Helyi közélet

2017.07.03. 08:08

Közel százan találkoztak Esztárban

Esztár - Kétévente összehívják az elszármazottakat, felidézik a régi emlékeket, találkoznak a mostani esztáriakkal.

Esztár - Kétévente összehívják az elszármazottakat, felidézik a régi emlékeket, találkoznak a mostani esztáriakkal.

A napokban megrendezett eseményre közel száz elszármazott jött el szerte az országból. Meglepődött arcok, örömteli, jóízű beszélgetések zajlottak a találkozón. A vendégvárás a művelődési házban volt: itt a tájházi kemencében sült pogácsával, kenyérlángossal várták a vendégeket, közben pedig Tóth István festőművész Teremtő természet című kiállítását tekinthették meg.

Változatos programok

Szécsi Tamásnak, a község polgármesterének köszöntő szavai szívhez szóltak minden egykori és jelenlegi esztárinak. Szívesen látják a hazatérőket mindig, örömmel tölti el, hogy a már negyedik alkalommal megrendezett találkozóra egyre többen tesznek eleget a meghívásnak. A faluvezető elmondta, hogy sokat dolgoznak a falu jelenéért, jövőjéért, beszámolt a már megnyert pályázatokról, épületfelújításokról, illetve a jövőbeli terveikről.

A köszöntőt követően változatos műsorszámokkal örvendeztették meg a vendégeket: a Rezeda Népdalkör Tóth Gyula vezetésével népdalcsokrot adott elő, az esztári általános iskolások kisebb és nagyobb csoportjai pedig verbunkos, illetve modern táncokat mutattak be. Meglepetésként az idősek klubjának szórakoztató country tánca zárta a művelődési házban az előadást.

Közösen ünnepeltek

A szép számban megjelent elszármazottak és kísérőik falunézésen, szekerezésen vettek részt: ellátogattak a tájházba, az Ízek Házába, a nemrégiben felújított Idősek Otthonába is. A református templomban Kolár Norbertné lelkésznő üdvözölte a vendégeket, majd közös énekléssel ünnepelték a napot, a dalokat Nagy József tárogatóval kísérte.

Az elszármazottak találkozójának napját és a Szent Iván-éji mulatság napját összekötötték, egy napon tartották. Az esti órákban a füves pályán és a nemrégiben átadott műfüves pályán folytatódtak a programok. A gyerekeknek filmvetítés, a színpadon mazsorettesek, hastáncosok tánca, a Carmen Tse együttes modern tánca, a kismarjai Komédium Színtársulat előadása színesítette az estét. A pályán futballversenyt rendeztek, ahová helyi csapatok neveztek, a színpad melletti téren pedig főzőverseny szerveztek, ahol 14 csapat vett részt. A késő esti óráktól hajnalig Nagy László húzta a mulatozóknak a talp­alávalót.

HBN–NKM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában