Helyi közélet

2017.10.25. 10:29

Másol az Űrvihar, de nem ez a legnagyobb gond

Debrecen - Szeretem a katasztrófafilmeket. Időről időre előveszem ezt a műfajt, pedig túl sok maradandó alkotás véleményem szerint nem született. Legutóbb a Holnapután címűt tekintettem meg, ami nagy kedvencem, s most azzal a reménnyel ültem be a moziba, hogy Dean Devlin rendező új alkotásában a következő katasztrófafilmet tisztelhetem, amelyet felveszek a listámba.

Debrecen - Szeretem a katasztrófafilmeket. Időről időre előveszem ezt a műfajt, pedig túl sok maradandó alkotás véleményem szerint nem született. Legutóbb a Holnapután címűt tekintettem meg, ami nagy kedvencem, s most azzal a reménnyel ültem be a moziba, hogy Dean Devlin rendező új alkotásában a következő katasztrófafilmet tisztelhetem, amelyet felveszek a listámba.

A történet izgalmasnak ígérkezik: a film elején, a nar­ráció során egy kislány hangja mondja el, hogy 2019-ben a hurrikánok, aszályok, és más természeti katasztrófák számának növekedései a Föld elnéptelenedésével fenyegetnek, így Jake Lawson vezetésével építenek egy Dutch Boy névre hallgató eszközt, ami a Földet műholdakkal körülvéve, képes az időjárás irányítására. A rendszer viszont meghibásodik. Először egy afgán falu lakosságát fagyasztja halálra egyik pillanatról a másikra, aztán pedig Hong Kongban idéz elő gázrobbanást a hirtelen ,,hőmérséklet-emelkedés”. Jake-et küldik el, hogy ellenőrizze a Dutch Boyt, s persze kiderül, hogy ez az egész nem a rendszer hibája. Mások állnak a háttérben.

Gerard Buttler, a Jake-et alakító skót színész, bizony már jó néhány filmben megcsillantotta tehetségét, elég ha a 300 (rendező: Zack Snyder, 2006), vagy éppen a Drakula 2000 (rendező Patrick Lussier, 2000) című alkotásokra gondolunk. Itt sincs baj az alakításával, teljesen jól hozza a hőst, akire a világnak szüksége van a megmeneküléshez, és a többi szereplő játéka is rendben van. A keretet adó narráció a film elején és végén valós veszélyekre hívja fel a néző figyelmét, ez kifejezetten okos megoldás.

Probléma sokkal inkább a látványvilággal adódik, ami az elmúlt tíz év katasztrófafilmjeihez képest nem sokat változott, nem lettek szebbek az effektek, pedig ezt manapság azért már elvárnánk.

Nem több, mint a többi

A mozi első fele egyébként leginkább egy detektívfilmre hasonlít, a szereplők félrevonultan próbálják megtalálni a szabotőrt, aki a Dutch Boyt saját őrült terveinek megvalósítására használja fel. Az első egy óra nem bővelkedik az akciójelenetekben, és az a néhány is, amit látunk, meglepően rövidre van vágva. Mivel egy ízig-vérig katasztrófafilmet vártam, így ezeket jelentős negatívumokként tartom számon. Több helyen is gyanúsan hajaz más filmekre – 2012 (rendező: Roland Emmerich, 2009), Törésvonal (rendező: Brad Peyton, 2015), de nem is ezzel van a legnagyobb baj, hanem a fent említettekkel.

Láthatóan nem sikerült új, maradandó alkotást létrehoznia a rendezőnek, éppen ezért összehasonlítási alapnak sem lesz jó a későbbiek folyamán, ugyanakkor egy másfél-két órás időtöltésnek optimális, ha nem várunk tőle túl sokat.


Rendező: Dean Devlin Főszereplők: Gerard Butler; Andy Garcia; Ed Harris; Jim Sturgess


[related-post post_id="3642959"]

[related-post post_id="3625537"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában