Koronavírus

2020.04.28. 13:24

Bács Zoltán: nálunk nem állt meg a világ

A kancellár beszámolt a legfontosabb járványügyi intézkedésekről.

Fotó: unideb.hu

Alaposan megváltozott az élet a koronavírus miatt a Debreceni Egyetemen. Üresek az épületek, a kollégiumok, távoktatás zajlik, és átalakult a betegellátás – derült ki a Médiacentrum Debrecennek adott kancellári interjúból.

Bács Zoltán elmondta: a járványra való felkészülés kapcsán az elmúlt egy hónap alatt 2,2 milliárd forintot költött az intézmény eszközbeszerzésekre, átalakításokra. A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Bartók Béla úti telephelyén átalakították az infektológiát, a klinikai campuson pedig számos épületben hoztak létre olyan helyiségeket, amelyek egy esetleges nagyobb igénybevételt is elbírnak. Rengeteg védőeszközt szereztek be, lélegeztető- és altatógépeket, betegmonitorokat, CT-t, röntgent, mobilröntgeneket vásároltak. A Debreceni Egyetemen a jelenlegi igényeknél lényegesen több lélegeztető géppel rendelkeznek.

„Betegellátó intézményeink maximálisan felkészültek. Aki Debrecenben ilyen helyzetbe kerül, az jó kezekben lesz”

– jelentette ki, majd arról is beszámolt, hogy a járványos esetek kezelésére kijelölt Kenézy kórház jelenleg több mint 300 koronavírusos beteg egyidejű ellátására alkalmas. Az egyetem pandémiás terve szerint pedig szükség esetén több mint ezer ilyen helyet alakíthatnak ki, amelyek nagy része a Bartók Béla úti épületegyüttesben lenne, de szükség esetén a klinikán, főleg az 1-es telepen is létesíthetők.

„Ezen a helyzeten túl leszünk. Bár a vírus nem fog teljesen eltűnni, megtanulunk vele együtt élni, infrastrukturálisan pedig felkészültünk”

– vélekedett a kancellár. Hozzáfűzte, hogy hamarosan beindítják a Virtuális Ambulanciát, valamint készülnek a járóbeteg-ellátás fokozatos, lassú újraindítására is az Operatív Törzs és a kormány rendelkezései függvényében.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos további cikkeinket ide kattintva érhetik el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában