„Egymást és tanárainkat is szerettük” - Különleges osztálytalálkozó Debrecenben

Debrecen - Hatvan év távlatából még legendásabb a Fazekas gimnázium 1957-ben végzett 4. a osztálya.

Nem túl gyakran keresnek meg bennünket osztályközösségek a 60 éves érettségi találkozójuk hírével, arra pedig még nem volt példa, hogy előtte egykori iskolájuknak egy képet ajándékozzanak. Mivel a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium 4. a osztályának tagjai a napokban így fejezték ki ragaszkodásukat a volt alma materhez, örömmel fogadtam el meghívásukat az átadásra és az azt követő emlékidézésre.

Festménnyel köszönték

Illusztrisabb társaság nem is fogadhatott volna a „Fazék” bejárati ajtajánál, mint két professor emeritus és a város egykor talán legnépszerűbb szülész-nőgyógyásza. S a nevek, Módis László, Varga Zoltán és Jakab (Szabó) Attila, ahogy a korabeli érettségi tablón szerepelnek. Velük, illetve Maksai János festőművésszel, valamint a barátja, Módis László felkérésére festett képpel folytattuk utunkat a gimnázium igazgatói irodájába, Aranyi Imréhez. A folyóson egy aranyszínű táblánál megálltunk, a 4.a egykori tanárainak neve van rajta, alatta koszorú, ezt is a „legendás” 4. a helyezte el a falon, így már nem is csodálkozom, hogy közvetlen az iroda bejárata fölött a legendásak tablójával találkozom. Aranyi Imre megerősítette feltevésemet, sok végzett osztály visszajár volt iskolájába, de a 4.a kötődése páratlan, amit most már a nevelői folyosón elhelyezett festmény is erősít. Az igazgatói irodában „csak” egy diplomás vegyész, Kerekes Antal csatlakozik még a társasághoz, hogy a kép átadása után az ünnepélyes pillanatok a múltidézés önfeledt óráiban oldódjanak fel.

Az egyetem gyakorlója

Az már városi iskolatörténelem, hogy 1959-ig a Fazekas gimnázium volt a debreceni egyetem, a KLTE fiú gyakorló iskolája, míg a Kossuth a lányoké, ahol a koedukáció azonban már két évvel korábban elkezdődött. Az akkor még nem „legendásak” (a jelzőt a figyelmükkel az érettségi után is kitüntetett irodalom tanáruk, a jeles költő, Kiss Tamás ragasztotta rájuk) eredetileg 52-en(!) ültek be 1953-ban az iskolapadba, de az első félév után érthető okból a képességeik alapján 10-et kiszűrtek közülük.

Ám, még így is komoly tehertételt jelentett volna a 42 kamasz fiú a tanároknak, ha utóbbiak nem olyan felszabadult szellemiséggel közeledtek volna feléjük, aminek eredményeként a közösen eltöltött négy tanévet követően is maradt köztük a folyamatos kapcsolattartás. A már egyetemista, majd végzett diplomás fiatalemberek nemcsak az ötévenkénti találkozókon érdeklődtek a hogylétük felől, hanem rendszeresen látogatták őket, tanácsot kértek vagy adtak, később – ha szükség volt rá – az egészségük megőrzésében is segítettek.

Merthogy az osztályból tízen orvosok, ketten atomfizikusok, többen pedagógusok, néhányan tanácselnökök, illetve polgármesterek lettek, de kivétel nélkül egyetemet vagy főiskolát végeztek. S ez a maga nemében válogatott társaság mégis olyan diákcsínyeket vagy azt jóval meghaladó súlyú tetteket követett el, melyekről még hat évtized távlatából is érdemes adomázni.

Dr. Módis László anatómus, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem professor emeritusa például felejthetetlen élményként emlékezett (valószínűleg nem először) arra az esetre, amikor a nála jóval erősebb fizikumú dr. Szentirmay Zoltánt, a Sebészeti és molekuláris daganatpathológiai centrum későbbi igazgatóját az olajos padlóra lökte ki a padból. Abban dr. Varga Zoltánnal a biológiai tudományok doktorával, professor emeritus-szal egyetértettek, hogy a tablóképen tévedésből Lászlóra keresztelt Szentirmay egy minden hájjal megkent csapókerti csibész volt.

S, hogy még honnan érkeztek a diákok, arra dr. Jakab (a gimnáziumban még Szabó) Attila szülész-nőgyógyász mondott egy példát. Abban az időben az édesanyja, mint a szülői munkaközösség tagja kötelezően látogatta az osztálytársak otthonait felmérni az életkörülményeiket, s egyikhez Pacra, egy vákáncsos (azaz földbe vájt) kunyhóba kellett elmenni. Ők azonban ezt a különbséget soha nem érezték és éreztették – tette hozzá, amire Módis László csak annyit mondott: „nemcsak a tanárainkat, egymást is szerettük, többek között ezért is lettünk a legendás 4. a”.

A megdobott lány esete

Az emlékek között újabb személyes bukkan fel. Kiderül, Módis László éppen almát evett, amikor a kossuthos lányok háromtagú küldöttsége éppen azon iparkodott, hogy meghívja a fiúkat egy közös mulatságra, így kapóra jött az alma csutkát közéjük dobni. Bár ez nem Paris almája volt, a „kiválasztás” azonban ott is megtörtént, de ez a történet happy enddel végződött, a megdobott lány lett a felesége. S, hogy jól működött a testvérosztállyal a kapcsolat mutatja, Jakab Attila szintén a kossuthos lányok közül választott magának párt később az egyetemen.

Elnéző tanárok

A történetek között egyre több diákcsíny idéződött fel, az egyiknek szintén a város későbbi híres nőgyógyásza volt a főszereplője. Közvetlenül az érettségi előtt a szentként tisztelt matematikus, „Mester Pista bácsi” kiültette az első padba tételt kidolgozni, miközben a többiek az óra anyagával foglalkoztak. Jakab Attilának halvány fogalma sem volt a tételről, ezért a színötös Módiséknak hátra küldte egy lapon a kérdést, és várta vissza kidolgozva a választ. Óra végén meg is érkezett, a papír gyorsan ráírta a nevét és beadta. A következő órán dr. Mester István nekiszegezte a kérdést: Mióta tegeződünk Attila? Mindenre számított, de erre nem, így a szó is bennszorult, majd kiderült a turpisság. Módiséknak nem volt idejük befejezni a tétel kidolgozását, így a végére odaírták: „Oszd el és kész!” A következmény mindössze annyi volt, hogy meg kellett ismételni a dolgozatot, mert a tanárok tudták, egyébként nagyon jó képességűek a diákjaik, s kreativitás a csibészséggel is együtt jár.

Hogy ebben a kettőben meddig jutott el a 4. a, azt a ma már hihetetlennek tűnő, és kivitelezhetetlen újabb történet világíthatja meg. Az osztály úgy írt latinból érettségi dolgozatot, hogy a később az atomfizikában jeleskedő, akkoriban rádió amatőrködő Kádár Imre és Török István elemről működtethető hálózatot épített ki a padsorokba. A telefonkagylóból kiszerelt hangszórókba ezen keresztül olvasta be a fordítást Varga Zoltán, aki ehhez megtanult szájmozgás nélkül és mély hangon beszélni, mert úgy kevésbé volt hangos. Még arra is ügyeltek a csibészek, hogy a latinból gyengébbek néhány hibát vétsenek a négyesért, a jó tanulók viszont a hibátlan ötös verziót vethették papírra. Persze mindez könnyen leleplezhető lett volna, ha Kornya Sándor tanár úr, nem csak annyival intézte volna el a dolgot: „Fiúk, ne morogjatok!” Ez a fajta megengedő magatartás is hozzájárulhatott ahhoz a páratlan ragaszkodáshoz, amellyel a legendásak aktív magja a maturálást követően is folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt tanáraival. S ez a kötődés a haláluk után sem szűnt meg, mert emlékükre díjat alapítottak, melyet az abban a tanévben az adott tantárgyból legjobban teljesítő diák kap meg. Először 1989-ben osztották ki osztályfőnökük, Szepsy József történelemtanár (az övét minden évben) és két másik kollégája emléke előtt adózva. Aztán lassan szinte mindenki sorra került: Kiss Tamás (magyar), Kornya Sándor (latin), Pálffi Istvánné Orbán Katalin (orosz, illetve idegen nyelv), Mester István (matematika), Nagy László (fizika), Schneider Mária (biológia) Üveges Petronella (földrajz) és Szabó József (testnevelés).

Kerekes Antal (becenevén Konstans), avagy „Precíz Tóni” vérbeli osztálytitkárhoz illően erről is készített kimutatást, a díjakat eddig összesen 114 diák kapta meg a gimnáziumban. Természetesen évente csak 3-4-et osztanak ki, de folyamatos rotációban, illetve a diákok teljesítménye alapján, ugyanis megesett már, hogy azért választottak másik tantárgyat a tervezett helyett, mert abban nem született olyan kiváló teljesítmény, mint a becseréltben. Az ugyanis szempont, hogy egy bizonyos szint alá, ami nem alacsony, ne menjenek, hiszen ők maguk, illetve volt tanáraik is magasan tartották a mércét. A gimnázium jelenlegi igazgatója is megerősítette ezt mondván, más ott végzett osztály is visszajár, tartja a volt alma materrel a kapcsolatot, de a 4.a kivételes ebben is. Sőt, példamutató, ugyanis a nagy múltú intézmény egy a hetvenes években odajárt osztálya is alapított díjat a neves matektanár, az 2014-ben elhunyt Szvetits Zoltán emlékére.

„Tanárverésben” is részt vettek

S nem is a legendásak lennének, ha a speciális matematika iskolai térnyerésében oroszlánrészt vállalt pedagógusról nem tudnának felidézni egy anekdotát. Tudniillik, Szvetits tanár úr 1954-ben friss diplomásként alig különbözött kinézetben tőlük, amire aztán rá is fizetett. Amikor a srácok először meglátták az iskolában, azt hitték új fiú érkezett, ezért gyorsan lefogták, majd felfektették felső emeleten a márvány korlátra és „elsimázták”, hogy szólni sem tudott. Aztán ők csodálkoztak a legjobban, amikor az igazgató irodában az osztályfőnökük tanárveréssel vádolta őket, mert ők bizony sok mindenkit elagyabugyáltak már, de tanár nem volt köztük. Persze mindez megdőlt, amikor az újdonsült matektanár belépett a szembesítésre, az ő megdádázását már elismerték.

Legtöbben sokra vitték

Hatvan év nagy idő, ez alatt a legendások fele már eltávozott közülük, januárban például az ismert humorista hasonló nevű édesapja, Hadházy László, aki pedig szeretett volna a félévenkénti találkozóik következő alkalmának a házigazdája lenni, de már csak fentről figyelheti a még élőket. Elsőként pedig nem sokkal az érettségi után az általuk talán legtehetségesebbnek tartott, kiváló művészvénával rendelkező Kiss László halt meg villamosbalesetben. Egyik osztálytársuk néhány nappal a szombaton megrendezett 60 éves találkozójuk előtt hunyt el, így már csak 18-an tudtak megjelenni örökre szeretett iskolájukban.

Sajnos nincs hely sorra venni, kiből, mi lett, de az eddig említettek mellett sokaknak ismerősen csenghet a művész, Pálfi Dénes; a megyei rendőrfőkapitány-helyettes, Torday Huba; az élvonalbeli futballbíró, Szávó János; illetve Fehér Csaba és Uti László debreceni pedagógusok neve. Az osztályból szinte valamennyien sokra vitték a maguk területén, amiben a tehetségük és az adottságaik mellett közrejátszottak tanáraik, akik valószínűleg ma is nagyon büszkék lennénének rájuk.

- Égerházi Péter -

A legendás 4. a osztály

Ahogy a tablón vannak fentről kezdve balról: Hadházi László, Porkoláb Albert, Torday Huba, Juhász János, Módis László, Szentirmay Zoltán, Szabó (Jakab) Attila, Fehér Csaba, Kérészy Barnabás, Trefán György, Illés Sándor, Szávó János, Kiss István, Kádár Imre, Kovács Péter, Deák György, Varga Szilárd, Nagy Sándor, Mercsány Géza, Gulyás Sándor, Nagy Béla, Soós Géza, Kiss László, Lakatos László, Sarkady Antal, Harangi Károly, Solymosi László, Varga Gusztáv, Gehl Ádám, Kovács György, Varga Zoltán, Miskolczi Imre, Kurucz Árpád, Szágyi Gábor, Bodnár Imre, Török István, Uti László, Gelencsér András, Pálfi Dénes, Faragó Imre, Kerekes Antal.