Helyi közélet

2017.07.06. 13:40

Új dékán került a BTK élére

Debrecen - A hallgatói létszám növelését, új szakok beindítását, a jegyzetkínálat bővítését tervezi, valamint a mobilitás támogatását segítő pályázati alapot szeretne létrehozni Keményfi Róbert, a Bölcsészettudományi Kar új dékánja, aki július 1-től látja el vezetői teendőit.

Debrecen - A hallgatói létszám növelését, új szakok beindítását, a jegyzetkínálat bővítését tervezi, valamint a mobilitás támogatását segítő pályázati alapot szeretne létrehozni Keményfi Róbert, a Bölcsészettudományi Kar új dékánja, aki július 1-től látja el vezetői teendőit.

A kar június 30-i diplomaosztó ünnepségén vehette át a vezetést jelképező dékáni láncot Papp Klára leköszönő dékántól Keményfi Róbert egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aki a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén végzett oktatói és kutatómunkája mellett 2010-től dékánhelyettesként vett részt a BTK életében.

A Debreceni Egyetem legnagyobb karaként a Bölcsészettudományi Karon 281 oktató biztosítja a 3129 hallgató képzését, akik a jelentkezéskor 15 alap-, 17 mesterképzés, 11 osztatlan tanárképzés, 2 felsőfokú szakképzés és 11 szakirányú továbbképzés, valamint 4 doktori iskola kínálatából választhatnak.

Jól ismeri a kar életének nehézségeit és sikereit, valamint a közeljövő feladatait egyaránt. Vezetőként legfontosabb célkitűzésének tekinti, hogy az elmúlt évek változásai után – egyetemi képzési rend szerkezeti átalakítása, tudományos követelményrendszer átformálása – biztosítsa azt a nyugodt, kiegyensúlyozott munkakörnyezetet, amely nélkülözhetetlen az oktató, a nevelőmunka, valamint az alapkutatások végzéséhez.

A dékán tervei szerint a következő éveket a gazdasági, az oktatásszerkezeti és a hallgatói létszám stabilitása, az oktatás és kutatás nemzetköziesítése, valamint a tudományos aktivitás növekedése határozza majd meg a Bölcsészettudományi Karon.

A legfontosabb feladatának Keményfi Róbert a bölcsészhallgatói létszám alap- és mesterszakokon egyaránt évek óta tartó folyamatos csökkenésének megakadályozását tartja, ugyanakkor örömtelinek véli a PhD-képzésben résztvevők számának emelkedését. A stabilitás megőrzéséhez szükségesnek tartja a beiskolázási tevékenység javítását, elsősorban a vonzáskörzet megyehatáron túli, legalább régiós kiszélesítésével. Ehhez hozzájárulhat – többek között – a képzési kínálat bővítése például a kulturális antropológiai mester szak bevezetésével, a politológia képzés, valamint az angol nyelvű kínálat bővítésével – fogalmazta meg elképzeléseit a dékán.

Keményfi Róbert szerint újra kell gondolni a felnőttképzést az élethosszig tartó tanulás jegyében az időskori képzés beindításával, de további távlatokat nyújthat a tanártovábbképzés, a közeljövőben ugyanis országosan hat nagy központ jön létre, és ezek egyike a Debreceni Egyetem lesz. Mindezt szorosan együttműködve a Tanárképzési Központtal, amely koordinálja a bölcsészettudományi, a természettudományi, a zeneművészeti, az informatikai és az egészségügyi karokon folyó tanárképzést.

Az új dékán kiemelten fontos területnek tartja az oktatás színvonalának javításához nélkülözhetetlenül szükséges, részben a klasszikus papíralapú jegyzetkínálat bővítését, és hangsúlyosan a mai generációk tanulási formáihoz igazodó elektronikus tananyagok kidolgozását is. Ebben segíthet a nyáron alakuló jegyzetbizottság, amelynek feladata lesz az egyetemi kiadóval együttműködve egy belső jegyzetírási pályázat kidolgozása.

A tudomány és tehetséggondozás terén kiemelkedő fontosságúnak ítéli meg a Bölcsészettudományi Kar nemzetközi tudományos jelenlétének erősítését, valamint további források megteremtését az alapkutatások biztosításához. Ennek érdekében a következő évben a kar egy tudományos alapot tervez létrehozni, amely – belső pályázat benyújtásával – forrást biztosítana a külföldi előadások, valamint publikálások anyagi támogatásához.

Keményfi Róbert célja egyrészt, hogy a Bölcsészettudományi Kar megőrizze oktatási kutatási és tudományos színvonalát, másrészt viszont egyre markánsabban jelenjenek meg a szolgáltatói tevékenységek is a kar kínálatában.

- Természetesen tudom, hogy hatalmas feladat egy ilyen patinás, az egyetem működésének kezdetétől létező kar munkáját irányítani, de ugyanakkor kihívás is. Mindezt úgy, hogy közben a Néprajztudományi Tanszéken végzett munkámat is folytatni tudjam, immár tanszékvezetőként. A pihenést a család jelenti, mert a velük töltött értékes idő az, ami kikapcsol, illetve feltölt arra, hogy eleget tudjak tenni a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának vezetésével vállalt kötelezettségeimnek – árulta el az unideb.hu portálnak Keményfi Róbert dékán.


Új elnök a DE Klinikai Központ élén

Július 1-jén Berényi Ervin orvosprofesszor váltja Édes Istvánt a Klinikai Központ élén. Az öt évre kinevezett új elnök egységes sürgősségi rendszert és a daganatos betegek még gyorsabb ellátását szeretné elérni. Valóban a beteg legyen az első, nem lehet fontosabb más érdek – vallja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában