Helyi közélet

2017.04.27. 10:49

Bűncselekménybe torkollt a szilveszteri szórakozás

Debrecen - A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.

Debrecen - A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.

A vádlott és a barátnője 2016. december 31-én az esti órákban Debrecen belvárosában házibuliban voltak, ahol a férfi szeszesitalt fogyasztott. Az éjszaka folyamán a vádlottat és barátnőjét egyik ismerősük vitte el egy másik társaságba. Itt a fiatal pár elhatározta, hogy elmennek még egy másik, a közelben lévő házibuliba.

Ekkor már a vádlott ittas állapotban volt, ezért barátnője felajánlotta, hogy a vádlott tulajdonát képező autót majd ő vezeti.

A vádlott tudta azt, hogy a barátnőjének nincs vezetői engedélye és vezetői jártassággal sem rendelkezik, ennek ellenére átengedte neki a gépkocsi vezetését.

A barátnő 2017. január 1-jén 0 óra 45 perc körül az autót rövid útszakaszon vezette, majd le akart parkolni, azonban tapasztalatlansága miatt nem jól választotta meg a sebességet, ezért a gépkocsival hátulról nekiütközött egy ott álló járműnek, amiben anyagi kár keletkezett.

A nővel szemben a szabálysértési hatóság közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése és engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt pénzbírságot szabott ki és határozott időtartamra eltiltotta a járművezetéstől.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon - olvasható az ügyészség közleményében. A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában