Helyi közélet

2017.11.25. 20:03

Úgy néz ki, mint amikor megépítették

Debrecen - A Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség presbitériuma szombaton hálaadó istentiszteletre várta híveit és az érdeklődőket.

Debrecen - A Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség presbitériuma szombaton hálaadó istentiszteletre várta híveit és az érdeklődőket.

Az ünnepi alkalom keretében mondtak köszönetet Istennek az Árpád téri templom külső megújulásáért, majd az istentisztelet után a templomépítő Vecsey-Brukner házaspárra és a felújítást támogatókra emlékezve táblát avattak a templom külső falánál. Dr. Fekete Károly püspök hirdetett igét, s többet között Papp László, Debrecen polgármestere mondott köszöntőt.

​​Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, a templom felújítása még 2015 nyarán, a torony megszépítésével és a Nyíl utca felőli homlokzat korszerűsítésével kezdődött, ezzel a munkával már 2015 decemberében végeztek. A mintegy száz éves épület többi része azonban balesetveszélyes maradt. A felújítás folytatását az önkormányzat 70 millió forinttal támogatta, ezen kívül a város bálján befolyt 11 millió forint és pályázati források fedezték a csaknem 100 millió forintba kerülő rekonstrukciót. A kivitelezést idén júniusban kezdte meg a Dryvit Profi Kft. Kiemelt fontosságú beruházásként kezelték a felújítást, így az eredetileg vállalt, december 31-i befejezési határidő előtt adták át a külsőleg teljesen megszépült templomot.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában