Szívében elöl van Debrecen: a Los Angeles-i főkonzullal beszélgettünk

Debrecen - Több, kisebb és nagyobb léptékű, magyar-amerikai üzlet is kialakulóban van. Interjú Széles Tamással.

„Debrecen egy dinamikusan fejlődő város, eleve az elsők között van, amit kiajánlanak, ha befektetőjelölt érkezik Magyarországra” – mondta szerkesztőségünkben Széles Tamás, aki 18 évig vezette a Debrecen Televíziót, tavaly szeptembertől pedig diplomataként dolgozik, ő az új Los Angeles-i főkonzul. 18 állam tartozik az ő konzulátusukhoz.

Milyen tevékenységekben konkretizálódnak az alaptörvényben meghatározott konzuli célok?

Széles Tamás: Tíz fővel dolgozom, a kollégáim végzik jórészt a konzuli munkához kötődő napi teendőket, például az elvesztett útlevél esetén az ideiglenes okmány kiállítását (amellyel haza lehet térni), a vízumkérelemmel, egyszerűsített honosítással kapcsolatos előkészítő munkálatokat. Főkonzulként az a feladatom, hogy reprezentáljam Magyarországot a konzuli kerülethez tartozó 18 államban. Ez az USA területének majdnem a fele. Rendkívül sok találkozót bonyolítunk amerikai partnerekkel, és havi egy munkaértekezleten veszek részt a többi EU-s főkonzul kollégával. Foglalkoznunk kell az ottani magyarsággal, ami kemény dió: a 16 millió lakosú, valójában 88 városból összeálló Los Angelesben borzasztó a közlekedés, óriási dugók alakulnak ki, így nehezen jönnek össze „magyarjaink” egy helyszínen. A tevékenységünkről rendszeresen be kell számolnunk a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, ahonnan elég sok feladatot kapunk, főként külgazdasági kapcsolatok megteremtésére, erősítésére szolgálókat.

Vannak extrém esetek, amikor segítséget kell nyújtani magyar állampolgároknak?

Széles Tamás: A diplomata munka napi 24 órás, mindenki bekapcsolva hagyja a mobilját. Van egy vészhelyzeti telefon is. Mostanában a korábbinál sűrűbben csörög például magyar polgárok túltartózkodása miatt. Donald Trump elnök azt mondta a kampányában, igyekszik az USA-ban tartani a munkát. Egyre érzékelhetőbb, hogy – ígérete szerint – az illegálisokat valóban elkezdik szigorúbban keresni és kitoloncolni. Ha valakit a rendőrség előállít, akár hónapokig fogva tartják, míg döntenek a sorsáról. Addig mi sem tehetünk mást, azon túl, hogy informáljuk az aggódó hozzátartozókat. Vezető konzul kollégám tartja a kapcsolatot a börtönben lévő magyarokkal, például egy Las Vegasban bankot rabolni próbáló honfitársunkkal.

Feladata a külgazdasági kapcsolatok megteremtése, erősítése. Gondolhat ilyenkor Debrecenre?

Széles Tamás: Amikor Szijjártó Péter miniszter úrral és államtitkárokkal találkoztam, többször bátorkodtam megkérdezni, hogy mit szólnak ahhoz, ha a szívemben elöl lévő Debrecent a munkámban is kicsit előtérbe helyezem. Azt felelték, természetes, mert Debrecen egy dinamikusan fejlődő város, eleve az elsők között van, amit kiajánlanak, ha befektetőjelölt érkezik Magyarországra. Az USA nyugati partjának hátránya a külgazdaság szempontjából az, hogy az ottaniak elsősorban Ázsia felé fókuszálnak. Emiatt kicsit nehéz a terep. Az egyetemi kapcsolatokban viszont lehet operálni. Azt kértem Bács Zoltán kancellár úrtól, hogy konkretizálja, milyen együttműködésekre lenne a Debreceni Egyetemnek szüksége. Tárgyalásokat már készítettünk elő San Francisco és Seattle környéki felsőoktatási intézményekkel. Szeptemberben Debrecenbe látogat Csiszár Katalin, Magyarország hawaii tiszteletbeli konzulja, aki a Honolulu Egyetemen rákkutatással foglalkozik, de nagy figyelmet fordít a természetes orvoslásra is. Papp László polgármester úrral, valamint az egyetem vezetőivel fog tárgyalni. Más példa: Idaho államban, a „burgonyatermesztés fővárosában” találkoztam a kormányzóval és több kamarai vezetővel. Ők nagyon nyitottak a mezőgazdaság területén az együttműködésre. De kisebb léptékű üzletek is kialakulóban vannak: napok óta azon ügyködünk, hogy találjunk egy megfelelő hazai malmot, amely olyan típusú és mennyiségű lisztet tudna szállítani, amilyenre egy Los Angeles-i pizzakészítő láncnak szüksége lenne.

Mire a legbüszkébb az elmúlt évből?

Széles Tamás: Minden nyáron beszámolóval tartozom a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, az idein már túl vagyunk. Dicséretet kaptunk: a főkonzulátus az eddig is magas szinten teljesítő területein megtartotta a színvonalat. Ilyen a nemzetpolitika és a zsidósággal való kapcsolattartás. Ez utóbbi azért fontos, mert időről időre előkerül az antiszemitizmus bélyege Magyarország kapcsán. Az ottani zsidó szervezetek azonban nem így látják: több meghívásunk van rendezvényeikre, előadást fogok tartani, bemutatjuk a Napfény íze című filmet az Amerikai Zsidó Egyetemen, ahová rajtam kívül csak a francia, a német és a lengyel főkonzult hívták meg az egyébként Los Angelesbe akkreditált közel 120 misszióból.

Érdekli a nyugati parton az embereket, hogy mi zajlik Európában, Magyarországon?

Széles Tamás: Mindig azt halljuk, hogy az amerikaiaknak fogalmuk sincs, hol van Magyarország. Talán én az ismeretekben gazdagabb területén élek az országnak, mert bárkivel találkozom, Magyarországot említve a többségnek felderül az arca. Sok élményük van a turizmusnak köszönhetően, és sokaknak a 20. századi történelmünkre is van rálátásuk. Meglepő, és egyben jóleső érzés, hogy a legtöbbeknek nem kell elmagyaráznom: nem Bukarest, hanem Budapest az a bizonyos főváros. Az amerikaiak jelentős részének van európai gyökere, és a fiatalok idővel elkezdenek érdeklődni a származásukról. Így a magyar felmenőkkel rendelkezők is. Az Egyesült Államokban közülük sokan ápolják a magyar cserkészhagyományokat. A különböző kormányzati programoknak köszönhetően sok ösztöndíjas eljut az USA-ba, életben tartani a diaszpórában a magyar hagyományokat. Szeptemberben közel 160 Kőrösi-ösztöndíjas magyar fiatal megy a világ minden tájára, az ottani magyar diaszpóra segítésére 10 hónapra. A több mint ötven éves Los Angeles-i Kárpátok néptánc csoport vezetője például olyan ösztöndíjast kért, aki új táncokat, koreográfiákat tud tanítani. Los Angeles-be hárman jönnek most. Az egyik református templomba tavaly egy zenész jutott el így, és remek közösség összehozó programokat, koncerteket szervezett az ottani lelkipásztorral. Ma a másod-, harmadgenerációnak kell vonzó programokat teremteni, hogy tanítsák meg a gyermekeiket a magyar nyelvre is, vigyék el őket táncolni, cserkészkedni, vasárnapi iskolába vagy éppen a templomba. A kormány célja, hogy a világban létező magyar diaszpórában fenntartsa a nemzeti öntudatot, és a külhoniak érezzék, hogy szüksége van anyaországuknak rájuk.

Úgy nyilatkozott korábban, hogy az amerikaiak kritikusak. Mit gondolnak Magyarországról?

