A tanok napján avatták a reformáció emlékművét

Debrecen - Luther Márton 500 éve október 31-én szögezte ki megújító tételeit a wittenbergi vár falára.

Emlékművet állítani a reformációnak hatalmas vállalkozás – jelentette ki Balog Zoltán kedden a nagytemplom mögött avatott vörösmárvány műalkotás mellett állva. „Hogy lehet kőbe vésni, fémbe önteni azt, ami mozgás; ami előre megy az időben és térben? Anyagba kell formálni az üzenetet, elbeszélni mindazt, ami az egyházban történt nem csak ötszáz, hanem több mint kétezer év óta és Magyarországon négyszázötven óta, illetve zajlik azóta is. Elmondani, hogy az istentisztelet az életért van. Arról beszélni, hogy mindaz, ami a reformáció által történt ezzel a nemzettel, s e várossal miként változtatta meg az életet. Olyan emlékmű született, amelyet nem lehet egyetlen pillantással felmérni. Megállít, mert igényli a figyelmünket” – fűzte hozzá az emberi erőforrások minisztere. Kérdéseire a választ a karcagi testvérpár, Győrfi Sándor Munkácsy-díjas és Győrfi Lajos Szerviátusz-díjas szobrászművészek adtak választ. Ők készítették el a Tiszántúli Református Egyházkerület felkérésére – a Magyar Református Egyház megalakulásának 450., illetve a reformáció 500. évfordulója alkalmából felállított – köztéri alkotást.

Jézus változatlan

Kósa Lajos az elmúlt öt évszázad tanulságairól szólt. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta, volt idő, hogy a megújulás eszméje komoly indulatokat korbácsolt, de még az egymásnak feszülései sem voltak terméketlenek. „A modern magyar közéleti és irodalmi nyelv annak a vitának tüzében született meg, amit a reformáció hívei és Pázmány Péter vezetésével a katolikus vitatói lefolytattak. Vajon nem vagyunk-e mindnyájan tanúi annak, hogy ezek az ellentétek ma már kevésbé tűnnek élesnek, fontosnak. A legjobban Csíksomlyón lehet megtapasztalni ezt, itt mi, reformátusok együtt megyünk a katolikusokkal fel a kálvárián, ahol eredetileg azt ünnepelték, hogy a székely római katolikus hadak megállították Zápolya János református hadseregét. Ma ez nem számít, mert előttem sétál a nagyváradi római katolikus egyházkerület csapata, mögöttem azok a csángók, akik románul mondják a Mi atyánkot. Mindnyájan magyarok vagyunk, mindnyájan Jézusban hiszünk, az evangéliumot olvassuk. Ma, ahogy a reformáció történetében mindig is, a jelenkor kihívásaira és küzdelmeire kell koncentrálni. Ma sokkal több minden összeköt, mint, ami elválaszt. Ma a hitünk, a világ legüldözöttebb hite. Milliók életét fenyegeti az a terror, ami a kereszténységet üldözi, egyes országokban a kiirtására esküdött fel. Ma ahitünkért kell harcolnunk. Reformáció: vissza kell fordulni a gyökerekhez, meg kell találni azt, amiben hiszünk, ami közös mindnyájunkban, emlékezni az Úrjézus tanítására. Legyen bármilyen bolondéria, újfajta izmus, Jézus ugyanaz évezredek óta. A hitvédelem örök kötelesség.”

Gazdagító különbözőségek

Dr. Papp László, polgármester emlékezett azokra a hitükben hajlíthatatlan debreceniekre, akik nélkül a protestáns egyházak országépítő munkája nem gyakorolt volna ekkora hatást hazánk fejlődésére. „Ezen ünnepel a történelemnek azt az időszakát idézzük föl, amikor a reformáció teológiai, egyházszervezeti,társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági szempontból páratlanul nagy lendületet adott a megújulásnak. Itt van tőlünk karnyújtásnyira mindaz, ami a Magyar Református Egyház fejlődésére kiemelt hatással volt az elmúlt évben: az 1538-ban alapított Kollégium; a Nagytemplom, amely mindig oltalmat adott az országgyűlésnek, ha Budapesten nem volt helye; itt áll Bocskai Istvánnak, Erdély protestáns fejedelmének szobra, s a protestáns hitükért életüket áldozó gályarabok emlékműve. Debrecen akkor állt a reformáció ügyének szolgálatába, amikor a három részre szakadt ország történetének egyik legnagyobb válságát élte, amikor egységét megvédeni nem tudta. A város és a református egyház az elmúlt fél évezredben, mint test és lélek élt együtt.” A városvezető beszélt arról, hogy sok éves kölcsönös felelősségvállalás jegyében a közgyűlés fontosnak tartotta az emlékmű támogatását, és szólt az emlékmű szimbólumairól, illetve arról, hogy a cívisvárosban különös jelentősége van az egymást gazdagító különbségeknek: három egyház is püspöksége székhelyéül választotta a települést. Végül dr. Fekete Károly református püspök áldása és a koszorúzás előtt így zárta mondandóját: a reformátorok hangoztatták a Szentírás alapján, hogy a személyes újraformálódásának a közösséget is segíteni kell. Adja Isten, hogy Debrecen, a Református Egyház, valamint minden más felekezet közös felelősségének, elkötelezett együttműködéésnek és egymás kölcsönös megbecsülésének legyen a jövő számára is példaadó szimbóluma ez az emlékmű.

Márványmű jelképekkel

Ahogy arról a szervező egyházkerület közlésében olvashatunk: Az emlékmű alapja a hat méter magas, háromszög formájú, tardosi vörösmárvány tömb, mely a Tiszántúl egykori legjelentősebb, de a reformáció korában tűzvésztől rongált gótikus épületét, a debreceni András templomot idézi vissza. Ennek mívesen kiképzett belseje átjárható, és belső ívében gótikus bronz ablakrács töredék látható. Az alkotás tetején egy csillag-napkorongot idéző aranyozott bronz, nyolcágú „Kálvin-csillag” áll. Egyik oldalán a főnixmadár jelenik meg, amely jelképezi Debrecen városának minden vészből, pusztulásból való megújulását, másik oldalán pedig a keresztáldozat árán, a halálon is győztes Jézus Krisztusra mutató „Agnus Dei”, az „Isten báránya” ábrázolás helyezkedik el. Az emlékmű részét képezi az Úrasztala és a négy kőpad. A márvány Úrasztalán áll bronzból öntve a híres debreceni hólyagos kehely és az oszlopos bortartó kanna, a kenyérosztó tál, valamint a nyitott Biblia. Az Úrasztala a reformáció korától került az oltárok helyett a református templomok centrumába. Innen történik az úrvacsora jegyeinek, a kenyérnek és a bornak a kiosztása. Az Isten igéjének fontosságára emlékeztet a nyitott Szentírás. A gyülekezeti éneklés jelentőségét hangsúlyozza az egyik kőpadra tett énekeskönyv a 90. zsoltár kezdősorával.

HBN–HABE