Helyi közélet

2017.11.23. 16:25

Moszkvai küldöttséggel tárgyalt Debrecen polgármestere

Debrecen - Hivatalában fogadta Vinogradov Valerij Jurjevicset, Moszkva észak-keleti közigazgatási körzetének prefektusát Papp László, Debrecen polgármestere. Az orosz küldöttség azzal a szándékkal érkezett, hogy testvérvárosi kapcsolat kialakítását kezdeményezze.

Papp László polgármester bemutatta a város fejlesztési elképzeléseit, különös tekintettel a Debreceni Nemzetközi Iskolára. Szó esett arról is, hogy néhány hét múlva, 2017. december 18-án megérkezik az első menetrend szerinti repülőgép Moszkvából Debrecenbe, amely segítheti az együttműködést.

Vinogradov Valerij Jurjevics prefektust lenyűgözte Debrecen, azt mondta, hogy a város értékeit, történelmét nemcsak az általa irányított 101 ezer négyzetkilométer területű és másfél millió lakosú észak-keleti közigazgatási körzetben, hanem egész Moszkvában szeretné bemutatni.

Fotó: Miskolczi János

A felek megállapodtak abban, hogy keresik az együttműködés lehetőségét oktatási, kulturális, gazdasági és turisztikai területeken. Ennek érdekében közös memorandumot is aláírt Vinogradov Valerij Jurjevics prefektus és Papp László polgármester.

- Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában