2017.02.28. 14:20
Igény lenne rá…
<em>Nem akartam írni a legújabb Oscar-díjas filmünkről, mert nem értek hozzá, most mégis Deák Kristóf Mindenki című alkotása vezeti kezem a klaviatúrán. Nem akartam róla írni, de nem lehet róla nem írni. Ács Enikőnek, a hetvenes évek debreceni egyetemistájának, a Panta Rhei együttes énekesnőjének a fia ugyanis annyira egyszerűen fogalmazott meg valamit, ami nincs, de igény lenne rá</em>. Égerházi Péter írása.
Nem akartam írni a legújabb Oscar-díjas filmünkről, mert nem értek hozzá, most mégis Deák Kristóf Mindenki című alkotása vezeti kezem a klaviatúrán. Nem akartam róla írni, de nem lehet róla nem írni. Ács Enikőnek, a hetvenes évek debreceni egyetemistájának, a Panta Rhei együttes énekesnőjének a fia ugyanis annyira egyszerűen fogalmazott meg valamit, ami nincs, de igény lenne rá. Égerházi Péter írása.
Másrészt, laikusként is hibátlannak érzi a filmet az ember. Nincs benne üresjárat, az első perctől az utolsóig (na jó, egy 25 perces mozi esetében ez talán könnyebb) fenntartja a feszültséget, és sehol nem téveszt arányt. Egyetlen jelenetnél költözött belém néhány másodpercre a félsz, hogy a történet a sablonos amerikai fordult felé vesz irányt, de a Liza, az egyik elragadó gyerek főszereplő melletti helyért folytatott huzakodás csak azt a célt szolgálta, hogy lássuk, ki a központi gyerekfigura. Zsófi, az új kislány vele szövetkezve ér el olyan dolgot, ami a valóságban aligha történne meg, pláne egy iskolában, mert sehol nincs homogén diákközösség. De ettől még nagyon jó átélni az irracionálist, aminek egyébként éppen így kellene történnie a valóságban is. Hogy az igazságtalanság megszüntethető lenne erős, közös akarattal, a gonosz mindig elnyerné büntetését, miközben a jó diadalmaskodik. Igaz, akkor egy ilyen filmre már a kutya nem figyelne oda.