Széles Tamás: Azok a kritikus hangok, amelyek megjelennek a világ bármely pontján Magyarországgal kapcsolatban, a nyugati parton kevésbé érzékelhetők. Az örökzölddé vált migráció és a kerítés kérdését nálunk nem nagyon firtatják. Nem úgy kezelik hazánkat, mint ahogy mi itthon, a felhabosított sajtóhírek alapján gondoljuk. Amikor Szabó László nagykövet úr még miniszterhelyettesként nálunk járt márciusban, akkor sikerült elintézni, hogy a Los Angeles Times napilapban interjú jelenjen meg vele. Ez azért óriási dolog, mert a főkonzulátus 27 éves működése alatt nem történt még hasonló.

Mostanában talán a sajtó átrendeződésével kerülhet a külföldi kritikák középpontjába hazánk. Követi ezt a folyamatot? Mi a véleménye róla?

Széles Tamás: Az amerikai napi közbeszédben ez sincs benne. Önkormányzati céget vezettem itthon, mindig megkaptuk azt a bélyeget, hogy az aktuális hatalom kiszolgálói vagyunk. Én azt gondolom, az újságírói és szerkesztői szabadságon múlik, hogy ezek határait mennyire lehet feszegetni. Az a fontos, hogy az olvasó, néző, hallgató kiszolgálása legyen a mérvadó, az elsődleges. Ha a tulajdonossal ezt el lehet fogadtatni, akkor mindegy, hogy az a politikai vagy gazdasági körből kerül-e ki, vagy mondjuk magánvállalkozó. Meg kell várni a folyamatok végét, hiszen a sajtó folyamatosan átalakul. Én inkább távolabb lépnék, és azt a kérdést tenném fel, vajon merre tart a sajtó a világban egyáltalán? Az utóbbi évtizedekben sokat változott az emberek hírfogyasztási szokása. Szerintem rövidesen komoly átalakulások várhatók a sajtó világában. Nem kell azonban ettől tartani.

Több filmet készített az Amerikában élő magyarok életéről. Van lehetősége folytatni ezt? Vannak megvalósításra váró ötletei?

Széles Tamás: Jelenleg nem filmezek, de sok olyan érdekes élettörténet van az Egyesült Államokban, amely magyar vonatkozású és érdemes megörökíteni az utókornak. Volt szerencsém egykori kollégáimnak segédkezni egy-egy projekt elkészültében, befejezésében, a téma- és az anyagi források felkutatásában. Nagyon szeretnénk megcsinálni a Haraszthy Ágostonról szóló filmet. Ő a szabadságharc után hagyta el az országot, hihetetlen világfi volt. Neki köszönhető a kaliforniai borászat, ő vitt ki szőlőt, a róla elnevezett pincészet még mindig ott áll a borászatról híres Napa völgyben. A másik érdekesség vele kapcsolatban, hogy ő volt San Diego első seriffje. Jövőre lesz tíz éve, hogy készítettünk egy sorozatot az amerikai magyar református egyház történetéről. Egy része már akkor történelem volt: sok templomot be kellett zárni, el kellett adni. Értékes dokumentumsorozatot sikerült készítenünk, de nem jutottunk el a nyugati partig. Ezt szeretném majd „pótolni”, illetve feltérképezni, hogy mi történt azóta. Erről beszéltünk már debreceni filmes barátommal, Vojtkó Ferenccel. Szándék van tehát, de minden filmes projekt alapvető kérdése, hogy honnan lesz rá forrás. Remélem, sikerül majd a szükséges pénzt összekalapozni! Az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán például sikerült az Emlékbizottság hirdette pályázaton nyerni, s abból forgatni. Keszthelyen készült az egyetlen ’56-os szobor a forradalom napjaiban, melynek a modellje ma Új-Mexikóban él. Portréfilmet készítettünk róla, ősszel be is mutatják Keszthelyen. A főkonzulátus is kapott pénzt ugyanezen a pályázaton, egy könyv elkészítésére nyertünk forrást. Az én történetem című kötetben negyvenhárom Amerikába menekült magyar meséli el a saját ’56-os történetét. A könyv elkészítésébe is bevontam debreceni barátaimat.

Korábban azt mondta, a diplomata évek után szívesen jön haza? Egy év távlatából is így gondolja?

