sztárban sztár leszek

2019.10.02. 21:37

A jövőben sem pihen a fiatal tehetség

Szakály Gergő gyermekkora óta a színpadon bontogatja szárnyait.

Fotó: Facebook / Szakály Gergő

– Onnantól, hogy a színpadon vagyok, úgy érzem, mintha hazaértem volna – mondta el a Naplónak a debreceni születésű Szakály Gergő, a Sztárban sztár leszek című műsor tehetséges versenyzője. Gergő mestere a műsorban Bereczki Zoltán, s talán ez nem is lehetne másképp, hiszen Bereczki is színész, a cívisváros szülötte pedig pontosan emiatt szeretett volna hozzá kerülni. Hiszi, a mester észre fogja venni, hogy színészi múltjának hála könnyedén bele tud bújni egy adott énekes bőrébe, és képes a legapróbb részleteket is utánozni a karaktert illetően.

Körülszövi a zene

Az Ady Endre Gimnázium volt tanulója kisgyermekkora óta színpadon van. Sokáig néptáncolt, majd jött a színház és az operettes, énekes fellépések hada. Egyetemi évei alatt rendezvények műsorvezetője volt. Az elmúlt néhány évben pedig civil munkája mellett esküvői ceremóniamesterként tevékenykedik, az éneklés azonban folyamatosan elkísérte.

A versenyző a tehetségkutató mellett is keményen dolgozik. Nemrégiben jött ki első hivatalos klipje Szívkirakat címmel, októberben érkezik még egy, az Álmodnék még. A jövőben pedig havi rendszerességgel tervez dalokat, kislemezeket kihozni. Idén az MTVA Dal című műsorában is szeretne részt venni. Ehhez már el is készült a jelentkezéshez szükséges szerzeménye. Egy különleges dal, amely A kis hercegről szól, szövegét pedig úgy írta meg, hogy bárki tudjon vele azonosulni. Továbbá zeneszerzői vállalkozást tervez indítani, így bárki rendelhet majd tőle dalt különféle életeseményekhez, mint lánykérés, születésnap vagy épp egy esküvő.

LD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában