Körkép Debrecenről

2020.03.29. 19:00

Új idők járnak odakint

Üres utcák, döbbenetes csönd és néhány egykedvű kósza ember – ezt látta a Napló vasárnap délelőtt debreceni körútján.

Fotó: Kiss Annamarie

Hatvan százalék. Az Árpád téri vegyesbolt eladója ezt az arányt említette, amikor a Napló arról kérdezte, mennyire veszik komolyan a vásárlók a korosztályok szerinti idősávok betartását. A belváros felé sétálva úgy láttuk, az autóforgalom egyharmadára gyérült, a Csapó utcai buszmegállókban egy lélek sem várakozott.

A környék járókelői közül sokan azt gondolhatják, a koronavírus ellen leginkább a napszemüveg és a mobiltelefon nyújt megfelelő védelmet, ezeken a kellékeken kívül ugyanis semmit nem láttunk a fejükön.

A Nagypiachoz érve katonák, rendőrök, biztonsági őrök, piacfelügyelők, és a közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik a beléptetéseket, mégpedig nagy fegyelemmel. Mint elmondták, az időskorúak közül sokan nem hallottak még arról, hogy kizárólag 9 és 12 óra között vásárolhatnak, emellett legtöbbjük védőfelszerelés nélkül gurítja be kerekes táskáját a piactérre. Dr. Ónadi János, a Debreceni Közterület Felügyelet piaci osztályvezetője a helyszínen osztotta meg tapasztalatait a Naplóval.

„Többen értetlenkednek, mert nem ismerik még a rendeletet, de alapvetően betartják az emberek a szabályokat, és ha látják majd, hogy az egész városban érvényes, előbb-utóbb hozzászoknak.”

– A piac forgalmát lényegesen befolyásolja az új rendelet, de ez most nem elsődleges szempont, az árusok is sokkal óvatosabbak, hiszen mindenki próbál vigyázni az egészségére – fogalmazott.

Értük, nem ellenük

A Napló kérdésére dr. Ónadi János azt is elmondta, a családosok figyelmét minden alkalommal próbálják felhívni azokra az ajánlásokra, melyeket a kormány megfogalmazott, ennek ellenére sokan nem fogadják el, hogy egyedül menjenek vásárolni. – Ha valaki mégis elhozza a családját, az már az ő felelőssége, de a piacra be kell engednünk – tájékoztatott az osztályvezető, majd hangsúlyozta, mivel az idősek védelmében hozták ezeket a szabályokat, azokat nekik kellene elsősorban betartani és elfogadni. – Rájuk vigyázunk akkor is, amikor nem engedünk be 65 évnél fiatalabbakat a piacra, és akkor is, amikor a többi idősávban ők nem vásárolhatnak – világított rá végezetül.

Az érem másik oldala

A beléptetés szigorúságát bizonyítja, hogy a Napló munkatársai sem mehettek be a piactérre a délelőtti óránkban, nem úgy, mint Kiss Sándorné, aki biciklivel érkezett, és elmondása szerint nem szerencsés épp az időseket ebbe a napszakba beosztani. A hetvennyolc éves asszony szerint a kánikula beálltával lesz majd nehéz megoldani a friss hús és a zöldségek beszerzését. – Már 1968-ban hajnali 6-kor álltam sorba két vekni kenyérért és most, öregkoromra kell változtatnom egy nagyon régi szokásomon – panaszolta a nő, míg tavaszi kendőjét visszaigazította arca elé.

Nyitva, de üres a bevásárlóközpont

A Kossuth tér a kora délelőtti órákban szinte teljesen üres volt, a Csapó utcai sétálóövezet előtt is csak néhányan lézengtek, s bár köztéri ellenőrzést ottjártunkkor nem tapasztaltunk, nehezen elképzelhető a padon ücsörgő, dohányzó csoportokról, hogy munkavégzés céljából múlatják az időt. A Fórumba érkezve első utunk az egyébként mindig zsúfolt gyorséttermekhez vezetetett, de hiába, két vásárlóval találkoztunk csak az egyik ruházati üzletben.

Utunk a köztemetőhöz vezetett tovább, ahol a virágpavilonok unottan ácsorgó árusain kívül néhány családdal és gereblyével, locsolókannával felszerelkezett szépkorúval találkoztunk. Az utolsó állomást is feltérképezve, gyors fejszámolást követően a Napló azt tapasztalta, a kijárási korlátozás és a már untig hallgatott jótanácsok ellenére a köztereken járó debreceniek kevesebb mint tíz százaléka tartja csak fontosnak a szájmaszk és a gumikesztyű használatát.

SZD

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos további cikkeinket ide kattintva érhetik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában