Helyi közélet

2017.03.01. 13:05

Nem tudott végleg olajra lépni

Debrecen - München mellett fogták el az adócsaló banda körözött tagját.

Debrecen - München mellett fogták el az adócsaló banda körözött tagját.

A NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságától kapott információ szerint európai elfogatóparancs alapján tartóztatta le a német rendőrség az évek óta szökésben lévő bűnözőt, aki társaival maffiaszerűen működő bűnszervezetben csaknem 800 millió forintos adócsalást követett el.

Egy későbbi esethez hasonlóan, amikor debreceni számlagyárosok lebukása okozta az olajos adócsalók vesztét, ennél az ügynél is körbeszámlázásos áfacsalással tett szert busás haszonra az a 19, minden gazdasági előélet nélküli cég, melyeket később ukrán, szerb tulajdonosok nevére írtak át.

A Szlovákiából és Romániából származó ipari olaj szövevényes számlázási láncon futott keresztül, a közbeiktatott cégek nem fizettek áfát, de volt, amelyik a fiktív számlák után adót is visszaigényelt. A pénzügyi nyomozók 2015 végén javasoltak vádemelést tíz gyanúsítottal szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt.

A vádemelési javaslat mellett körözést rendeltek el a bűnszervezet két rejtőzködő tagja ellen, akik közül most nemzetközi bűnügyi összefogással kapták el Münchenben az egyiket, akit nem csak a NAV keresett, így kihallgatását követően átadták a rendőrségnek, majd előzetes letartóztatásba került.

HBN–ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában