A legdrágább kincsüket, az életüket áldozták hazájukért

A második magyar hadsereg alakulatai ellen indított támadások 77. évfordulója alkalmából rendeztek koszorúzási ünnepséget a Debreceni Honvédtemető és Hősök temetőjének Pantheonjában kedd délelőtt.

A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg az 1941–42-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti frontra küldték harcolni. A Don-kanyarban megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, és vesztek oda a mínusz 40 Celsius-fokos télben.

„Egyszerű magyar férfiak voltak: földművesek, munkások, kereskedők, vagy éppen tanárok, akik a haza iránti kötelességüket teljesítették. Bennünk maradt, az emberek és a család szívében, emlékezetében olyannyira, hogy még így, 77 év után is erős érzelmeket, s indulatokat vált ki”

– mondta el beszédében Komolay Szabolcs, az oktatási intézmények közötti kapcsolatokért felelős tanácsnok.

A hőseink

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár az 1943-as doni áttörés áldozatainak emléke előtt rótta le a tiszteletét a debreceni Honvédtemetőben, melyen Komolay Szabolcs úgy fogalmazott, nagy áldozatokat hoztunk az elmúlt évezredekben azért, hogy meg tudjunk maradni magyarnak, itt, a Kárpát-medencében. S azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk azokra a magyar honvédekre, akik életüket adták, s mindeközben megőrizték katonai becsületüket.

– A háború előrehaladtával az ország politikai vezetése, látva a katonai helyzet alakulását, igyekezett elkerülni azt, hogy nagyobb létszámú katonai erőt kelljen a frontra vezényelnie. 1942-re azonban már olyan nagy volt a német nyomás, hogy nem lehetett kibújni a cselekvés alól. A frontra 1942 nyarán kivezényelt második magyar hadsereg azt a parancsot kapta, hogy tartson körülbelül 200 kilométer hosszúságú harcvonalat, s akadályozza meg a Vörös Hadsereg áttörését ezen a frontszakaszon – mondta el Komolay Szabolcs, majd a csata napjáról emlékezett meg.

– 1943. január 12-én az oroszok áttörtek, s az a frontszakasz néhány nap alatt összeomlott. Katonáink igyekeztek minél fegyelmezettebben végrehajtani a visszavonulást, már amennyire az adott körülmények között ez lehetséges volt. A veszteségek óriásiak voltak, a második magyar hadsereg szinte teljesen megsemmisült.

„Csaknem 120 ezer ember esett el, sebesült meg, vagy tűnt el nyomtalanul, akik pedig visszatértek akkor vagy később a fogságból, életük végéig hordozták a lelkükben a doni katasztrófa emlékét”

– számolt be beszédében a tanácsnok. Hozzátette: nyugodtan kimondhatjuk, hogy ők a mi második magyar hadseregünk, minden magyaré, a tragédiájukkal és hősiességükkel együtt. Ezt követően áldást mondott Sajtos Szilárd őrnagy, tábori lelkész, s végül a koszorúzás következett, mellyel lerótták kegyeletüket az elhunyt hősök emléke előtt a megjelent szervek és intézmények.

ND