Minek nevezzelek?

Irodalomórákról még fel-felsejlik az ismerős mondat: mire gondolhatott a költő? Mit érezhetett Ady, mikor a Lédával való viharos románcát egy héja-pár násztáncával állította párhuzamba? Miként mardosta a Szerbiában raboskodó Radnóti szívet a vágy, mikor hitvesére, Gyarmati Fannira gondolt? S tudjuk jól, hogy Juhász Gyula egész elhibázott életében uralkodott az örök Anna, József Attilát rövid ismertség után is metszette és alakította Marton Márta pillantása. De Radnóti Tétova ódájából azt is nagyon jól tudjuk, a hasonlat mit sem ér. Van, amikor nincsenek szavak, Petőfi untalan kérdezi kedvesét: minek nevezzelek? Vannak nem üresen kongó, nem elcsépelt, valódi szavak arra, mit jelent számunkra a másik?

S itt a lényeg valahol, a sorok között nem is olyan mélyen megbújva: bármilyen szépek a szavak – ha egyáltalán vannak –, a mögöttes tartalom számít csak igazán. A kirakatszerelmek, a retusált fotók, az idealizált férfiak és nők világában, ahol ipari közhellyé vált a szeretlek, a legnagyobb kihívás azt a tiszta érzelmet megtalálni, amire kisiskolások módjára keressük a legkifejezőbb szavakat. Nem csak Valentin-napon.

Kiss Dóra