Övé a megvalósult kaliforniai álom

Debrecen - Klinikai ápolónő Amerikában, magyar családnál munkát vállal.

Amikor Ilona néni megkeresett minket, hogy nyugdíjas ápolónőként szívesen mesélne kalandos életéről, nem gondoltam, hogy az élmény egyszerre lesz vonzó és mélyen lehengerlő – már abból a szempontból, hogy ha a beszélgetés egy rádióban hangzott volna el, a kisípolást gyakran kellett volna alkalmaznunk. No, nem a trágárság miatt – ő magát őszintének és vulgárisnak nevezte –, hanem olykor azért, mert lényegében mindent és mindenkit nevén nevezett, aki az életébe valamilyen módon belefonódott; másrészt a női-férfi lét törvényeit is épp olyan egyenesen és természetesen közölte, mintha tanítani, örökül hagyni szeretne valamit az általa átélt és megismert tapasztalathalmazból. Az, hogy nem minden gondolat „viseli” el a nyomdafestéket, csak a mi prűdségünknek köszönhető.

Hollywoodi történet

Ha ezt a kalandos életet számba vesszük, van benne halálos szerelem, teherbeesés a nászéjszakán, megcsalás, betegség és gyógyítás; mindez egy szépreményű ápolónő életén keresztül, aki semmit sem bánt meg, s méltán mesél tapasztalatairól a tudni vágyó utókornak. Mindez szerintünk alapul szolgálhat egy hollywoodi produkcióhoz. Ráadásul a kaland egyik izgalmas fejezete éppen Kaliforniában játszódott, miután lapunkban, a Naplóban megjelent egy álláshirdetés, hogy oda, Amerikába nörsz kerestetik. Ekkor már közel járt a 60. életévéhez Kostyál Gyuláné szülésznő-ápolónő, és mivel hazánkban is gondoskodott idős emberekről a nyugdíjazása után, jelentkezett a hirdetésre. Ez a kiruccanás is azt bizonyítja, hogy bár az élete lemezének B oldala forgott már akkor, de az ereje teljében lévő asszony kitárta szívét minden élmény előtt.

Csak a szépet

Igényes „úriasszony” érkezik a szerkesztőségünkbe, szép irhakabátban, a sapkáját New Yorkban vette. Egészen pontosan háromszor találkozunk a cikk megszületéséig, beszélgetünk, fotózunk, képeket nézegetünk. Hol kezelésről jön, hol temetésre megy, közben mesél. Hogy mit főzött, hogy milyen élete volt. Ilona néni nagyon figyel magára, mindenben a szépet keresi, még a házát is terméskőből építtette, hiszen az annyira tiszta alapanyag – mesélte.

– Kedvesem, én férj nélkül mindent megcsináltam egyedül, a Jóisten segedelmével. Vidám vagyok, bízok a Jóatyában, abban, hogy ameddig ő kimérte, addig tart az életem. Világéletemben optimista voltam, a mai napig verselek, megannyi könyvet kiolvastam. Szerettem szerepelni, elöl lenni, s hogy ennek mi lesz a kimenetele? Vallom, mindennek van egy kifutási ideje, hát én is megöregedtem már, 79 éves vagyok, túl több szívkatéterezésen; pacemakerrel élek, de a méhem még mindig egészséges! – teszi hozzá. Mert bizony, a nőiesség kérdéseit illetően is számíthatunk a tanácsaira.

Ahogy meséli, édesanyja 10. terhességének „eredménye” ő, de édestestvére nincs. Amikor ennek okára gyermekként rákérdezett, még anyja halogatta a választ, csak felnőttként érett meg annak megtudására, hogy édesapja – finoman fogalmazva – nem vette tekintetbe azt, hogy a női testnek vannak olyan időszakai, amikor kifejezetten zavaró lehet a máskor természetes szexuális közeledés. Az ő érkezése annak köszönhető, hogy a papának ezt végre sikerült megértenie. Később a szülei átmeneti nevelésbe fogadtak gyerekeket, akik közül egyet sikerült örökbe fogadniuk. Izgalmas történet volna ez is egyébként, hogy már akkoriban sem ment könnyen az örökbefogadás, hiszen habár elhanyagolta, de mégsem mondott le a gyermekről az édesszülő, később bármikor felkereshette, elvihette.

A korai évek

Ilona néni hamar a saját lábára állt, ápolónőnek tanult, majd estin érettségizett a Fazekasban. 30 évig dolgozott a Klinika szülészeti-nőgyógyászati részlegén (pár évet a Kenézyben is volt), ahol rengeteg tapasztalatot szerzett, s ő is sokat segített az anyáknak. Tudását néhány évig a Dienesben is kamatoztatta, ahol ápolástant tanított.

Első szerelmét, egy katonatisztet, akihez 23 évesen hozzáment, s akitől egyetlen lánya született, a sírig fogja szeretni. Mégis elvált tőle, mert osztozkodni nem akart.

– Gyönyörű férfi volt, elegáns, minden nő megcsodálta. Csodaszépek voltunk együtt, sokat jártunk táncolni, hamar összeházasodtunk, a nászúton estem teherbe tőle, 1964-ben született a lányunk. Sajnos később kiderült, hogy a nők rajongása nem volt hiábavaló iránta; megtudtam, hogy megcsal engem. Ráadásul az egyik szerető – akit a válásunk után el is vett – hozzánk jött nőgyógyászati vizsgálatra (a hüvelyi kenetvétel pedig gyakorlatilag nyitott könyv egy nő életvitelét illetően), s akkor döntöttem el, hogy vele nem akarok osztozni a férjemen, ugyanakkor a szerelmemet is értesítettem, hogy ha ezzel a nővel marad, meg fog halni. Sajnos így is lett, 1978-as válásunk után nem telt bele két év, a férjem meghalt rákban, majd a felesége is követte a sírba – mesélte még mindig őszinte bánattal a hangjában.

– A válás után padlóra kerültem, segítségre volt szükségem, hiába, még mindig szerettem azt az embert! – folytatta. Abból is ízelítőt kapunk, hogy férje után ő is „kapcsolatba került”, de ismét csak a betegei figyelmeztették arra, hogy barátja más nőhöz is jár.

Vidéki élet

A férjével szolgálati lakásban éltek, majd a válást követően a Bocskaikertben építkezett, ugyanis a lánya asztmatikus volt (egy gyermekbetegség szövődményeként, nem pihente ki a kanyarót Ilona szerint), és az orvosok azt tanácsolták, hogy ott kellene élniük. A telek megvolt, mert Ilona szüleinek volt egy hétvégi kertje ott. Az építkezés is kalandosan sikerült, mert azok az emberek, akiknek valaha is segített Ilona, akiket látott kiszolgáltatott állapotban a betegágyban, s megtette értük a tőle telhetőt, nem felejtették el a kedvességét, amit ki szállítással, ki bontott nyílászárók beszerelésével, ki egy ügy felgyorsításával viszonzott.

Csak egy példa: egy éjjeli műszakba kisírt szemmel érkezett. Egy betege vigasztalni próbálta, s tudni, miért sír, ekkor hangzott el a következő párbeszéd:

– Hagyjon engem, nincs ahhoz magának köze – válaszolt Ilona, de a férfi hajthatatlan maradt.

– Elfogyott a malter, leállt az építkezés.

– Hát csak ennyi a baj? A fiam a gyár vezetője!

Másnap annyi malter jött, hogy kitelt egy garázs is belőle...

Azt a házat már eladták, ismét debreceni lakos Ilona, és ismét vannak nehézségek az életében, de bizakodik.

A világjáró

Ilona néni bejárta nemcsak hazánkat, élt például Izraelben is, az Amerikában eltöltött 10 év alatt pedig sokat tapasztalt.

Az az időszak, amit egy kaliforniai családnál töltött, különösen emlékezetes számára.

– Reggel vittem a gyerekeket iskolába, egy kilométer volt oda, s ugyanannyi vissza az út, délután 3-kor mentem értük. Utána főztem, mostam, vasaltam. Pénteken pedig beültünk a család gyönyörű lakókocsijába, és minden hétvégén kirándultunk. Jártunk a Yellowstone Parkban is, ahol az állatok szabadon vannak, mi pedig egy körbe­drótozott kis vonatban ültünk. Az állatok közel jöttek egy-egy banánért, gyümölcsért. Csodálatos volt! Ez a család a világon mindenhova elvitt engem. Elvittek az amishokhoz is, akiknek az élete különösen egybeforrt a természettel. A ma főleg valóságshow-kból ismert szakállas-főkötős emberek és asszonyok akkoriban csak ágyékkötőt hordtak, s a testük fekete volt, mint a szerecsen. Biogazdálkodást folytattak, messze földről jártak hozzájuk a termésért. De a nők! – jutott eszébe – A 80 éves nők sem hordtak melltartót, s oly gyönyörű volt a mellük, mint a húszéveseké. A mellnek ugyanis az a tulajdonsága, hogy szülés után kicsit megereszkedik, mi pedig elrontjuk a melltartóval, pedig ha nem avatkozunk bele, visszaáll az eredeti formája – meséli, s a kitérőt folytatjuk, mert rátér a fogamzásgátlókra, amelyekről nagyon rossz a véleménye, hiszen szerinte felborítják a hormonháztartást, a nők „elférfiasodnak” tőle.

– Szívem, én ki merem jelenteni, hogy nem szabad a hormonrendszerbe beavatkozni – figyelmeztet. Mint elmondta, a saját testének minden figyelmet megad. Pace­makere van, többször katéterezték a szívét. Chicagóban dolgozott, amikor észrevette, hogy lement 40-re a pulzusa.

– Én nagyon figyelem magam, rendszeresen mérem a pulzusom. Akkor azonnal hazautaztam, és jelentkeztem a kardiológián – folytatta.

Amerikához visszakanyarodva kijelentette, hogy 10 évig ő a mennyországban járt. Úgy alakult, hogy legtöbbször zsidó családokhoz került, olyanokat is ismert, akik a megyénkből valók voltak.

– Hidd el, drágám, azért is becsültek meg annyira, mert olyan munkáim voltak, hogy egy beteghez hívtak, de végül mindig két beteget ápoltam. Több olyan párt (erdélyi, kárpátaljai) ápoltam, akik Auschwitzból tértek haza, vakon, fél füllel, nagyon betegen vagy beszámíthatatlan állapotban, s New Yorkban telepedtek le.

Kaliforniában kezdtem, onnan New Yorkba, Chicagóba, Floridába költöztem, majd vissza Kaliforniába, San Marcosba, a mexicói határnál, majd Newport Beach-be, ami a világ legszebb része szerinte. Ott is Auschwitzból szabadult beteghez kerültem, s náluk megtapasztaltam, hogy a kinti magyarok nagyon ügyesek, nem bankba teszik, hanem családi házakba fektetik be a pénzüket, majd azokat kiadják havi 3 ezer dollárért. Előtte azonban a bérlő kérése, igénye szerint felújítják, bebútorozzák – mesélte.

Szóba került Izrael is, ahol egy ikerpárt bíztak a gondjaira – a velük készült közös képeket is sorra megmutatta. Míg Amerikában a vaj helyett a használt avokádót emelte ki, addig Izraelben a szabadon termő gyümölcsökről áradozott. Nem hiába, sok helyen a főzés is az ő dolga volt az ápolás mellett.

Úgy alakult, hogy kapcsolatra is lelt „odakinn”, akárcsak a filmekben, a szabadidejét úgy töltötte, hogy kirándult és szeretett: egy 82 éves férfival bebizonyították a világnak, hogy „nem csak a húszéveseké...”

Az a kérdés, mit hagy örökül lányának

Ilona a férje halála után háromszobás lakásukat kisebbre cserélte (később szépen felújította az Amerikában keresett pénzből). Emellett jött az építkezés Bocskaikertben, majd arról is gondoskodott, hogy lányára, unokájára is hagyjon egy-egy lakást. A két lakásból ismét egy ház lett – abban él az unokája – , a lánya pedig a Dunántúlra ment el albérletbe. Úgy történt, hogy a rezsi fejében ott a párjával vállalta, hogy rendben tartja a tulajdonos kertjét is. De nem foglalták szerződésbe ezt a kitételt, ezért utólag rájuk terheltek 400 ezer forintnyi rezsiköltséget. Egészen pontosan Ilona debreceni lakására, amit elárvereztek harmadáron. Ő maradt ugyan a haszonélvezője, de az új tulajdonos már letétbe tett 3 millió forintot, amihez később még 4-et hozzátéve válik teljesen az övé az ingatlan. Ilona most a visszavásárlásért küzd.

„Aki mások keserűségén, bánatán akar meggazdagodni, az sohasem lesz boldog” – ez a véleménye az ügyről, aminek megoldása jelenleg minden napját kitölti.

- Barak Beáta -