Helyi közélet

2017.10.13. 12:50

Új gyárcsarnokot adták át a Hajdunál

Téglás - A magyar gazdaság helyzete stabil, nagyon jók a számok – vélte a helyettes államtitkár.

Téglás - A magyar gazdaság helyzete stabil, nagyon jók a számok – vélte a helyettes államtitkár.

– Nagyon jó a magyar gazdaság lendülete, a második negyedévben 3,2 százalék volt a növekedés – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Hajdu Cégcsoport fennállásának 65. évfordulója alkalmából a vállalat székhelyén, Tégláson tartott ünnepségen pénteken. Marczinkó Zoltán István elmondta: a 2013-as növekedési fordulat óta dinamikusan, 3 százalék körüli értékkel gyarapszik a GDP. A bővülés mértéke jelentősen meghaladja az előzetes várakozásokat.

Fotó: Matey István

A jövőről szólva úgy vélte, hogy kiegyensúlyozott, fenntartható, gyorsuló növekedés várható. A bővülés üteme 2017-ben 4,1 százalék lesz, 2018-ban ennél is magasabb számmal terveznek. – A magyar gazdaság stabil növekedési pályán van, ez jól kiolvasható a költségvetésből is, hiszen jövőre többet tudunk majd költeni például oktatásra, egészségügyre, gazdaságfejlesztésre. A foglalkoztatás területén is jelentős áttörést értünk el, ma 4,4 millió ember dolgozik Magyarországon ami 600 ezerrel több mint 2010-ben – hangsúlyozta Marczinkó Zoltán István.

Arról is beszélt, hogy a növekedés folytatását jelzi, hogy az első fél évben csaknem 17 százalékkal nőttek a beruházások. A minisztérium célja, hogy a feldolgozóiparban tapasztalható járműipari dominancia mérséklődjön úgy, hogy az ágazat egyéb szereplői is felzárkózzanak melléjük – egészítette ki.

Megérdemlik a támogatást

– A Hajdúsági Iparművek, illetve utódja a Hajdu Cégcsoport az elmúlt 65 évben mindig fontos munkaadója volt a térségnek és például sport-, valamint kulturális területen is igyekezett támogatni a környéken élőket – állította Novotny Lajos, a Hajdu Cégcsoport elnöke a rendezvényen. Történeti visszatekintőjében elmondta: a vállalatot 1952-ben fegyvergyártási céllal hozták létre. 1957-től mosógépeket, centrifugákat, a 60-as évektől forróvíz tárolókat, porszívókat, automata mosógépeket, ruhaszárítókat, mosogatógépeket, vízmelegítőket, lapradiátorokat is gyártottak. Mivel termékeik megbízhatóak és tartósak voltak, a piac jól fogadta azokat, folyamatosan növekedett nyugati exportjuk. A termékfejlesztések a mai napig zajlanak – tette hozzá.

Túlélték a nagy „vihart”

Novotny Lajos nem titkolta, hogy miközben a rendszerváltás után sok hasonló cég csődbe ment, nekik jelentős leépítések után sikerült fennmaradniuk. A hadiipari termelést 1993-ban szüntették meg. Részvénytársasággá alakultak és privatizálták a céget.

Fotó: Matey István

Úgy döntöttek, hogy a megváltozott körülmények között csak forróvíztárolókat és vízmelegítőket fognak gyártani. Később autóalkatrészek gyártásával bővítették profiljukat. Dolgozóik száma jelenleg több mint 800 fő.

A Ferrari és a Mercedes partnerei

A három cégből álló Hajdu Cégcsoport az elmúlt 12 évben 5 milliárdról, 13 milliárd forintra növelte árbevételét – ismertette Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Arról beszélt, hogy a kormány most a Ferrarinak és a Mercedesnek is beszállító Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. egy olyan 2,1 milliárd forintos beruházását támogatta 485 millió forinttal amelynek jóvoltából 40 fővel növekedhet a munkavállalók száma. A kabinet számára az a feladat, hogy segítse azokat a hazai cégeket a versenyképesség fokozásában, amelyek a nemzetgazdaság teljesítményéhez jelentős mértékben hozzájárulnak, de a szigorú előírások miatt nem tudnak uniós forrásokhoz jutni – mondta Marczinkó Zoltán István. A helyettes államtitkár kiemelte: a támogatásnak köszönhetően nemcsak a vállalat termelése, árbevétele bővül, hanem az adóbevételeken keresztül az állam bevételei is nőnek.

HBN-OCs


Szalagátvágás a préseknél

Az ünnepség keretében felavatták a Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. új üzemcsarnokát is. A csaknem 4 500 négyzetméteres épületben 4 nagy teljesítményű, korszerű présgép és azok kiegészítő egységei kaptak helyet. A beruházás értéke elérte a 4 és fél milliárd forintot.

Szintén a projekt keretében 400 millió forintos fejlesztést hajtott végre a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt., melyből 7 új terméksor bevezetését tudták megoldani.

Fotó: Matey István

A Hajdu Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. az energiahatékonyság javítására és a dolgozók munkakörülményeinek javítására fél milliárd forintot fordított az utóbbi hónapokban – derült ki a gyárban.


Széles termékpaletta

A száz százalékban magyar tulajdonú Hajdu Cégcsoport téglási gyárából manapság egyebek mellett forróvíztárolók, vízmelegítők, solar rendszerek, hőszivattyúk, kazánok, mosógépek, centrifugák és szellőztető berendezések kerülnek ki. Árbevételük több mint fele a hazai piacról, 45 százaléka exportból származik. Termékeik a világ 35 országába jutnak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában