Helyi közélet

2017.03.23. 07:23

Még ma is emlékezünk a tiszai ciánszennyezésre

Hajdú-Bihar - Egyik legnagyobb kincsünkre, a vízre hívja fel a figyelmet a Víz Világnapján, március 22-én megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közleménye; emlékeztetve az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezésre.

Hajdú-Bihar - Egyik legnagyobb kincsünkre, a vízre hívja fel a figyelmet a Víz Világnapján, március 22-én megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közleménye; emlékeztetve az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezésre.

Sokan emlékeznek még a tizenhét éve történt ökológiai katasztrófára: 2000. január 30-án éjszaka egy aranymosással foglalkozó nagybányai bányaipari vállalat telephelyéről százezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. A vállalatnál nem volt kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet a szennyezés lokalizálására, enyhítésére. A szennyezés két hét alatt vonult le a folyó hazai szakaszán. Súlyosságát jelezte, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt. Bár a magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak enyhítésére, a ciánszennyezés végigpusztította a Hajdú-Bihar megyei Tisza-szakasz élővilágát, kisebb mennyiség bejutott a tiszalöki zsilipen keresztül a Keleti-főcsatornába is. A ciánfolt február 12-én hagyta el Magyarország területét.

A szakemberek 2000. áprilisi becslése szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. A természet, a folyó élővilága szerencsére a vártnál gyorsabban tért magához, mára az akkori környezetszennyezésnek nyoma sincs.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában