Mindig szívügye volt a szülőfaluja

A jó fekete föld kiemelkedő terméshozamai és a szorgalmas, munkaszerető tagjai országos hírnevet szereztek a régmúltban kuriális nemesi előjogokat élvező faluban gazdálkodó Rákóczi mezőgazdasági szövetkezetnek. Egykori elnök asszonya, Nagy Lajosné a napokban ünnepelte kilencvenedik születésnapját.

A faluban ma is csak Rózsika néniként szólított és tisztelt egykori elnök asszony élete szegényparaszti családból indult, és szívós akaratával, tanulásvágyával lett szövetkezeti vezető. Harmadik éve – oldva negyedszázados özvegységének magányát – Püspökladányban, az idősek otthonában él.

Szegény gyermekkoruk volt

– Öcsémmel és húgommal nehéz gyermekkort értünk meg. Szegény körülmények között, a gazdasági válság sújtotta mezőgazdaságban, hej, de sokat dolgoztak szüleink. Tizedért arattak, harmadában művelték a földeket. Érdekes, hogy mostanában mennyire tisztán emlékszem mindenre azokból az időkből. Emlékeimben él, hogy 8 éves lehettem, amikor apámat elvitték katonának. Őt pótolva már én is sokat a mezőn dolgoztam, ha kellett, kapáltam, kötelet raktam, markot szedtem. Szerencsénkre apánkat 1942-ben hazaengedték, leváltották egységüket, és leszerelték a katonai szolgálatból. Aztán 1944. október 9-én a falunkat is elérte a háború, háromszor, négyszer cserélt gazdát a falu. Németek, magyarok, románok, oroszok jöttek, harcoltak és estek el. Megállt a front szó szerint. Összeszorult szívvel emlékszem azokra a napokra, amikor a tetétleni úton a lövészárokban láttam magyar katonákat, holtan.

„Korábban azt is láttam, amikor az itt velünk békességben élő zsidókat a bárándi úti temető mellett lovas szekerek vendégoldalára parancsolták, és elvitték őket a püspökladányi gyűjtőgettóba, majd onnan valahova. Csak évek múlva tudtuk meg, hogy haláltáborokba. Sosem láttuk őket viszont.”

Földet kaptak

– A háború lassan elhagyta a falut. Megindult az új élet. Apám is földet kapott a földosztó bizottságtól. Két holdat. Nem tudtak mit kezdeni vele. Sem állat, sem eszköz nem volt birtokukban. Én is elmentem dolgozni, a bajomi erdészetbe, majd beléptem a tsz-be. 1949-ben férjhez mentem, párom kőművesszakmában tevékenykedett. Fiaink 1950-ben és 1956-ban születtek. Milyen érdekes az élet: mindketten február 2-án. Lajos most lesz 70 éves. Ő Püspökladányban háziorvos, ma is praktizál, és sokat ügyel, hétvégeken is. Meg aztán nagy méhész is. Komolyan foglalkozik a méhészettel, talán a születése óta meglévő asztmáját is javítja a méhek környezete. Földesen élt Zoltán fiam sajnos fiatalon itt hagyott bennünket, egy váratlan betegség következtében. Időskorom nagy boldogságát jelenti hat unokám és tíz dédunokám.

A Jámbor István vezette, 1951. január 17-én alakult Rákóczi tsz alapító tagjának, Nagy Lajosnénak a szövetkezeti életpályája érdekesen alakult. Hat elemivel 1953-ban munkacsapat-vezető lett, 1956-tól brigádvezetői megbízatást teljesített. Közben elvégezte az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályát. Aztán Csongrádon tanult, kertészeti technikus lett. 1961-ben beiratkozott a debreceni Agrártudományi Főiskolára, ahol 1967-ben agrármérnöki diplomát szerzett. 1967-től a szövetkezet elnökhelyetteseként Jámbor István legközelebbi munkatársa lehetett

Elnökké tette a sors

– Jámbor Pista bácsi engem mint legfiatalabb alapító tagot felkarolt, és tanulásra biztatott. Felnőtt fejjel – igaz, nem könnyen – tanultam, de amibe belefogtam, azt elvégeztem, és megismertem a szövetkezetirányítás számos ismeretét is. Pista bácsi 1969 őszén megbetegedett, és elhanyagolt betegségéből nem tudták meggyógyítani. November végi halála után mint elnökhelyettes én vettem át a feladatait.

– Az abban a korban szokásos káderkiválasztás folyamán az elnöki feladatra alkalmasnak találtak a megye és a járás politikai vezetői. Javaslatukra a Rákóczi tagsága nagy többségének szavazatával az 1969 decemberében megtartott közgyűlésen a Rákóczi elnökévé választottak. Az áldott jó minőségű termőföld, a jól termelő állattenyésztés, a megfeszített erővel dolgozó szorgalmas tagság garanciát jelentett a töretlen fejlődéshez. Vándorzászlók, Kiváló Szövetkezet címek emlékeztetnek erre.

Munkahelyeket teremtettek

- Munkaszervezési intézkedésekkel, üzemegységek szervezésével, majd ágazati rendszer kialakításával próbálkoztunk. Munkaalkalmakat teremtettünk. Szépen fejlődött a falu, tagjaink házat építettek, gépkocsikat vettek, színházba jártak. Később a Lenin tsz-szel való egyesülésig vezető kétéves időszakban, de az egyesüléseket követően is, a téeszünk dinamikus fejlődése lelassult. Ezért 1978-ban, a jövedelmek kiegészítésére a tagságnak jelentős anyagi bevételt jelentő háztáji programokat indítottunk. A második évben, 1979-ben, a háztáji programban részt vevő tsz-tagok közé az én erőltetésemre bekapcsolódott több családtagom is. Ősszel e magpaprika-termesztési program jól sikerült, nagy bevételt hozott. Ezért a programban részt nem vevők közül néhányan kikezdtek bennünket. A feljelentéseket a népi ellenőrzés vizsgálta. Hiába bizonyítottuk, hogy a szükséges munkákat a résztvevők maguk végezték, és a termelési költségeket is megelőlegezték. Tudták azt is a tagok, hogy az én elnökségem alatt egyetlen családtagom sem kapott ingyenpénzt. Mindenki megdolgozott a keresetéért. A vizsgálatok mégis elmarasztaltak, az akkori politika is elpártolt tőlem. Elveszítettem a vezetéshez szükséges bizalmat, nyugdíjba vonultam.

Szépen telnek az öreg napok

„1981 után is, hosszú évekig Földesen éltem, szeretett szülőfalumban. Mindig szívügyem volt ez a település. Amikor tudtam, tanácstagként, tsz-elnökként, magánemberként is segítettem a falut.”

A falu is viszonozta ezt, hiszen 2007-ben megkaptam a Földes Községért Emlékérmet, ami felér a díszpolgársággal. Nagyon, nagyon jól esett… Mostanság az idősek otthonában élek Püspökladányban. Komolyan mondom, nagyon jól érzem ott magam. Szeretjük egymást mi, öregek, és sokat beszélgetünk a múltról, hosszú életünk szép és elszalasztott lehetőségeiről. Köszöntjük egymás születés- és névnapjait. Tésztával, tortával kedveskedünk egymásnak és az itt dolgozóknak. Sokszor, mint ma is, beülök a 35 éves öreg Peugeot autómba, kiszaladok vele Földesre. Húgom, menyem, sógornőm családjához. Az ismerősökhöz, Domokosné Katona Irmus barátnőmhöz. Aztán megyek vissza. Abban reménykedem, hogy ma estig nem hűlnek ki nagyon azok a diós rácsos tészták, melyeket ma, születésnapom alkalmából közösen sütöttünk püspökladányi, otthonbéli sorstársaimnak.

Péter Imre