Egy sokoldalú, debreceni reneszánsz ember

Debrecen - Mindegyik művészetben dilettáns – mondja, de nincs híján az elismerésnek. Interjú a Csokonai-díjas Kövér Józseffel.

Kövér József (Nagykálló, 1958.) szobrászművész, költő, regényíró, civilben fogorvos. Szobrai láthatók Gödöllőtől Gyomaendrődig, Putnoktól Hegyközkovácsiig, de főleg Debrecenben. Megmintázta szoboralakban vagy domborművön II. János Pál pápa, Holló László, Batthyány Lajos, Tompa Mihály, debreceni professzorok stb. alakját vagy fejét. Munkásságát az elmúlt évben Csokonai-díjjal jutalmazták.

Melyik művészeti ág, illetve társaság felé hajlik jobban?

Kövér József: Nem vagyok benne Debrecen művészeti életében, nem vagyok tagja egyik szövetségnek sem. Magányosan dolgozom. Alkotni egyedül lehet.

Tudom, családja van, három gyerekkel, s a fogorvosi praxis mellett az egyetemen is tanít. Hogyan jut mind erre idő?

Kövér József: Nem tudok erre a kérdésre válaszolni csak azt, hogy beosztom a napjaimat. Nekem ez nem teher, nem megerőltetés. Nem azért csinálom, mert akarom, mert elhatároztam, hanem érzem, hogy jön magától. Nincs semmi kényszer, gördülékeny a dolog.

A kifejezésmódok közül a szobrászat volt az első. Utána jött az irodalom?

Kövér József: Nem, az irodalom volt az első. Már fiatalon, még az egyetem előtt, a nyolcvanas években írtam drámákat. Páskándi Géza olvasta is őket. A Kortársban volt egy ilyen rovata, s biztatott is, hogy írjak. De jött az egyetem, s az elvette az időt ettől az elmélyüléstől. Az egyetemen viszont a fogászaton gipsztömbökből faragtunk fogat, s abból lett a szobrászat.

Ismeri azt a felfogást, hogy aki egyidejűleg sok művészeti ágban működik, az valamelyikben dilettáns?

Kövér József: Semmi probléma, én mindegyikben az vagyok.

Ezzel – gondolom –, azt akarja mondani, hogy nem érdekli az irigy szó. Hadd kérdezzem meg, a szobrai általában megrendelésre készülnek? Tehát kapja a témát?

Kövér József: Ez úgy indult, hogy először volt a belső késztetés, abból született rengeteg szobor. Aztán kaptam megrendeléseket. Jó húsz éve készítek már köztéri szobrokat. A kettőt párhuzamosan csinálom, rengeteg kő- és bronzszobrom van, amit nem megrendelésre alkottam. Állandóan foglalkoztat, hogyan tudom azt a plasztikai világot megjeleníteni, amit elképzelek, hogyan önthető formába egy jellem, egy érzés, egy fogalom. Én ezeket saját kedvtelésemre elkészítem. A Huszár Gál utcai műtermem tele van szobrokkal.

Tudomásom szerint sok megrendelést kap.

Kövér József: Olyan sokat nem, de azért nem panaszkodom. Legutóbb a Gulyás György-domborművet csináltam a városnak (Blaháné utca – B.E.).

Melyik anyaggal dolgozik legszívesebben?

Kövér József: A kővel kezdtem, azt változatlanul nagyon szeretem, a vele való foglalkozás masszív fizikai munka. De a megrendelések többsége bronzszobor. Két köztéri kőszobrom van, az egyik a Trianoni emlékmű Tiszadadán. Hozzáteszem, az nem a szokványos turulmadaras szimbólum, hanem jelzi, hogy a probléma – sajnos – megoldhatatlan.

Egyik nap szobrász, a másik nap költő, a harmadikon regényt ír? Ezt is beosztja?

Kövér József: Nem, ez úgy van, hogy egyik pillanatban ez, a másikban az. Például rendelés után elmentem a kutyával sétálni, s aközben jól lehetett verset írni. Verseim az érzelmeken, gondolatokon kívül főleg az élet sötét árnyalatairól szólnak.

Tudhatja az olvasó, a regénye miről szól?

Kövér József: A Ferde eső filozofikus könyv, két ember, egy fiatal személy és egy idősebb művész kapcsolatáról szól, miközben megjelenik a regény lapjain egy szimbolikus nő.

Szobrászként ismert, jó nevű művész, hiszen már állnak szobrai Lengyelországban, Itáliában is. Ez egyben kritika is. Vannak-e visszajelzések az irodalmi kísérleteiről?

Kövér József: A szerkesztők azáltal, hogy könyveim kiadását javasolták, letették mellettem a voksot. Az első kötetemből a Vörös Postakocsi három verset közölt. Verseimről Borbély Szilárd barátom is elmondta pártoló véleményét. Ez nekem elég.

- Bakó Endre -