agyő, sorkatonaság!

2019.11.04. 19:05

Most jó katonának lenni

2004-ben 136 év után szűnt meg a sorkötelezettség Magyarországon.

Fotó: Molnár Péter

„15 évvel ezelőtt már nemcsak a sorkatonák, hanem az egész ország vágta a centit, várták, mikor telik le az ideje az utolsó sorkatonáknak”

- fejtette ki Nagy Zoltán, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság II. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka Debrecenben, a Péterfia utcai Nagysándor József Laktanya Színháztermében, azon az ünnepségen, amelyet ebből az alkalomból tartottak hétfőn.

Fotó: Molnár Péter

Alapvető változások

Az elsősorban katonai középiskolás fiatalokból álló közönség előtt elmondta: 2004 november 3-án összesen 1831-en szereltek le. A sorkatonaság 136 év után szűnt meg Magyarországon. – Az a nap alapvető változásokat hozott a Magyar Honvédségnél. Ezt követően át kellett alakítani a kiképzési rendszert, javítani kellett az elhelyezési körülményeket, az infrastruktúrát, és egyre nagyobb számban jelentek meg a szerződéses katonák. A honvédség a munkaerőpiac meghatározó tényezője lett, ma is több ezer álláshelyet kínál – jelentette ki. Kifejtette: ma a haderő valamennyi tagja anyagi ellenszolgáltatást kap hazája, az állampolgárok szolgálatáért.

Közel a célközönséghez

Nagy Zoltán hangsúlyozta, hogy országos összehasonlításban Hajdú-Biharban kiemelkedően teljesítenek a katonai toborzók, ami elsősorban annak köszönhető, hogy jó kapcsolatokat ápolnak a közoktatási, köznevelési intézményekkel, foglalkoztatási szervezetekkel, a katonai hagyományőrzőkkel, sportegyesületekkel, egyetemi önkormányzattal, valamint a sajtóval.

Arról is beszélt, hogy toborzóik igyekeznek minden olyan nyilvános rendezvényen megjelenni, ahol célcsoportjuk tagjai nagyobb számban jelennek meg.

A parancsnok fontosnak tartotta megjegyezni, hogy heteken belül bevonul megyénkből a 2 500. szerződéses katona. Civil hivatása, munkája mellett eddig 1 029 fő csatlakozott az önkéntes tartalékos rendszerhez. Toborzóirodájukat átlagosan évente 1 500 fő keresi fel kérdésekkel. A rendezvényeken 3 683 fő kért a honvédségbe való belépéssel kapcsolatos információkat.

Fotó: Molnár Péter

– Nagy örömet jelent számunka, hogy az ország első katonai középiskolája Debrecenben működik. Egyre több középiskolában kap szerepet a honvédelmi nevelés. A derecskei I. Rákóczi György Gimnáziumban szeptember óta mi vagyunk felelősek a honvédelmi képzésért – ismertette Nagy Zoltán.

Önállóságra is neveltek

– A Magyar Honvédségnél dolgozni érdekes, és nagyon sok tapasztalatot, élményt lehet szerezni – jelentette ki Szloszjár Balázs dandártábornok, az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

Fotó: Molnár Péter

Elmondta: a '90-es évek vége felé mint hadnagy, szakaszparancsnok sorkatonákkal találkozott. – Nagyon komoly felkészítést kaptak a fiúk sorkatonaként. Ne felejtsük el, hogy volt ennek egy szocializációs szerepe is. Itt találkozott egymással a tanyáról érkezett fiatal, a milliomoscsemete és a panelből érkezett srác.

„Össze kellett nekik csiszolódni, meg kellett tanulni cipőt kötni, bakancsot pucolni, felkelni reggel, dolgozni normális munkaidőben. Leszerelés után ezzel megállták a helyüket a civil életben”

- fogalmazott.

– A mai feladatokra a hivatásos, szerződéses hadsereg a megfelelő válasz – jelentette ki Szloszjár Balázs.

OCs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában