Karácsonyi emlék: amikor előkerült Tücsi

Életem minden karácsonyára kellemes visszaemlékezni, de vannak, amelyek különös élményt jelentettek számomra. Ilyen az 1983. év karácsonya.

Ez év nyara végén költöztünk be új házunkba, ami nekünk, szülőknek, s két gyerekünknek nem kis örömünket jelentette. Kedvenc kiskutyánk, Tücsi, a kis tacskó is boldogan fedezte fel az új udvart, kertet.

Mint mindig, most is izgalommal, s a mindenkori szeretetteljes várakozással készültünk a karácsony ünnepére. Boldogok voltunk új otthonunkban, s a jövendő ünnep meghittségét vártuk. Ezt a hangulatot, örömteli várakozást hirtelen beárnyékolta Tücsike eltűnése. Kétségbeesetten kerestük, hívogattuk, de nem jött elő. Hosszú napok teltek el nélküle. Szomorúan lemondtunk róla, hiányozni fog nekünk.

Eljött a szenteste. Ünnepi öltözetben álltunk a csillogó karácsonyfa előtt, alatta a becsomagolt ajándékok sorakoztak gazdáikra várva. Boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, s leültünk a szépen megterített asztalhoz. Egyszer csak valahonnan messziről kutyaugatás hallatszott. A kislányunk arca felragyogott, hátha Tücsi az. Elhessegettük a gondolatot, lehet, a tévé háttérhangját hallottuk. Aztán egyre közelebbről jött az ugatás. Ekkor már a gyerekeink kiszaladtak az udvarra, s lám csak sűrű farkcsóválással, boldog csaholással Tücsike állt a bejárati ajtó előtt.

Szinte hihetetlen, égi csodának éltük meg a látványt. Gyorsan megvendégeltük a kis kedvencünket az ünnepi vacsorából, s meleg takarót tettünk házikójába.

Így, vele együtt lett békés, boldog karácsonyunk!

Nagy Józsefné (Pocsaj) elmondása alapján lejegyezte: Nagyné Kelemen Mónika