Debrecen Város Bálja

2020.01.15. 10:49

A Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatják a résztvevők

Debrecen Város Báljához – melyet 2020. január 18-án rendeznek meg a Kölcsey Központban – idén is kapcsolódik jótékonysági kezdeményezés.

Ebben az évben is a jótékonyságról szól majd Debrecen Város Bálja, amit idén tizennyolcadik alkalommal rendeznek meg. A résztvevők 2015 óta minden évben jótékonysági célokat is támogatnak – közölte a városháza sajtóosztálya.

Tavaly több mint 11 millió forinttal tudták segíteni a Debreceni Karitatív Testület munkáját.

Ebben az évben fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatják. Az alapítvány volt az első ilyen szervezet a régióban, céljaik között a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelt daganatos betegségekben szenvedő gyermekek támogatása szerepel első helyen.

A báli adományból a betegek gyógyításához szükséges műszerparkot, illetve az alapítvány szociális alapját bővítik, amelyet három éve azzal a céllal hozták létre, hogy a beteg gyermekek életkörülményeit tartósan javíthassák.

Debrecen Város Báljának eddigi jótékonysági céljai:

  • 2015: gyermekmentő szolgálat támogatása
  • 2016: a salánki óvoda felújítása
  • 2017: az Árpád téri református templom felújítása
  • 2018: a Családok Átmeneti Otthonának felújítása
  • 2019: a Debreceni Karitatív Testület munkájának támogatása
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában