Helyi közélet

2017.05.11. 12:52

Felgyógyult parlagi sast engedtek szabadon a Hortobágyon

Hortobágy - A parlagi sas nem csak a Madárkórházban, hanem Hortobágyon is ritka vendég, ahol inkább rétisassal találkozhatunk.

Hortobágy - A parlagi sas nem csak a Madárkórházban, hanem Hortobágyon is ritka vendég, ahol inkább rétisassal találkozhatunk.

Bár a parlagi sas az Alföld, a füves síkvidék madara, a szikes pusztánál jobban kedveli a művelt mezőgazdasági területekkel tarkított legelőket, hegyaljai területeket, ahol tradicionális tápláléka, az ürge mellett több mezei nyúl is előfordul. Vonuló madár, főleg fiatalon sokat kóborol, így vetődik el néha Hortobágyra is. A mérgezések mellett legnagyobb veszélyt számukra az áramütés és a légvezetéknek ütközés jelenti. Február végén Nádudvar határában találtak rá arra a parlagi sasra egy mezőgazdasági tábla közepén amit utána a hortobágyi Madárkórházba vittek be a mezőőrök. Mint a gyűrűk alapján kiderült, a Bükki Nemzeti Parkban, Besenyőtelek körzetében ismert fészekből repült ki, 2016-ban a madár - tudhattuk meg Konyhás Istvántól, a Madárkórház igazgatóhelyettesétől.

A vizsgálatok és röntgen után kiderült, hogy a sas jobb szárnyának az orsócsontja tört el. A sas le volt gyengülve, vérfogyott, kiszáradt volt, ezért infúziót, antibiotikumot, vitaminokat kapott folyamatosan.

Egy hónap után, amikor a csontok összeforrtak a kötés levétele után átkerült a „túlélő” röpdébe, ahol már más fajokkal, gólyákkal, ölyvekkel, rétihéjákkal és egy daruval gyakorolhatta a konkurencia harcot a megfelelő helyért, táplálékért, mint a természetben. Itt a villanyoszlopra szállásról való leszoktatás, és a légvezetékek elkerülése céljából villanypásztorral szerelt igazi villanyoszlopokon tanulhatta meg mindezt, hogy szabadon engedés után ne kerüljön hasonló helyzetbe. Alig két hónap elteltével a Madarak és Fák Napján, május 10-én nyerte vissza szabadságát a fokozottan védett parlagi sas.

A madarat dr. Déri János, a Madárkórház állatorvosa engedte el.

Fotó: Konyhás István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában