Majzik Edit újra belebújik Shirley Valentine bőrébe

Debrecen - A rendező, Árkosi Árpád szerint Shirley elvágyódásai és illúziói ugyanazok, amelyeket mi is titkolunk.

Ötvenedik előadásához közeledik az utóbbi évadok egyik legsikeresebb darabja, a Shirley Valentine. A monodráma címszereplője, Majzik Edit pénteken ötvenedszer bújik a rapszodikus és titokzatos Shirley bőrébe, aki úgy dönt, szakít addigi sivár, egyhangú életével, és ad egy utolsó esélyt magának, hogy fiatalkori vágyait beteljesítse – olvasható a Csokonai Színház ajánlójában. A már három évada műsoron lévő – és a tervek szerint a közeljövőben ott is maradó – produkció ötvenedik előadásának alkalmából Majzik Edit gondolatait olvashatják:

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor este, kutyasétáltatás közben megcsörrent a telefonom és beleszólt Meryl Streep… Hahaha. Ráckevei Anna volt az, aki megkérdezte, ráérek-e egy kicsit, mert az én barátnőm – Oláh Zsuzsi – mégsem tudja elvállalni a Shirley Valentine cím- és fő- és egyáltalán egyetlen szerepét. Épp tíz hónapja nem volt színház a fejem felett és épp „civil” munkám is befejeződni látszott, úgyhogy mondtam neki: éppenséggel ráérek! Persze gondolkodni csak a vállalás után kezdtem. Felhívtam Zsuzsit, hogy tudjam, érett döntést hozott-e. Azt mondta, azt. Aztán tovább gondolkoztam. Szeretek egyedül állni a színpadon? És ha már egyedül, szeretem, hogy ezzel a nővel állok ott egyedül? Hol is? Debrecenben. Hat év távollét után. Nem akartam, hogy mindezeknek jelentősége legyen. Csak játszani szerettem volna, ha már így alakította a gondviselés. A próbafolyamat bár szűkre szabott, de annál intenzívebb volt, kevésszer próbálok ennyire el- és felszabadultan! És a találkozások: Árkosival évek óta nem dolgoztunk, de valahogy még mindig értettük egymást, Laczó Zsuzsi (koreográfus), aki a férjem örökös táncpartnere, Lezó Ádám (súgó), aki kis kölökként a lábam körül szaladgált a fodrásztárban, most meg olyan agya van, hogy simán lejátszaná helyettem az előadást! Léka Dóri (rendezőasszisztens), akiben annyi humor, annyi finomság, ész és precizitás van, hogy csak imádni lehet, Bettuska (díszlet-, és jelmeztervező), aki ezelőtt húsz évvel is öltöztetett, aki mindig tudja mit felejtek el, aki tudja, hová tegye a zsepijeimet, a szemüvegeimet, a vizemet, Karl Jocó, aki miatt nekem soha nem kell ellenőriznem a kellékeimet, és akivel csodálatosan kialakult mantráink vannak előadás előtt. Zoli és Feri, akik arra vannak kárhoztatva, hogy minden előadást megnézzenek, Tündike, aki olyan jó ember és annyi szeretettel vesz körül, hogy a szívem facsarodik, Enci, aki gondoskodik a loknijaimról és elvisel, a műszakis fiúk – Picurim vezetésével –, akik azért az utolsó pillanatra mindig összerakják a konyhámat! És ott van Árkosi Szabi, aki alám zenélt és Kiss Trixi, aki miliőt varázsolt körém és rám!

Szóval nekem ez az ötvenedik hatalmas érzelmi megrázkódtatás, mert ezekkel az emberekkel a világ végére is elmennék, nem beszélve arról, hogy – azt hiszem – Shirleynek köszönhetem, hogy újra OTTHONRA leltem Debrecenben. A hálám végtelen, és majd igyekeznem kell, hogy mindezt ne préseljem bele ebbe az ötvenedik előadásba, ahogy azt se, hogy aznap épp tíz éve lesz, hogy „elment” a férjem, és ahogy azt se, hogy nemrég voltam magam is ötven… Csak tegyem a dolgom. A nézők és a magam örömére. …apropó, nézők… nincs ötvenes széria nélkülük, ez egyértelmű. Ötven előadás, az nagyjából kettőezer-ötszáz látogató. Nekem ez kettőezer-ötszáz játszótárs, akiknek a tekintetébe kapaszkodhatok előadás közben és utána! Köszönöm, hogy velem tartottak!

HBN