merülés a múltba

2020.04.30. 07:30

A Vekeri pihenőközpontot negyvennégy éve adták át

Az erdőspusztai oázishoz buszjáratot indítottak, és sífutópályát is terveztek.

Fotó: Napló-archív

A Debrecen melletti Vekeri-tóval kapcsolatban mostanában leginkább arról hallani, hogy kevés a víz, a hal, és nem lehet csónakázni, ám ez a terület egykoron olyan virágzó hely volt, hogy kemping-világtalálkozót, később több EFOTT-ot és országos rockfesztiválokat is rendeztek a fái alatt, a víztükör szomszédságában.

Ezt a paradicsomot 1976. április 30-án adták át a természetkedvelő közönségnek.

A Hajdú-bihari Napló másnapi beszámolója szerint a cívisváros környékén több olyan pihenési körzet kialakítása volt folyamatban, amelyek a természeti adottságokban viszonylag szerény lehetőségekkel rendelkező debrecenieknek a kulturált pihenés iránti igényét elégítik ki.

Az ezredfordulóig valósultak volna meg

Fotó: Napló-archív

Ennek az ezredfordulóig megvalósítandó tervnek az első állomását jelentette a pénteki napon átadott Vekeri-tó és a mellette kialakított pihenőközpont. A Napló tudósítása hangsúlyozta: a város lakossága egy olyan közeli pihenőterülettel gazdagodott, amelynek a központja a Hosszúpályi út mellett lévő Erdőspuszta és a régi sáros, mocsaras területen létrehozott csónakázótó. Az avatási ünnepségen Termann István, a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatója azt is hangsúlyozta, hogy a nagyszabású terv első állomásaként átadott Vekeri központ több szervezet és intézmény közös összefogásával, lelkiismeretes munkájával valósult meg.

A szakember tájékoztatása szerint 1976. április 30-ig elkészült a 16 hektáros csónakázótó, a csónakház (a Fefag tervezésében és kivitelezésében), valamint az abban lévő büfé, melyet az Áfész kapott meg üzemeltetésre. A tóban nem lehetett fürödni, ám a parton zuhanyzókat építettek a vendégek felüdülésére. Az akkori tervek között szerepelt a kemping, nyári üdülőtábor, sportpályák, erdei tornapályák építése, továbbá a Hosszúpályi út keleti oldalán lévő dombos részen a már elkészült szánkópálya mellé sífutópálya és lovasfogadó megvalósítása is.

Fotó: Napló-archív

Teljes kiszáradás is bekövetkezett

Az átadási ceremónia végeztével kitüntetéseket adtak át az építőknek, majd a tó vizén hajómodell-bemutató kápráztatta el az egybegyűlteket. A cikk szerint aznap meglehetősen borús volt az ég, ám „a remélt jó időjárás valószínűleg minél több debrecenivel ismerteti meg az erdős-ligetes környezetben fekvő, új létesítményt”. Ennek érdekében a Nyugati utcáról új buszjáratot is indítottak, mely segítségével a városból is rövid idő alatt elérhető a Vekeri-tó.

Az eltelt 44 év alatt ez az erdőspusztai paradicsom több boldog és kevésbé dicső korszakot is megélt. A legszomorúbbak egyike a 2015-ös teljes kiszáradása, amelyet máig nem hevert ki, és a korábbi állatvilága se tért vissza a Vekeri-tó vizébe.

Vass Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában