Helyi közélet

2017.09.15. 14:06

Jó kezekben a fejlesztések: ülésezett Hajdú-Bihar megye közgyűlése

Debrecen - Megszűnik a „Tisza Vízgyűjtő Programrégió” Társulás.

Debrecen - Megszűnik a „Tisza Vízgyűjtő Programrégió” Társulás.

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program megvalósítására a 2014-2020-as időszakban kerül sor, a román-magyar határmenti övezet együttműködését támogatja. A programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozza, amelyet a résztvevő két tagállam nemzeti társfinanszírozással egészíti ki. Ennek egyik egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó beruházását támogató nyilatkozattal tette lehetővé a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése soros ülésén pénteken. A projektjavaslatot a romániai Bihar Megyei Tanács mint vezető partner nyújtja be.

Ezt követően tag- és póttag-delegálásokat fogadtak el a Terület-és településfejlesztési Operatív Program döntés-előkészítő bizottságaiba.

A „Tisza Vízgyűjtő Programrégió” Önkormányzati Társulás

2000. július 5-én a Tisza folyó cianikus szennyeződése miatt, a Csongrád Megyei önkormányzat kezdeményezésére - az érintett Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék megyei önkormányzatainak közreműködésével - jött létre. Hajdú-Bihar megye mindössze 4 településének (Tiszagyulaháza, Polgár, Tiszacsege, Egyek) közigazgatási területe határos a Tisza folyóval, és a folyó vízgyűjtő területét nézve is a legkevésbé érintett megyék közé tartozik.

Fotó: Matey István

A társulás tagjai, látva, hogy pályázatok híján az eredményes működés nem fenntartható, 2017. november 30-cal megszüntetik azt. Ezzel kapcsolatban egyetértéséről határozott a közgyűlés.

„Megszolgálta” a bizalmat

Az INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft. a 2016. üzleti évet 51,67 millió forint veszteséggel zárta. Ezért az ügyvezető májusi meghallgatásakor a közgyűlés kérte, hogy 2017 szeptemberi ülésére ismét készítsen beszámolót a társaság 2017. I. félévi gazdálkodásáról. Mivel Vámosi Gábor csupán 2016 novemberétől látja el a társaság vezetői tisztségviselői feladatait, így neki jutott az a hálátlan feladat, hogy a korábbi veszteségeket pozitív irányba mozdítsa. A korábbi aggasztó adatok után most megnyugtató folyamatokról számolt be, ezért a közgyűlés elfogadta a beszámolóját.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában