Botorkálás

Higgyék el kedves olvasóim, hogy amikor az embernek „lejár a szavatossága” – ez jobbára 70 éves kor fölött következik be –, bármikor várhatjuk, hogy elromlik valamink. Ez nálam, néhány hónapja derékfájdogálásból induló egyensúlyzavar lett, mert a krónikus nyavalyáimat (cukor, prosztata, magas vérnyomás) már szóra sem méltatom, azok békésen éldegélnek velem. De ez az egyensúlyzavar, ez zavar. Réti János írása.

Mert 4-5 lépés után úgy érzem, hogy elesni készülök. Ilyenkor gyorsan megtámasztom a mellettem lévő házfalat, oszlopot vagy megtámaszkodom a legközelebb lévő kirakatban. Mert, hogy venné ki magát, hogy csak úgy, ott heverészek az utca kövén, a segítségemre jövők pedig kínlódhatnak velem. Kiírattam hát magamnak egy állami, azaz SZTK-botot, hogy az eleséstől való félelem rossz előérzetét elkerüljem. Nem lett tökéletes, de jobb lett és már ez is öröm volt a számomra. De telhetetlen voltam és vettem magamnak egy másik, egy vállalkozó által gyártott, három lábú magasított botot, mert mindig törekedjünk a tökéletesre! Előbb felhívtam az üzletet, mondták, hogy van, ha kiíratom szakorvossal, akkor 500 forint, ha csak úgy belépek megvenni, akkor 2000. Kiíratni csak klinikán tudtam volna (két taxiköltség, általában 3000+500 forint az ár, nem jó), a belépéses, hoci nesze változat mellett döntöttem és bementem az üzletbe. Mondtam, mi járatban vagyok, már hozták is a botot – mellesleg (február lévén), már 2550 forintért – és mehettem isten hírével. Otthon alig vártam a premiert, megtudni, hogy szuperál az új bot? Igaz, vele adtak egy használati utasítást; hogy kell összerakni, beállítani, használni, de aztán annyi! Össze is rakosgattam én vagy három nekifutásra, mielőtt elindultam volna vele a próbaútra, a közeli ABC-be. Nem volt rossz, de valahogy az volt az érzésem, hogy nem feltétlenül ilyennek kellene lenni. Gyanúm nem volt alaptalan: hazafelé kétszer estem el az új bottal! Egy fiatal pár felsegített egy pillanat alatt, de a második esetben a hozzám lépő négy járókelő már megszenvedett velem, mer mindegyiknek fájt valamije, de aztán összetákoltak. Otthon aztán szemügyre vettem a botot és a leírását. Ez utóbbit lassan már kívülről tudom, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb állapota. Mert az isten tudja, mit értenek a gyártók „műanyag külső vezetőnek”, és mit „biztosító klipsznek”, meg ezek egymáshoz képesti viszonya alatt? Ezekről nincs fogalmam, de mire ötödszörre vagy hatodszorra fogom összerakni, már vágni fogom a helyes megoldást. Csak egy kérdés: a gyártó vállalkozó, ebben a növekvő, fejlődő, ellenállhatatlan gazdaságunkban nem tud használatra kész járóbotot csinálni? Ha nem, az baj! Az akár rossz fényt is vethet kis hazánkra…

- Réti János -