debreceni Egyetem, Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ ügyvivő-szakértője – is jelentkezett az önkéntes diszpécserszolgálatra – részletezte.

Csodás élmény volt látni, mennyi türelemmel, empátiával és nagy tudással dolgoznak a diszpécserkollégák, -kolléganők, fogadják a hívásokat, megnyugtatják a hívókat, szakértelemmel rendezik a problémákat. Tisztelettel adózok minden mentősnek. Az első nap után fáradtan, de jóleső érzéssel köszöntem el, jövő héten folytatjuk

– zárta szavait.

Ebéd a járvány végéig

Minden nap 30 ebédet szállít ki adományként a Nagykonyha Kft. és KajásRobi a Hajdú-Bihar Megyei Mentőszolgálatnál szolgáló önkéntes diszpécsereknek és a mentők irányítócsoportjának dolgozóinak. Nagy Róbert köz- és szociális étkeztetéssel foglalkozó debreceni egyéni vállalkozó a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének érdeklődésekor az első szóra elvállalta, hogy segít, és felajánlotta, hogy ezt a járványhelyzet végéig megteszi.

– Aggódtam, hogy nem engem kér meg – válaszolta KajásRobi. A megyei igazgató azért kereste meg a – a humanitárius ügyekben máskor is nagyvonalúan segítő – vállalkozót, hogy étkeztetéssel támogassa az Országos Mentőszolgálat megyei szervezetének állomásán diszpécserként szolgáló önkénteseket. A Nagykonyha Kft. és KajásRobi felajánlotta, hogy minden nap 30 ebédet szállít ki a volontőröknek és a mentők irányítócsoportjának dolgozóinak a járványhelyzet végéig, nemcsak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában