Nem szégyen

Annak idején egy szűk esztendőre magam is belekóstoltam a szakmunkába, egy megyei nagyvállalat üzemében több műszakban húztam az igát. Molnár Szilárd jegyzete.

Bár azzal senki sem vádolhatott, hogy én lettem volna a világ valaha élt legügyesebb forgácsolója – a mesterem, Sanyi ősz hajszálai feltűnően megszaporodtak abban az időszakban, noha ő nagyvonalúan ezt a korra fogta –, annyira nem voltam vak, hogy ne tűnjön fel, generációs űr tátongott a műhelyen belül. Az állandóságot azok az idősebb, szakmájukhoz mesterien értő dolgozók képviselték, akiket családjuk a környékhez kötött, míg a változást – az egyre gyérebb létszámban jelentkező – fiatalok jelentették, akik egy-két év betanulás és a fortélyok elsajátítása után máris dobbantottak külföldre, vagy éppen a Dunántúlra. A legtöbbjük a jobb lehetőségek miatt, de biztos vagyok benne, hogy a megbecsültség (hiánya) is szerepet játszott. Annak ellenére, hogy nem szégyen a kétkezi munka, sajnos, az elmúlt évtizedekben nálunk megkopott a fénye, amelynek következtében komoly szakemberhiány keletkezett a munkaerőpiacon. Az első lépés a megoldás felé akár az is lehet, ha a szakképzési centrumok a cégekkel karöltve visszaállítják a szakmunka presztízsét.

- Molnár Szilárd -

[related-post post_id="3591917"]