Helyi közélet

2017.03.04. 09:57

Utánpótláshiány a nyugdíjas táncosoknál

Debrecen - A Debreceni Nyugdíjas Egyesület több száz tagja szórakozott a műsoros délutánon.

Debrecen - A Debreceni Nyugdíjas Egyesület több száz tagja szórakozott a műsoros délutánon.

A zsúfolásig megtelt a Belvárosi Közösségi Ház pódiumterme az egyesület farsangi rendezvényére február 20-án. Bakó Béláné, Bódi Lászlóné és Hermann Józsefné humoros színjátékkal hangolta a közönséget, vidékiek Budapesten című paródiájukban azt mutatták be, hogyan boldogulhat az egyszeri ember a bevásárló üzletek kavalkádjában. Később Farkas Lajosné, Bódiné verssel és Kocsis Judit prózával, Darai Béla nótával, Bódiné és Rozsosné humorral járult hozzá a műsoros délután hangulatához. Domoki Iván ismert dallamokat kísért szájharmonikával.

Évtizede járnak össze

A Debreceni Nyugdíjas Egyesület „Táncoslábú Szupernagyik” csoportja háromszor is színpadra lépett. Történetük 10 évre nyúlik vissza, amikor Bődi Lászlóné úgy gondolta, közösséget alakít. – Fogtechnikusként főként a kezemet használtam munkámban, görnyedt, emiatt rossz testtartás alakult ki bennem. Nyugdíjasként belső késztetést éreztem arra, nézzük meg, mit tud a lábam. Heti egy alkalommal gyakoroltuk a különböző népek táncaiból összeállított koreográfiámat, ami az évek folyamán tíz színpadképes produkcióvá nőtte ki magát. Békés megyében az országos szenior táncversenyen háromszor érdemeltük ki az arany minősítést. Ahogy terjedt a hírünk, úgy kapunk egyre több meghívást – magyarázta az aktív nagymama.

Fotók: Derencsényi István

– Nem csak a tánc szeretete tart össze bennünket – toldja meg a vezetőjük szavait Rozsosné Bodrogi Éva –, összetartó közösségé formálódtunk. Néhány napos kirándulásokon esténként énekelünk, táncolunk, bulizunk. Egy bánatunk van, hogy nincs utánpótlásunk. Tízből már csak hatan maradtunk – mondta. Bodrogi Éva is az aktív nyugdíjasok közé tartozik. Elvégezte a 100 órás oktatói tanfolyamot, és márciustól már ezt a testet-lelket, sőt az agyat is frissítő mozgásformára hívja a hasonló gondolkodású korosztályát az Újkerti Közösségi Házba.

HBN–Kiss Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában