Helyi közélet

2017.05.13. 15:22

Másodjára fesztiváloztak a háziasszonyok Újlétán

Újléta - Minden eddiginél több süteményt, szám szerint 65 édeset, 16 sósat és 11 tortát kóstolhattak a megye minden részéből érkezett vendégek a „Desszertek a pünkösd jegyében” elnevezésű eseményen pénteken.

Újléta - Minden eddiginél több süteményt, szám szerint 65 édeset, 16 sósat és 11 tortát kóstolhattak a megye minden részéből érkezett vendégek a „Desszertek a pünkösd jegyében” elnevezésű eseményen pénteken.

Szerte a megyéből érkeztek vendégek a dél-nyírségi faluba, és sokak elhozták magukkal kedvenc süteményüket. Mindehhez színvonalas műsor is dukált, a művelődési intézmény nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, a színpadon pedig egymást váltották a helyi és a környékbeli hagyományőrző- és kultúregyüttesek.

Összehozza az embereket

– Újlétán a második alkalommal rendezzük meg a sütifesztiválunkat, amelynek ezúttal a „Desszertek a Pünkösd jegyében” címet adtuk. Ezt a gasztronómiai fesztivált kilenc évvel ezelőtt indította útjára egyesületünk, mégpedig azzal a céllal, hogy a megmutathassák sütőtudásukat ügyes nő tagjaink – válaszolta kérdésünkre Szécsényi Lajos, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének elnöke. – A gasztronómiai eseménnyel fontos célunk, hogy az adott településen lehetőséget adjunk a különböző korosztályú és érdeklődési körű embereknek a találkozásra, barátkozásra, amely természetesen kiegészül az egyesületünk tagjaival is. Ebben az évben volt már ilyen rendezvényünk Nyíracsádon, és lesz még Derecskén és Zsákán. A polgármesterek egyetértenek céljainkkal és partnerek a szervezésben, megrendezésben. A rendezvény ideje alatt meg lehet kóstolni a finomságokat, majd a végén, az eredményhirdetés után, sütikóstolás lesz az utolsó morzsáig.

Fotó: Kovács Zsolt

A linzer és a meggyes

Girus Lászlóné Hajdúnánásról érkezett és a család egyik kedvencét, a meggyes süteményt hozta magával. – Tagja vagyok a mozgáskorlátozottak megyei egyesületének, rendszeresen látogatom az eseményeiket. Gondoltam, biztosan sok édes sütemény lesz, ezért én savanykás-gyümölcsöset készítettem. A tésztát odaadtam a rendezőknek, ők ellátták egy számmal, azzal került a zsűri elé, tehát nem tudták, hogy ki melyik süteményt készítette.

A Hajdúsámsonból érkezett Fábián Zoltánné törzsvendége az egyesülete fesztiváljainak. – Eddig minden alkalommal sütöttem valamit, most éppen lekváros linzert. Jó érzés végignézni a sok finomságon, jó látni és boldogság tölti el az embert, hogy milyen ügyesek az egyesületünk tagjai. A kísérőprogramok is mindig kiválóak! Be kell menni a nagyterembe, most is tele van!

A süteményeket társadalmi zsűri értékeli, tagjai egytől egyig tapasztalt háziasszonyok. Közöttük volt Nagyné Kocsordi Mónika is, aki amellett, hogy maga is tapasztalt süteménykészítő, tagja a vendéglátó falu képviselő-testületének is. – 65 édes-, 16 sós süteményt és 11 tortát bíráltunk. (A rendezőktől tudjuk, hogy ez az eseménysorozatban kiemelkedően sok – a szerk.) Küllem, íz és mindezek harmóniája voltak az értékelés szempontjai. Vita nem volt a zsűriben, nagy egyetértésben hoztuk meg a döntést.

– Persze, hogy támogatja az önkormányzatunk az ilyen rendezvényeket, a mozgáskorlátozottak egyesületével egyébként is jó a kapcsolatunk. Időt és energiát nem kímélve szervezték meg ezt az eseményt is. Szépek és finomak a sütemények, a nagyteremben pedig kitűnő a hangulat. Visszatapsolják a fellépőket. Ez a rendezvény mind a háziasszonyoknak, mind a színpadi szereplőknek lehetőség arra, hogy megmutassák, mit tudnak.

HBN–KZS


A legjobb süteményezők

Torták:

• Nagy Istvánné (Hajdúnánás), gyümölcsöstorta

Sós sütemény:

• Pataki Imréné (Újléta), kapros-sörös kifli

Édes sütemény:

• Oroszné Vágner Anikó (Újléta), gyümölcsös kocka

Különdíjasok:

Vatai Sándorné (Nyíradony), Keczán Józsefné (Fülöp), Lakatos Józsefné (Hajdúsámson), Vágner Ferencné (Újléta, Nagy Istvánné (Komádi), Gazsi Józsefné (Újléta), Kovácsné Szécsi Ibolya (Újléta), Szegedi Lászlóné (Hajdúsámson), Krucsó Sándorné (Újléta), Jeles Lászlóné (Hajdúdorog), Andristyák Józsefné (Nyíradony), Jánosi Imréné (Újléta), Kói Béláné (Újléta), Girus Lászlóné (Hajdúnánás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában