Helyi közélet

2016.11.30. 16:27

LMP: Csak a minimálbéreseknek kedvez az emelés

Debrecen - Csalódottságát fejezte ki a Lehet Más a Politika (LMP) a kormány jövő évre vonatkozó béremelésével kapcsolatban.

Debrecen - Csalódottságát fejezte ki a Lehet Más a Politika (LMP) a kormány jövő évre vonatkozó béremelésével kapcsolatban.

– Két éve könyörgünk jobb munkabérekért, ám az emelés valójában csak a minimálbéreseknek kedvez – mondta el Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján. – A hazai fizetségek a középszintű uniós életszínvonalat sem ütik meg. Úgy gondoljuk, Magyarország átlagfizetései nem elegendőek a kényelmes megélhetéshez, például hogy egy család évente megengedhesse magának, hogy elmenjen nyaralni, vagy alkalomadtán javítsa lakásának hibáit – magyarázta.

Véleménye szerint az alacsony munkabérek koncepciójával Orbán Viktor a nyugatról érkező cégeket és befektetőket próbálja ide csábítani. Sallai a közmunkaprogramot zsákutcának nevezte. Most is egy gyenge megállapodás jött létre, az LMP pedig továbbra is az ezer eurós bérminimumért fog küzdeni – tekintett előre a képviselő, hozzátéve, egy igazi béremelés talán az emberek kivándorlási szándékát is csökkentené.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában