Szürkécske napjaink a Férfikor tükrében

Debrecen - Mire van szüksége egy mozinak ahhoz, hogy a multivitaminos üdítőt csak a száraz szájpadlás juttassa eszünkbe, a vászonra tapadó kíváncsiság megfeledkezzen a cukorról?

Nem annyira bonyolult képlet ez. Kell egy követhető történet, nem baj, ha nem sablonos, hogy a figyelem élénkségét ne a glükóz adagolja. Kell kép, nem gond, ha sablonos, de a vércukorszintet azért megemelje. Legyen feszültség, legyen kockázat: nem baj, ha az alkotás nyomokban mesterséges édesítőket is tartalmaz, de gond, ha a történetben a tét, avagy a történet tétje gyorsan kiürülő nyomelem.

A Férfikor címében ígéretes, s az elképzelés, amivel a rendező, Politzer Péter próbálkozik, nevezetesen három különböző korú férfi konfliktusai az élettel, kiapadhatatlan forrás. A budapesti történetbe külső szemlélőként csöppenve követhetjük az édesanyjával élő, színesbőrű kamaszfiú, Samu (Fischer Samu), a kétgyermekes nagybőgős, Frank (Vass Péter) és az önmaga csöndes elmúlását szemlélő öregember, Dezső (Szipál Márton) hétköznapjait.

Samu anyját elütik, kórházba kerül, a tinédzser magára marad mind a lakásban, ahol egyetlen ismerőse a mobilja, mind ébredező vágyaiban .

A negyvenes Frank sztorija a hétköznapok munkás valósága: lányait ébreszti, hozza, viszi, tanul velük, a feleségért megy a reptérre, miközben hol jól, hol rosszabbul igyekszik túlélni az életét, dohogó anyósát, vagy a lakatosmestert, ugyanis Franknak elegendő véletlenül kizárnia magát a lakásból, hogy kizáródjon a mindig, mindenkinek megfelelni akarás önmaga tengelye körüli vesszőfutásából.

És van nekünk Dezső, akivel az alkotó a világhírű fotóművésznek, Szipál Mártonnak állít emléket. A portréképek ikonikus mestere mintha önmagát alakítaná: míg éledezik, kávét készít és sétára indul, vagyis nem történik vele semmi, narrátorként beszéli el élete egyik-másik epizódját. Dezső élete már csak az, amire emlékezik – az élet az, amire emlékezünk.

A lényeg? Láthatatlan

A Férfikor történetszövése lassú, a mindennapok érdektelen részletei, mint a telefonozás, a fürdőzés, egy karmesteri pálca esztergálása vagy éppen egy fecsegő arc, nem egyszerűen felnagyítódnak, hanem a film mondavalójává fogalmazódnak: szerelmesek leszünk, dolgozunk, férjjé, apává válunk, megöregszünk, meghalunk, s hogy miként visz el az ördög, az csak slusszpoén. A film vállalása torzításmentes tükröt tartani az átlagos férfiélet banális hétköznapjai, semmitmondó szürkesége, olykori kisfeszültségű felszikrázásai elé; ítéletet nem alkot, a következtetést egészében a nézőre bízza.

Politzer realista tükre azonban elfelejt egy fontosat: azt, hogy a lényeg szinte mindig láthatatlan. Egy ilyen film onnan kezdve válik kockázatossá, ahonnan megkíséreli tétjévé emelni eme objektívvel lefényképezhetetlen feszültség kifejeződéseit, a hétköznapok lapos látszata mögött felsejlő személyes, egyetemes drámát, a „ki vagyok én?” élethosszúságú kérdőjelét.

A Férfikor nem kockáztat, amivel elveszíti a nézőt. A semminél kicsit muszáj akarni, merni többet mondani, mert amit a tükörben látunk, csak a valóság erőtlen mása.

- Ratalics László -

Rendező: Politzer Péter

Főbb szereplők: Szipál Márton, Fischer Samu, Vass Péter, Szalóki Ági, Esztergályos Cecília, Bodó Antónia