Helyi közélet

2017.06.22. 18:12

A Déli ipari park igazi „fészekrakó hely” lesz a városban

Debrecen - A megyeszékhely hosszú évek alatt vásárolta meg az érintett földterületeket.

Debrecen - A megyeszékhely hosszú évek alatt vásárolta meg az érintett földterületeket.

Debrecen városa összesen 4 milliárd 628 millió forintos ráfordítással építi ki a déli gazdasági övezet infrastruktúráját, melyből 4 milliárd 518 millió forint a pályázati forrás – jelentette be Papp László polgármester, a helyszínen tartott csütörtöki sajtóeseményen.

Három év alatt

Elhangzott, hogy a beruházás megvalósítására 36 hónap áll rendelkezésre, és csúszni nem igazán lehet, hiszen máris van olyan jelentős befektető, aki az autóbuszgyárát ezen az iparterületen fogja, szigorú ütemterv alapján felépíteni. A támogatás eredményeként jövőbe mutató vállalkozói környezet jön létre a repülőtér északi részétől a Mikepércsi úttal párhuzamosan Mikepércs irányába kialakítandó 84 hektáros területen.

Jól megközelíthető

Az összesen 200 hektáros ipari terület könnyen megközelíthető lesz közúti, vasúti és légi közlekedési eszközökkel egyaránt. A polgármester hangsúlyozta: a déli ipari park vezető szerepet kíván betölteni a régióban, mely illeszkedik Debrecen hosszú távú stratégiájához, nemzetközi színvonalú szolgáltatási köre pedig tovább erősíti a cívisváros versenyképességét. Fontos, hogy a parkba betelepülő cégek munkaerő igényének a kiszolgálását foglalkoztatási paktum segíti.

HBN-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában