Helyi közélet

2017.05.15. 14:04

Versenyre pödörték a csigát Mikepércsen

Mikepércs - Tizenöt baráti közösség és egyesület vett részt a Mikepércsi Őszidő Egyesület 5. Csigacsináló Versenyén.

Mikepércs - Tizenöt baráti közösség és egyesület vett részt a Mikepércsi Őszidő Egyesület 5. Csigacsináló Versenyén.

A versenyre több mint 200 vendég érkezett, közöttük voltak a kétfős csigacsináló csapatok is. A házigazdák most is versenyen kívül indultak. Elnyújtott és elvágott tésztát kapott mindenki, tehát a feltételek és az esélyek azonosak voltak. 30 perc alatt kellett a legtöbb, legszebb, legpontosabb csigát elkészíteni a versenyzőknek. Három tagú zsűri döntése alapján első lett a földesi Nosztalgia 2002 Hagyományőrző Klub Egyesület, második helyen a pocsaji „Nemcsak a húszéveseké a világ” Nyugdíjas Klub végzett, míg a harmadik helyet az Esztári Nyugdíjas Klub szerezte meg. Különdíjasok lettek a derecskeiek, a sárándiak és a mikepércsiek.

A résztvevő klubok műsorral is bemutatkoztak egymásnak. Először a házigazdák a régi csigacsinálók és lakodalmak hangulatát idézték meg a történetet felelevenítő szövegekkel és nótákkal. Majd színpadra léptek a többiek is. Voltak versek, népdalok, nóták, tréfás jelenetek, népek táncai. Az ebédet most is a helyi napközis konyha készítette. Ebéd után tombola sorsolás következett. Az ajándékcsomagok természetesen csigát is tartalmazott. Végül a csiga betaposása történt, vagyis jókedvű tánc vette kezdetét – számolt be az eseményről Veszelovszkiné Albert Erzsébet, a vendéglátó egyesület elnöke.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában