cívisvárosi fejlesztések

2020.09.11. 07:30

Debrecen keleti városrésze se „mostohagyerek”

A Vágóhíd utcán, valamint a Biczó-kert és a Panoráma út között is lesz új kerékpárút.

Fotó: Kiss Annamarie

Minden városrész fejlesztésében egyformán elkötelezett az önkormányzat, így a keleti városrész korszerűsítésére is nagy figyelmet fordít. Ezt hangsúlyozta a polgármesteri hivatal a Napló egyik olvasói panaszára, mely szerint Debrecenben „a keleti városrész nagyon mostohagyereknek számít, s a városvezetés nem figyel az ott lakók igényeire”.

A városháza válasza kitér arra is, hogy az elmúlt években a Könyvkötő, Felsőpércsi, Kistelek, Jámbor Lajos, Csárda, Szőlőskert, Szarvas, Új, Kisdobos, Fokos, Szilva, Csengő, Szeged, Daru, Kisbánya, Nagydobos–Dobverő, Pohl Ferenc és Poroshát utcán is zajlottak útépítések. 2018-ban a keleti városrész csapadékvíz-elvezetéséről gondoskodott az önkormányzat, továbbá szükséges útfelújítások voltak 2016-ban és 2019-ben a Cseresznye, Piroska, Leiningen, Sólyom, Virág, Galamb, Vécsey, Szabó Kálmán utcán és a Széna téren. Tavaly valósult meg a Dobozi lakótelep gazdaságélénkítő megújítása, s helyrehozták a Fényes udvar játszóterét is.

Biztonságban gyalog, keréken

A közösségi közlekedés kényelmes és problémamentes működése érdekében Debrecenben 2019-ben és 2020-ban 132 új utasvárót telepítettek, emellett a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet keretein belül az önkormányzat minden évben gondoskodik a balesetveszélyes, továbbá az esztétikai problémájú utasvárók javításáról is – mutat rá a debreceni polgármesteri hivatal összegzése.

Az önkormányzat szerint az olvasó által említett buszútvonalalakon több várót telepítettek vagy cseréltek ezeken a helyszíneken: Faraktár, Veres Péter, Huszár Gál, Kincseshegy, Lahner utca, Létai és Diószegi út. Természetesen amennyiben lehetőség van rá, és elég hely áll rendelkezésre, újak telepítéséről is intézkedik a város. Ugyanakkor a Dekert Nonprofit Kft. (a korábbi Dehusz Nonprofit Kft.) a Lahner utcán és Létai úton egyedi kivitelezésű élőfalas utasvárók kihelyezéséről már gondoskodott.

A Lahner utcai autóbuszváró új megjelenése a Dekert Nkft. munkájának köszönhető | Fotó: Kiss Annamarie

A Napló megtudta:

folyamatban van a Hétvezér utca, Vámospércsi út, Budai Nagy Antal utca és Faraktár utca csomópontjának kapacitásbővítő beavatkozásáról szóló útépítési tervek készítése. Ezzel összefüggésben várhatóan a Faraktár és a Kolónia utcai kereszteződés is átépül, s ennek köszönhetően a gyalogosok és a gépjárművel közlekedők számára is biztonságosabbá és könnyebben járhatóvá válik a két csomópont.

Ezenkívül dolgoznak még a Mézeshegy, a Pipóhegy utcák, valamint a Portörő utca útépítési tervein is.

Az egészségügy is javult

A hivatal tájékoztatása szerint parkolókat alakítottak ki a Faraktár utcai bölcsőde, valamint a Jánosi utcán a Csapókerti Általános Iskola előtt. A múlt évben a Vámospércsi–Létai út kapacitásbővítő átalakítása zajlott, idén pedig a Szabó Kálmán, Vécsey, Galamb és Gizella utcai csomópontban történt átépítés. Az elmúlt időszakban a gyalogosok biztonságát szolgáló átkelőhelyeket alakítottak ki a Huszár Gál, Mák, Kincseshegy, Csűry Bálint utca, Létai út, továbbá a Veres Péter és Radnóti Miklós utca kereszteződésében is.

Levélírónk másik felvetésére így reagált az önkormányzat: való igaz, hogy a keleti városrészben csak egy nagyobb szupermarket található, de ez piaci szereplők üzleti döntése, amelyet az önkormányzat nem tud befolyásolni. Remélhetőleg ez a helyzet hamarosan megváltozik, és a város e nyugodt, kertvárosi részén való üzletnyitást egyre több nagyobb cég is komolyabban megfontolja majd. Addig az olvasói levélben megjelölt környéken a Létai úton és a Keresztesi utcában is találhatók üzletek.

Bölcsődék felújítása

Az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztését hajtották végre a Szabó Pál utcában. Mindemellett a helyi kulturális és oktatási intézményekben is fejlesztések mentek végbe, hiszen a Gáborjáni Szabó Kálmán Utcai Bölcsődének, valamint a Karácsony György Utcai Tag­intézménynek a felújítása is megtörtént, és a helyi kulturális életet ápoló Csapókerti Közösségi Ház padlózatát is helyrehozatta a debreceni önkormányzat.

A fejlesztések sorát gazdagítja az is, hogy energetikai korszerűsítést kapott a Debreceni Bocskai István Általános Iskola, valamint a Karácsony György utcai óvoda is. Az utóbbi években megsokszorozódott a kerékpárral közlekedő lakosok száma a városban. Ez a tendencia természetesen a keleti városrészben élőket is érinti.

Turisztikai célok

Annak érdekében, hogy megkönnyítsék e környezetkímélő közlekedési formát használók mindennapjait, az önkormányzat előkészítette a keleti városrész forgalomszervezésének javítását és a Vágóhíd utcai kerékpárút kialakítását. Emellett a turisztikai célú kerékpárút-fejlesztési program is elkezdődött.

Ez a Biczó István kert és a Panoráma út között valósul meg.

Pályák és facsemeték is

A Vak Bottyán és Vay Ádám utcai játszóteret bővítették, körbekerítették – ismertette a városháza. A Naplónak elküldött összesítésből megtudható az is, hogy 2017-ben az Őz–Vadliba, valamint az Ököritó utcai játszóterek is új elemekkel bővültek, felújították a Széna téri sportpályát, és a Bihari–Pandúr utcán játszóteret alakítottak ki. 2018-ban a Liget térre új kosárlabdapalánkokat helyeztek ki. 2015-ben a Liget téri kondiparkba párhuzamos korlátot telepítettek, új elemeket helyeztek ki, felújították a kosárlabda- és a futballpályát. Idén a Liget tér új kosárpalánkot, valamint egy kondiparkot kapott, a Bihari utca elejére pedig facsemetéket ültettek. Bánk új játszóteret, az Őz–Vadliba utcai futballpálya kerítést, padokat, facsemetéket is kapott. A Széna téren új kondipark épült, a Matyó utcai parkot rendbe tették, facsemetéket ültettek.

Vass Attila

Borítókép: a Vécsey, Galamb, Szabó Kálmán és Gizella utcák kereszteződése is biztonságosabb lett az átépítésnek köszönhetően

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában