interjú

2019.08.10. 07:00

Egy ipari park jelenthet megoldást Egyek valamennyi gondjára

Az a rengeteg ember, aki eljár innen dolgozni, most más településeket gazdagít.

Fotó: Kovács Péter

Egyek polgármestere a napokban adott interjút a Naplónak, és egyebek mellett a település népességmegtartó képességéről, munkahelyek létesítéséről, a helyiadó-bevételről, valamint a városi cím elnyerésének lehetőségéről beszélgettünk. Minderre az ipari park jövő év tavaszán esedékes átadása, valamint a munkahelyteremtő vállalkozásokkal való benépesülése adhat pozitív választ. Jelenleg ugyanis Egyek legnagyobb problémája a munkahelyek hiánya. Naponta több százan indulnak onnan útnak munkába. Idővel felértékelődhet a szép természeti környezet is.

Egyek Hajdú-Bihar legnyugatibb települése, lélekszámában a legnagyobb falu, a megyeszékhely csaknem 65 kilométerre van. Ezek az adottságok milyen sajátságokat feltételeznek a település számára?

Szeretném azt mondani, hogy milyen szép és jó a vidéki élet, ennek mi jelenleg inkább csak a hátrányát érezzük. Bízom benne: egyszer fel fog értékelődni, hogy egy szép településen, a gyönyörű természeti környezetben, a Hortobágyi Nemzeti Park és a Tisza-tó ölelésében élünk. Valamikor 9 ezer 600-an is laktak Egyeken, most 5 ezer 335-en vagyunk. Rengetegen elköltöztek, de még mindig van egy olyan erős mag, aki szereti ezt a települést, aki Egyeken érzi magát otthon, Egyeken látja a jövőjét. Én is közéjük tartozom. Ez a vidéki élet egyszer fel fog értékelődni.

A szép természeti környezeten kívül mi viheti még előre Egyeket?

A legértékesebb erőforrás az ember. 10 ezer 700 hektáros közigazgatási területen tudnak a gazdálkodók földet művelni, állatokat tartani, ez szintén egy olyan erő, amelyben még sok kiaknázatlan lehetőség van. A napokban olvastam némi irigységgel a kabai polgármester asszonnyal készült interjúban, hogy eljött Kaba ideje. A mi időnk még sajnos nem jött el, de én látni vélem azt az utat, hogy pár év múlva mi is elmondhatjuk: eljött az időnk. Kabának van egy története, múltja, hogy ott volt a cukorgyár, és hamarosan felszerelik az édesítőgyárat. Ez megvalósulhatott volna nálunk is. Éveken keresztül dolgoztam, hogy Egyeken létrejöjjön egy keményítőgyár. Ez meg is lett, de a támogatást végül Tiszapüspöki és Visonta kapta. Bízom abban, hogy a folyamatosan fejlődő helyi gazdálkodók nem állnak meg a búza, kukorica és napraforgó termelésénél, hanem lépnek egyet a feldolgozás irányába, mint tette Kaba, akkor el fog jönni a mi időnk is. Ennek érdekében több vasat is tartunk a tűzben. Önkormányzatunk minden erejét összeszedve most alakítja ki 53 hektáros ipari területét.

Mikor nyithat az ipari park? Van már jelentkező?

Az ipari területben már régóta látjuk a lehetőséget. Kutattuk ugyanis a potenciális beruházókat, ők elmondták az igényeiket, és rájöttünk, azokat mi nem tudjuk kiszolgálni. A legfontosabb, hogy legyen ipar telepítésére alkalmas területünk. Vannak az önkormányzatnak ingatlanjai, de egy kicsit is speciálisabb igényeket már nem tudunk kiszolgálni. Hogy ezt meg tudjuk tenni, évekkel ezelőtt az ipari terület létrehozása mellett döntöttünk, ehhez nyertünk 550 millió forint támogatást. Ezt azonban csak olyanoknak adják, ahol megvannak a potenciális befektetők szándéknyilatkozatai is. A pályázat benyújtásakor öt ilyen szándéknyilatkozattal rendelkeztünk. Az évek folyamán ugyan már mindegyik aktualitását veszítette, de vannak új jelentkezők. 2020 márciusára, áprilisára átadhatjuk az ipari területet. Nagyon bízom abban, hogy ez nem csak egy üres 53 hektáros, felparcellázott, infrastruktúrával ellátott terület marad. Annál is inkább, mert mostanság nem az autópálya közelsége az ipar megtelepülésének a legfőbb szempontja, hanem a munkaerő. Egyekről reggelente négy busz indul Miskolcra, Tiszaújvárosba, Jászberénybe, Jászfényszarura. De tudok olyan kisbuszokat, amelyek Budapestre ingáztatnak egyeki munkásokat. Emellett személy­autókkal is sokan járnak el dolgozni. Ha idejönne egy munkaadó, gond nélkül össze tudna trombitálni körülbelül 500 embert.

Fotó: Kovács Péter

Ha egy beruházó Egyeket választja, az ipari park mellé még számos más tényező is szükséges. A döntés megkönnyítésére mit tud tenni az önkormányzat?

Fontos: ha idejön egy befektető, és szétnéz a településen, kellemes benyomása legyen. A falu szép külleméhez sokat tud tenni és tesz is az önkormányzat. Körülbelül 150 romos ingatlant bontottunk el és takarítottunk le, a telkét bevetettük lucernával az elmúlt 9 évben. Sokat áldozunk a virágosításra, Kabáról szobrokat vettünk, ezeket felállítottuk, térkövezünk, ebben a ciklusban 14 utcát aszfaltoztunk le, épületeket újítottunk fel. Különös figyelmet fordítunk az alacsony értékű, de még felújítható épületekre. Az önkormányzatnak jelenleg 41 bérlakása van, azokat mind kiadtuk, 90 százalékban piaci alapon. Büszkék vagyunk az önkormányzati tűzoltóságra, sokat teszünk azért, hogy fennmaradjon. Különösen értékes nekünk a jó közbiztonság, mert Egyeken ez régebben rosszabb volt. Fontos az egészségügy helyzete, az orvosi ellátás nagyon jó. Összes orvosi praxisunk fel van töltve, több szakorvosi rendelést működtetünk önkormányzati támogatással. Folyik egy új mentőállomás építésének előkészítése. A sportolási lehetőségekre is figyelünk. Önkormányzati sportcentrumunk kuriózum a környéken. Most építettünk egy új sportöltözőt. Hat csapatnak ad egyszerre öltözési lehetőséget. Ezzel alkalmassá váltunk arra, hogy labdarúgótornákat szervezzünk. Építettünk mi is műfüves pályát. Az óvodában ovifocipályát adtunk át. Az oktatásban előrelépés, hogy az általános iskolában az angol nyelvet emelt szinten tanítjuk és elindult az alapfokú művészeti oktatás is. Szép és jól felszerelt óvodaépületeink vannak, és most építjük a 24 férőhelyes bölcsődét. Gyakorlatainkkal összességében, úgy gondolom, jó úton vagyunk, ezt visszaigazolta június 19-én a belügyminiszter úr is, aki az 5 000-től 20 000 főig terjedő lakosságszámú kategóriában a két kiosztható Szolgáltató Önkormányzat díj egyikét Egyek Nagyközség Önkormányzatának adományozta.

Tegyük teljessé az előbbi fejlesztések sorát! Az elmúlt években mi minden változott még Egyeken?

Létrehoztuk az alkotóházat, bővítettük a betonelemgyártó üzemet, kiépítettük a csapadékvíz- és belvízelvezető rendszert, felújítottuk az első világháborús emlékművet, megtörtént a főtér rekonstrukciója. Büszkék vagyunk a gyepmesteri telepünkre, ahol 13 dolgozónk van közfoglalkoztatásban és már 40 önkormányzattal kötöttünk szerződést. Kialakítottuk a horgásztavat, a környékét virágosítottuk. Bővítettük az idősek otthonát, az iskolát kívülről szigeteltük, a tetejére napelemeket tettünk. Egyeken a temetkezést országosan egyedüliként szociális szövetkezetben végezzük; temetkezési irodát, urnafalat alakítottunk ki, előtte térkőből a Szentháromságot szimbolizáló alakzatot raktuk le. Telekházán sportparkot építettünk. Térköveztük a Hunyadi utcát, a hivatalban új informatikai hálózatot alakítottunk ki, új piaccsarnokot készítünk, megépül az új szennyvíztisztítónk, tanyabuszt vásároltunk, helyreállítottuk a zsidó temetőt. Ebben az évben 3 milliárd forintnyi fejlesztés érkezik a településre. Önerőt a helyi adó adhatna, ami évente most csak 70-80 millió forint. Ezért vagyunk nehéz helyzetben. Erre is jó lesz az ipari park. Az a rengeteg ember, aki most még eljár innen dolgozni, napról napra értéket állít elő, az ez alapján megfizetett iparűzési adó most más településeket gazdagít. Ezért volna jó, ha ez mind nálunk maradhatna, mi fejlődhetnénk belőle.

A Tisza-tó mellett vannak, és részei a Tisza-tavi turisztikai régiónak. A turizmusba hogyan tudnak bekapcsolódni?

Egyek a megyének is és a Tisza-tónak is a csücskében van, semminek sincs a központi áramlatában. Tiszafüred jelenét és jövőjét a Tisza-tó határozza meg. Tiszacsegén ott van a hajókikötő, a komp, a gyógyvizes strand, a halászcsárda. Hortobágyon a puszta, a látványosságaival, államilag támogatott rendezvényeivel. Ezekkel nem tudunk versenyezni. Bármennyire is szeretnénk, mi a turisztika területén még nem találtuk meg a kitörési pontot. Ígéretes fejlemény, hogy a település körül fellendülőben van a kerékpáros turizmus. Ez tovább erősödhet a Tiszafüred és Hortobágy között várhatóan megépülő kerékpárúttal. Az érintetlen természetet keresők is egyre gyakrabban megfordulnak Egyeken. Lehetőség még a horgászturizmus. Az ohati horgásztavakhoz is sokan járnak. Jól működik a vadászpanzió. Az egyeki szálláshelyek nyáron szinte végig foglaltak. Arra is van példa, hogy más településről Egyekre jönnek lakodalmat tartani, összeházasodni. Mi is pályázunk természetesen, úszó kikötő telepítésére nyertünk támogatást. Jó volna, ha a kompátjárónál létrejönne egy kompátkelő, úszó kikötő, kerékpárút-forgalmi csomópont. Ehhez infrastruktúrákat kell építenünk.

A megye szélén, a Balmazújvárosi járásban van Egyek, a legközelebbi város Tiszafüred, viszont az már másik megyében. Felvet-e ez bármilyen közigazgatási, ügyintézési problémát?

Egyeken is van kihelyezett ügyintézés, lényegében helyben mindent el tudunk intézni. Okmány­irodáig csak Tiszacsegéig kell utaznunk. Ha földhivatali ügy vagy speciális egészségügyi szűrésre, ellátásra van szüksége az egyekinek, akkor Debrecenbe megy, illetve útba ejtheti Balmazújvárost. Tiszafüredre bevásárolni járunk. Naponta Egyekről Tiszafüredre 4-5 busszal körülbelül 200 gyerek jár át különféle oktatási intézményekbe. Jellemző, hogy a gyermekek után sokan Tiszafüreden vesznek házat, de idővel vagy visszaköltöznek vagy visszajelentkeznek a családtagokhoz, hogy kórházi ellátásban Debrecenhez tartozzanak.

A lakosságszámot már szóba hozta polgármester úr. Megdöbbentő volt hallani, hogy majdnem megfeleződött. Mit tudnak tenni azért, hogy ott maradjanak az emberek?

Ötven év alatt körülbelül négyezer ember elköltözött Egyekről. És nem azért mentek el, mert nem szeretnek Egyeken lakni. Ők azért mentek el, mert menni kell a munka után. A mi településünknek több évtizedes problémája és ma is a legnagyobb baja, hogy nincs elég munkahely. A rendszerváltozáskor drasztikusan romlott a helyzet. Akkor radikálisan csökkent az üzemeink alkalmazotti létszáma, több be is zárt, és helyettük nem nyílt új. Az embereknek menni kellett. A rendszerváltozás előtt, amikor az üzemek jól működtek Egyeken, akkor is sokan eljártak Debrecen és Budapest felé dolgozni. Azóta pedig még több ember keresi a boldogulását máshol, és sokan el is költöztek a munkahely után. Az ipari park ezt a problémát oldja majd meg. Én ebben látom a település biztató jövőjét.

Fotó: Kovács Péter

A lakosságszámot tekintve akár város is lehetne Egyek. Nem gondolkodtak, hogy idővel városi címet szerezzen a település?

Településünk a korábbi választási ciklusokban két alkalommal, az én két ciklusomban egyszer próbált már városi címet szerezni, de elutasította a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Én azt a választ kaptam, hogy bár nagyon sok mindenben megfelelünk a városi kritériumoknak, de a számokból nem látják, hogy Egyeknek lenne egy térségi központi szerepe. Ezt akkor látnák, ha munkavállalók a környékről idejárnának hozzánk. Jelenleg sincs így, viszont ha az ipari parkba sikerül életet lehelni, akkor körzetközpont tudnánk lenni. Nem látom reménytelennek a helyzetet, mert Debrecenben, Polgáron is szűkülnek a lehetőségek. Törvényszerű, hogy valaki megtaláljon bennünket. Van pozitív példa nálunk is. A Medicor annak idején idetelepült egy mezőgazdasági területre, és világszínvonalú orvosi műszereket készítenek azóta is.

A közrend, a közbiztonság nagyon gyenge volt Egyeken. Mit kellett ahhoz tenni, hogy most már Egyeken is jó legyen?

A leghasznosabb és legeredményesebb lépés maga a közmunkaprogram kiszélesítése volt úgy, ahogyan a mai formájában működik. Nálunk a csúcsidőszakban 580-an voltak, most 270-en vannak. A programok mindegyike megy, csak kisebb létszámmal. A közmunkaprogramon kívül óriási fegyelmezőereje van a kiépített térfigyelő kamerarendszernek, aminek a központját betettük a rendőrőrsre. 13 kameránk van. Minden bejövő autóról készítünk felvételt, a rendszámokat elmentjük. A polgárőrségünk is jól működik. A megye egyik legjobb csapata.

Októberben indul a polgármesteri székért?

Igen, indulok. Szép fejlődés előtt áll a településünk, és ehhez én is szeretnék aktívan hozzájárulni.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában