Hit és siker

Fogyatékos gyermekeket ellátó református intézmény vezetőjeként gyakran találkozom ezzel a kérdéssel: mit jelent a hit, hogyan éljük meg keresztyénségünket az Immánuel Otthon és Iskolában. Győri Zsófia írása.

A kérdés mögött az a feltételezés áll, hogy egy fogyatékos ember valami egészen különös, sajátos módon éli meg a hitét, másképp látja a világot, az egész életet. Sokszor azt gondoljuk, hogy ők külön, azonos attribútumok szerint élő közösséget alkotnak. Nem így van. Ahogy a világot és hitünket mi is mindnyájan másképp éljük meg, a fogyatékos emberek ugyanúgy egyenként, a saját egyéni világuk szerint teszik. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a világban való eligazodásban leginkább az intellektuális képességeink segítenek, ezek birtokában jól boldogulunk, míg a csökkenésük esetén az élet dolgainak megélésében is nehezen boldogulunk, ezen a területen is fogyatékosok vagyunk. Pedig nem minden ragadható meg csak ésszel, és erre talán a hit a legjobb példa. A hit képessége ajándék: nem értjük, nem tudjuk, melyik szervünkkel, érzékszervünkkel éljük meg, egyszerűen csak van, ha nyitottak vagyunk befogadására. És ha mégis keresünk valami közös nevezőt, az Immánuel Otthon és Iskolába járó halmozottan fogyatékos gyermekeknél, talán a nyitottság és befogadókészség az. Nekünk, munkatársaknak, de különösen a hitoktatást végző lelkésznek az a dolga, hogy a keresztyén hit tartalmát, az evangéliumot érthetővé tegye. Ebben az adaptációban már benne van a professzió, a gyógypedagógia szakmai tudása. A többi pedig Isten és ember saját titka. Ebbe a titokba pillanthatunk be az Immánuel Otthon és Iskola ünnepein és hétköznapjain.

Fogyatékos gyermeket nevelő szülőként, pedagógusként, terapeutaként hamar megtanuljuk ezt a másfajta látásmódot.

Mit jelent a siker? Fogalma relatív. Abban azonban nagyjából egyetértünk, hogy valamiféle objektív mércén történő megméretés jelent sikerességet, vagy éppen sikertelenséget. Ritkán adódnak olyan helyzetek, amikor félretéve ezt a konszenzust, elkezdünk más mértékegységgel mérni. Ilyen, amikor egy komoly baleset, betegség után egy közeli családtagunk kinyitja a szemét, újra elkezd beszélni, lábra áll, elindul. Átértékelődik a siker fogalma és általában az élet értékei. Fogyatékos gyermeket nevelő szülőként, pedagógusként, terapeutaként hamar megtanuljuk ezt a másfajta látásmódot. Halmozottan fogyatékos gyermekeknél sikerré tud válni egészen apró, szemmel alig látható fejlődés. Ami többnyire nem spontán, nagy munka, erőfeszítés van mögötte és folyamatos elvárások, a fejlődésbe vetett hit.

Munkatársaink ezzel az attitűddel végezve munkájukat, reális fejlesztési célokat kitűzve, azokat megvalósítva, és megvalósításukat olykor szigorral is elvárva a gyermekektől, fiataloktól, igazi sikereket érnek el. Munkájuk során – mintegy „mellékhatásként” – egyéni életünkben is átértékelődnek ezek a fogalmak. Ezt a szemléletváltozást és a fogyatékos emberekhez való másfajta viszonyulást kívánjuk Debrecen lakosainak és az egész magyar társadalomnak az új évben. Bár a társadalmi attitűdben történnek apró változások, még mindig nagy az elutasítás, a félelem, amiknek az ismeretek, a személyes találkozások hiánya az oka. Mi a következő évben is dolgozni fogunk azon, hogy a szélesebb közönség előtt is megjelenjenek ezek a „láthatatlan állampolgárok” a maguk értékeivel, színesebbé téve mindannyiunk életét.

Szerzőnk a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolájának igazgatója.

- Győri Zsófia -