Széles Tamás: Nagy szerelmem Amerika, éltem ott korábban egy újságírói ösztöndíjnak köszönhetően. A mostani munkámhoz kapcsolódóan előny volt, hogy a korábbi forgatások nyomán a magyar közösség jelentős részének nem voltam idegen. Az elmúlt évben sokat gondolkodtam azon, hogy ha az ember folyton azzal foglalkozik, mi lesz évek múlva, akkor nem tud koncentrálni a mindennapi teendőkre. Ezért jelenleg nem téma nálam, hogy mi lesz a külszolgálatom letelte után. Magyarország, remélem, a mostaninál még jobban prosperáló ország lesz. Újságíró voltam, szívesen dolgoznék tovább ebben a szakmában, de nyitott vagyok más feladatra is.

Mi hiányzik az itthoni életéből a leginkább?

Széles Tamás: Talán az életkorommal is együtt jár, hogy úgy érzem, éppen ott jó, ahol vagyok. A család, a barátok persze hiányoznak. Meg az itthoni étkezés, ott egészen mások a szokások, az ízek. Ebédre sokan hideg szendvicset esznek, és a vacsorára meleg ételt. Gyakran fogyasztanak majdnem kész, épp csak melegítendő ennivalót. Miközben rengeteg náció él LA-ben, így jó minőségű gasztro érdekességekre is lehet lelni. Egészen másként látok rá Magyarországra, mint, amikor itt éltem. Most bizonyos szituációkra legyintek: ilyeneken nem érdemes vitázni. Persze, ha itt lennék, biztosan én is tenném.

Milyennek látja az átlag amerikai polgárt? Mi a leginkább szembeötlő különbség a két nemzet között?

Széles Tamás: Az a tapasztalatom, hogy kisebb a tárgyi tudásuk és műveltségük, de jól felkészítettek a ­mindennapi élet kihívásaira. A két fiam kimagasló eredménnyel írta meg az iskolai teszteket, úgy, hogy kicsit tartottunk a nyelvi nehézségektől. A nagyobb már a második héten ­korrepetálta matekból a többieket. Az amerikaiak nagyon gyakorlatiasak. Ez azonban némi felszínességgel is jár. Mindig megkérdezik, hogy vagy, de valójában ez egy udvariassági forma, valójában azt várják feleletként, hogy jól. Meglepődnének, ha elkezdenénk panaszkodni, hogy mondjuk rettenetesen megfáztunk, és még a lábunk is fáj. Amit csinálnak, azt nagyon ügyesen, de ha szokatlan helyzet adódik, kissé „lefagynak”. A nagy átlag problémamegoldó képessége gyengébb, mint a miénk. Ezzel szemben derűsek, igazán optimisták. Hatalmas dugóban, ötsávos autópályán, ahol olykor 6-7 kilométert negyven perc alatt teszek meg, nem kérdés, hogy működik a zipzár-elv. Itthon már szabadságom első hetében ordibált velem egy egyébként hatalmas amerikai autót vezető kigyúrt fickó a Füredi úton. Az volt a baja, hogy az előtte menő kis Fordot nem tudta „letolni” az útról. Összességében azt mondanám: talán nem kellene ennyire borúsnak lenni a magyaroknak, mint amilyenek. Van és lehet mire optimistának és büszkének lenni a mi szép európai országunkban is.

- Megyesi-Horváth Borbála, Ratalics László -

Megnyerő munkaígéret

A főkonzult arról is kérdeztük, hogy Amerikában mi a közvélekedés Trump győzelme kapcsán. Azt mondta: „Hihetetlen felfordulást okozott Donald Trump győzelme. Ő ugyanis nem „klasszikus” elnöktípus. Kalifornia nagyrészt a demokraták világa, nehezen emésztik meg ezt a változást. Messze vannak tőlünk azok a régiók, a Közép-Nyugat, illetve az úgynevezett rozsdaövezet, ahol a Trump kampány bőséges táptalajra lelt. Azt ígérte, hogy visszahozza Amerikába a munkát (például az autó- vagy acélgyártást). Vélhetően a fehér munkás rétegek szavazatait ezzel nyerte meg magának. És a speciális amerikai választási rendszer is segíthette” – vélekedett.