használatba vették

2020.09.25. 12:16

Sportpályát kapott a Sinay Miklós utcai ovi

Elkészült a Sinay Miklós Utcai Óvoda ovi-sport pályája; a létesítményt pénteken délelőtt mutatták be a sajtónak a helyszínen.

Fotó: Kiss Annamarie

– A gyerekek már használják, a szülőktől jó visszajelzések érkeztek – osztotta meg az első tapasztalatokat Barcsa Lajos alpolgármester.

– Idén három ilyen pályát adunk át, a mostani mellett még a Levendula és az Ifjúság Utcai Óvodában. 2017-ben már volt egy komoly Ovi-Sport Pálya építési program, annak keretében négy helyen, a Kemény Zsigmond utcai, a Pósa utcai, az Arany János utcai és a Százszorszép Óvodában készült el hasonló létesítmény azzal a céllal, hogy egészséges fiatalokat neveljünk – hangsúlyozta az alpolgármester.

„Az egészség része a rendszeres sportolás, amit nem lehet elég korán kezdeni, ezért, már az óvodában meg kell szerettetni a mozgást.”

Elhangzott: az önkormányzat 30 százalék önrésszel járult hozzá a Sinay Miklós Utcai Óvoda pályájának kialakításához, és számos helyi, környékbeli vállalkozó kifejezetten arra a célra ajánlotta fel adóját a TAO-program keretében, hogy ez a létesítmény megvalósulhasson.

Barcsa Lajos bejelentette, hogy előző napon aláírták a Sinay Miklós Utcai Óvoda felújításának beszerzési célokmányát, ez azt jelenti, hogy rövidesen megjelenik a kivitelezési eljárás közbeszerzési felhívása. A beruházás során az épület külső szigetelést és napelemeket kap, lecserélik a nyílászárókat és korszerűsítik a világítást.

Az alpolgármester kitért arra, hogy a debreceni önkormányzat 33 óvodát működtet és egy további építését tervezi; az Új Főnix Terv program keretében 17 óvoda felújítását vállalta, ebből tizenkettőé már megvalósult, összesen 2,5 milliárd forint értékben. Öt óvoda modernizálása előkészítés alatt van; a Görgey utcai, az Arany János utcai, a Sinay Miklós utcai, a Karácsony György utcai és a kismacsi óvodáé.

A Debrecen2030 programban is továbbviszik ezt a folyamatot, újabb négy pályázatot nyújtottak be a Margit téri, a Thaly Kálmán utcai, a Hétszínvirág és a Szivárvány Óvodát érintően. Mindösszesen 5,5 milliárd forintot fog elkölteni az önkormányzat óvodafejlesztésre 2014-től kezdődően.

Molnár Andrea, az Ovi-Sport Alapítvány elnöke elárulta, debreceni származásúként az itteni pályaátadók különösen kedvesek számára, és azt is, hogy a nemzeti ovi-sport program gondolata a cívisvárosban született meg; többedmagával azon töprengtek, valamit tenni kellene azért, hogy az óvodáskorú gyerekek mozgásfejlesztése magasabb színvonalon valósuljon meg. Ennek előzménye volt, hogy amikor a húgát beíratták a Debreceni Református Kollégium Óvodájába, akkor szembesültek azzal, mennyire hiányos a sportinfrastruktúra. Ezt tapasztalták később országszerte, sőt, nemzetközi szinten is.

Az első Ovi-Sport Pályát a fenti óvodában adták át, az a prototípus, azóta fejlődött, mostanra számos „ékszerdobozt” helyeztek már el a hazai óvodákban – tudatta Molnár Andrea, hozzátéve, hogy ez most egy újabb „nagy lépés kis cipőben”.

Számokra fordítva elmondta: a Sinay Miklós utcai a 423. pályája az alapítványnak, Hajdú-Biharban a 40. és Debrecenben a 7. Több mint 50 ezer gyereket mozgattak már meg a nemzeti ovi-sport program keretében Magyarországon és a határon túl.

– Mi csak hozzáteszünk ahhoz a magas színvonalú munkához, amit a magyar óvodapedagógusok végeznek – hangsúlyozta.

Ifj. Buzánszky Jenő elmondta, édesapja, – aki egyébként a Debreceni Egyetem utazó nagykövete volt, – nagyon fontosnak tartotta az utánpótlás nevelést, és hogy az alapítvánnyal az országot járva sok ezer pedagógus szemléletét alakították már.

Komplex, 21. századi létesítménynek nevezte a pályát Nagyné Harangi Ilona óvodavezető; mely alkalmas a mindennapi mozgás biztosítására, közösségi játékokra és egyéni az felzárkóztatáshoz is hozzájárul.

SZT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában