Rossz szokások és az egyház

Mit tegyek, ha káros szokásaim (dohányzás, alkoholfogyasztás) miatt nem tartom elég jónak magam, hogy csatlakozzak egy felekezethez? Elfogadnának így?

A kérdésen elmélkedve az első gondolatom az volt, hogy hasonlít ez a felvetés ahhoz, mintha a piros, viszkető kiütésekkel küzdő beteg azt mondaná: nem megyek el az orvoshoz, ezekkel a piros foltokkal, csak ha már elmúltak vagy elhalványodtak. Vagy a leomlott vakolatot látva, azt mondanánk, akkor megyünk kőművesért, ha már egy kicsit jobban néz ki a házfal – kezdte sorait válaszadónk, Bukáné Zakar Zsuzsanna.

A fenti esetekben természetesnek vesszük, hogy valamiféle segítségre szorulunk, és lépéseket teszünk, hogy megoldjuk a helyzetünket: gyógyulást, épülést keresve.

Jézus azt mondja, hogy nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, és azt is mondja, hogy ő a bűnösöket hívja. Ez önmagában igazi evangélium, azaz örömhír. Nincs mire várni, ha belül érezzük a vágyakozást az Istennel való közösségre! Ha vágyunk Krisztus közelébe, és érezzük, hogy jó lenne rendszeresen átélni a vele való kapcsolatot, akkor el kell indulni! Olyan soha nem lesz, hogy önerőből „elég jó leszek Istennek”. Különben is ki döntené ezt el? Olyan viszont van, hogy indulunk úgy, ahogy vagyunk: rossz szokásokkal, megkötöző szenvedélyekkel, bűnös gondolatokkal és életvitellel, s átéljük, hogy Isten tényleg Szabadító Úr! Az evangéliumokban olyan történetek vannak, amelyek arról szólnak, hogy bűnös, beteg, megszállott, megnyomorított életek a Krisztussal való találkozás után új lendületet, gyógyulást, tisztulást, megbocsátást nyernek. A találkozás után viszont ez az erő, a krisztusi értékrend vezeti őket. A Szentírásnak ezek a történetei és igazságai megelevenednek ma is sokak, sokunk életében, hisz ez egy nagyszerű „működőképes modell”.

El kell indulni az úton és át kell élni, hogy Krisztus által elkezd átalakulni az életünk, változnak a szokásaink, értékrendünk, belső világunk. Minden út az első lépéssel kezdődik. De míg az ember – sokszor nehezen – kész megtenni az első lépést, addig Isten legalább százat megtett felé! Amikor átéljük, hogy Isten Krisztusban elfogad bennünket, akkor nincs félnivalónk, ott a helyünk az Ő gyülekezetében!

Végül biztatásul hadd idézzem egyik szép református énekünk néhány sorát:

„Amint vagyok, nem várva, hogy lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: Fogadj el, Jézusom!

Amint vagyok, nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át: Hadd bízza lelkem rád magát: Fogadj el Jézusom!”

(460. dicséret)

HBN