fontos kérdések, hasznos válaszok

2020.06.28. 08:03

Mi jár, ha megszűnt a munkahely?

Legfeljebb 90 napig folyósítják a kormányhivatal álláskeresési járadékát.

KD

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A pandémia idején sokan elvesztették állásukat, s bár egyre több foglalkoztatásösztönző program indult, nem árt tisztában lenni azzal, mi jár az átmeneti időszakban. A Napló kérésére a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal elmondta, milyen esetben jogosultak a munkájukat elvesztők álláskeresési járadékra.

„Jogosultak lehetnek a munkaviszony megszűnését követően azok, akik az illetékes járási hivatal álláskeresők nyilvántartásában szerepelnek, az álláskeresővé válást megelőző három éven belül legalább 360 napos munkaviszonnyal, egyéni vagy társas vállalkozói jogviszonnyal rendelkeznek, valamint szeretnének munkát vállalni, de nem találnak, és a kormányhivatal sem tud a végzettségüknek megfelelő munkahelyet felajánlani nekik”

– ismertették a feltételeket.

A járadék összege

Az álláskeresői nyilvántartásba vételt, illetve az álláskeresési ellátás megállapítását a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán, a munkaviszony megszűnését követő napon lehet kérelmezni. A személyes okmányok, dokumentumok mellett a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos iratokat is fel kell mutatni.

A járadékot legfeljebb 90 napig folyósítják – de nem mindegy, mennyit. Az álláskeresési járadék összegének kiszámítására is kitért a hivatal.

Az összeget a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben elért munkaerő-piaci járulék havi átlagos összege alapján számítják.

– Ha a megelőző négy naptári negyedévben egyáltalán nincs az álláskeresőnek járulékalapja, akkor az álláskeresési járadék megállapításának alapja a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér 130 százaléka – ismertette a kormányhivatal. Az, aki álláskeresési járadékban részesül, a vonatkozó társadalombiztosítási szabályok értelmében biztosítottnak minősül, azonban a 90 nap lejártával a TB-finanszírozás megszűnik.

Az elhelyezkedés után

Ha az ellátás közben sikerül munkát találni, ezt 15 napon belül kötelezően be kell jelenteni az álláskeresési járadékot folyósító járási hivatal részére. Az adórendszeren kívüli háztartási, az alkalmi, illetve idénymunka az álláskeresési járadék folyósítása alatt is végezhető.

„Ha az ügyfél által létesített munkaviszony határozott időtartamú, és időtartama a 120 napot nem haladja meg, az álláskeresési járadékot folyósító járási hivatal a munkaviszony időtartamára szünetelteti a folyósítást, amit a munkaviszony végét követően az ügyfél nyilatkozata alapján tovább folyósít”

– ismertették. Hozzátették: – Amennyiben az álláskeresési járadékban részesülő személy határozatlan időtartamú, legalább napi négy óra munkaidejű munkaviszonyt (kivételt képez a közfoglalkoztatási jogviszony) létesít, arra is lehetősége van, hogy a fennmaradó, igénybe nem vett ellátása 80 százalékának a kifizetését kérje a járási hivataltól – részletezte a megyei kormányhivatal.

Ha valaki az álláskeresési járadék folyósítási ideje alatt nem tud elhelyezkedni, és a kormányhivatal sem tud munkát felajánlani, a 90 nap letelte után kérelmet nyújthat be aktív korúak ellátásának megállapítására.

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában