szép eredmények

2020.03.02. 14:40

Taroltak a debreceni táncos fiatalok

Országos improvizációs versenyen szerepeltek kiemelkedő sikerrel a Medgyessy-iskola diákjai.

Fotó: Lévai Emese

Immár hetedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Detvay Zsuzsanna Improvizációs Emlékversenyt Budapesten. A megmérettetésen szakgimnázium kategóriában két hely is jutott a dobogón az ifjú tehetségeknek; 1. helyezést ért el Szabó Sára, 3. helyezést Bede Róbert, aki kategóriájának különdíját is kiérdemelte.

Felkészítő tanáruk Lévai Emese volt, aki a Naplónak számolt be a verseny fontosabb tudnivalóiról.

Fotó: Lévai Emese

– Az improvizáció a táncművészetben azt jelenti, hogy a táncos képes adott pillanatban, adott témára, zenére megmozdulni, rögtönözni, komponálni, táncával kifejezni egy gondolatot, érzelmet anélkül, hogy azt előre megtervezte vagy betanulta volna. A felkészítő időszakban különböző improvizációs feladatokkal technikákkal készítettem fel a táncosokat erre a helyzetre – fogalmazott a pedagógus.

Lévai Emese azt is elárulta, a résztvevők a verseny napjáig nem tudták, hogy milyen zenére kell táncolniuk a táncosnak, csak a két percnyi időtartam volt a biztos. Ebben a két percben egyedül, tehát szólóban kellett táncolniuk a közönség előtt, színházi körülmények között. színpadi térben, világítással. A verseny előtti órában tíz zeneszám közül kellett választaniuk, amit meghallgathattak, de nem komponálhattak mozdulatokat.

A zsűri neves szakemberekből állt a tánc minden területéről: Majoros Balázs, a Magyar Nemzeti Balett szólótáncosa, Rusorán Gabriella, a Madách Tánc- és Mozgásművészeti Iskola balettmestere, néptánctanára, Harangozó Gyula díjas táncművész és Mihály Beatrix, a Developpé Balett Iskola alapítója, balettmestere értékelték a produkciókat.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában