Helyi közélet

2019.03.05. 11:06

Nótával törték meg a jeget Püspökladányban

Püspökladány - A Kossuth Olvasókör XIII. Jégtörő Mulatságával köszöntötte a tavaszt a helyi művelődési központban.

Püspökladány - A Kossuth Olvasókör XIII. Jégtörő Mulatságával köszöntötte a tavaszt a helyi művelődési központban.

A hagyományos télbúcsúztató mulatságra Püspökladányból és a környező településekről is szép számmal érkeztek vendégelőadók, művészeti csoportok. Az olvasókör elnöke, Lövei Sándorné Manyika üdvözölte a meghívott vendégeket és mindazokat, akik jelenlétükkel megtisztelték rendezvényüket.

A Jégtörő Mulatság azért is emlékezetes a rendező Kossuth Olvasókörnek, mert, a nagy múltú civil szervezet három éve – 2016. februárjában – ezen az ünnepi alkalmon ünnepelte fennállásának 140. éves évfordulóját. A jubileumi rendezvényre akkor is számos településről érkeztek fellépők.

Kimozdultak a próbákra

Bodó Sándor, államtitkár, a térség országgyűlési képviselője elmondta: Itt, helyben több civil szervezet, így a Kossuth Olvasókör is igyekszik feleleveníteni a néphagyományokat, a farsangi időszakhoz kapcsolódó hiedelmeket. Egyre inkább érezzük a tavaszt, ilyenkor pedig mindenkinek nagyobb kedve van kimozdulni, próbákra, rendezvényekre járni. Megnyitó beszédében felidézte a híres télűző-tavaszköszöntő népszokásunk, a Mohácsi Busójárás történetét is.

Kiss Zsigmond, Püspökladány alpolgármestere hangsúlyozta, külön öröm számára, hogy az olvasókör a civil szervezetekkel, egyéni előadókkal, művészeti csoportokkal, táncosokkal karöltve készült a rendezvényre. Az összefogás szép példája ez műsor. – Az olvasókör egykori elnöke, Gali Istvánné Etuka odaföntről, a csillagok közül biztosan büszkén figyeli, hogy ez a nagymúltú együttes megőrizte és továbbvitte a szakmai sikereket, értékes színfoltja városunk kulturális életének – fogalmazott köszöntőjében a város alpolgármestere.

Még Csegéről is jöttek

A köszöntők után kezdetét vette a zenés, táncos, olykor humoros hangulatú műsorszámok sora. A házigazda olvasókör vidám táncos koreográfiája után, Rácz Endre verse, a Kenderkóc Néptáncegyüttes bemutatója, a Sárrétudvari Kézenfogva Testvéreinkkel Alapítvány, a Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Egyesület, Ladányi Betyárok, a Sárréti Népi Együttes, a Jázminbokor Magyar Nóta Egyesület, a Tiszacsegei Tűzoltó Dalárda népzenei, illetve nótaműsorait hallgathatták meg a vendégek.

Az együttesek mellett szólóénekesek, egyéni előadók, Eszenyi Imre, Rácz Dóra, Berecz Bálint, Kolozsi László, Zagyva Lászlóné, Tóth József, Török Imréné is elhozták Jégtörő Mulatságra szánt produkciójukat.

A délután sztárvendége Szabó Csaba Magyar Arany érdemmel kitüntetett művész volt. A nótaénekes minden vendéget elkápráztatott operett, magyar- és cigány nóta műsorával. Népszerű slágereket adott elő, bevonva az éneklésbe, majd a táncba is a közönséget. A kulturális műsorok után Kárai Lajos szolgáltatta a talpalávalót a táncos kedvű vendégeknek. A rendezvény valóban összehozta az embereket, a közösségeket.

- Tányér József -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában