„Kossuth a nemzeti egység szimbóluma”

Debrecen - Kisiskolás korában ébredt lelkesedése az 1894-ben Torinóban elhunyt kormányzó iránt. Interjú Jóga Lászlóval, a debreceni Kossuth Társaság elnökével.

A Debreceni Kossuth Társaság szeptember 16-án a Kossuth-szobornál impozáns ünnepséget rendezett, vagyis ismét hallatott magáról, bizonyítva jelenlétét, életképességét. Jóga László elnökkel – akit 2003-ban a Máltai lovagrend részesített kitüntetésben, 2016-ban pedig Holló László-díjat kapott – pillantunk a működés hátterébe.

A 1848-as szabadságharc része az identitásunknak, emlékét ébren kell tartani.

Jóga László

Milyen múltra tekint vissza a társaság?

Jóga László: Társaságunk 1994-ben alakult Kossuth Lajos és vele összefüggésben a forradalom és szabadságharc emlékének ápolása céljából. Első elnöke Pető Gábor volt, tőle vettem át a „staféta botot”. Jómagam korábban szervező titkárként vettem részt a munkában. Legfőbb feladatom az anyagi lehetőségek előteremtése volt. Társaságunk ötven főt számlál, termünk nincs, székhelyünk egy István úti magánlakásban van. De mindig akad egy intézmény, amely rendelkezésünkre bocsát egy termet, ahol 20-25-en jövünk össze. Összejövetelünket havonta, nyáridőben kéthavonta tartjuk, ekkor alakítjuk ki, állítjuk össze a havi vagy az éves programunkat. Egymásnak is segítünk, persze nem anyagilag, hanem különböző szívességekkel.

Milyen a társaság támogatottsága?

Jóga László: Ez mindig a személyes kapcsolatokon múlik. Itt kell köszönetet mondanom azoknak a vállalkozóknak, akik támogatnak bennünket, biztosítják a működésünk feltételeit. Hiszem, hogy jó ügyre áldoznak. Úgy vélem, Kossuth személye a nemzeti egység szimbóluma, őt minden magyar embernek világnézetre és pártállásra való tekintet nélkül lehet és kell vállalnia. Debrecenben annál inkább, mert erős szálakkal kötődött városunkhoz, melyet a szabadság őrvárosának nevezett. Erre igyekszünk rá is szolgálni. De nemcsak Debrecenben alakítunk ki kultuszhelyeket, hanem a megyében, sőt a szomszéd megyékben is. Jelszavunk, hogy minden magyar településen, ahová valamelyik szabadsághős kötődik, legyen emléktábla, mert így tudjuk a 48-as szabadságharc emlékét ébren tartani, ami identitásunknak alapvető része.

Érzékelik-e működésük hatását?

Jóga László: Igen, vannak eredmények mögöttünk, a város vezetősége is figyel ránk. Debrecenben tudomásom szerint negyvenezer diák tanul. Sajnos, az egyetemistákat nem tudjuk elérni, de reményeink szerint a többieket igen. Már tettünk lépéseket és kaptunk támogatási ígéretet. Megpróbálunk vetélkedőket szervezni, mint eddig is tettük, a győzteseket elvisszük nyaralni, vagy más jutalomban részesítjük őket. Szeretnénk, ha olyan fiatalok is csatlakoznának hozzánk, akik szívből, megszállottan vállalják programunkat.

Említene néhány példát működésük naplójából?

Jóga László: Csak néhány kiragadott példa. Kossuth 1849. január 7-én érkezett Debrecenbe. A Miklós utcai kaput megjelöltük. Tudjuk, hogy szívesen hallgatta Boka Károly muzsikáját, kedvenc nótája volt A megkövetem a téns’ nemes vármegyét. Ezt is emléktáblával jelöltük meg. Pásku András készítette a táblát. Boka Károly sírját a köztemetőben háromévenként fölcsiszoltatjuk. Húsz éve kaszálom a fiammal együtt Szarka kapitány obeliszkjének környékét a hosszúpályi úton. Nagylétán egy álló alakos szobrot állíttattunk. Dombrádon ugyancsak ötnegyedes álló alakos szobrot helyeztünk el.

Nem idegenkednek az emberek a kultusz szótól?

Jóga László: Már néhányan kérdezték tőlem, nincs-e a kultusz szóban és fogalomban valami negatív tartalom, még ha Kossuth kultuszáról van is szó? Nincs, nem élő személyt ajnározunk, hanem történelmi hőst! Kossuth Lajos nagyformátumú politikai személyiség volt, a reformmozgalom lelke, s hazaszeretetből máig szóló példát adott. Nem véletlen, hogy a művészetben és a néphagyományban olyan kivételesen gazdag az ábrázolása. A szabadságharc leverése után a nép őrizte a Kossuth-bankót, ahol besúgó nem hallotta, énekelte a Kossuth nótákat, később, amikor már lehetett, vásárolta a Kossuth-nyomatokat, amelyek meg sem történt jeleneteket ábrázoltak és a szobák falára függesztette őket. Egyszóval a szívében őrizte a szabadságharc tragikus hősét, leste a száműzetésből származó híreket, „Kossuth apánknak” emlegette, és számos legendát szőtt róla. A magyar nép, ha Ferenc Jóskáról énekelt, azt a dallamot használta, ami eredetileg Kossuth Lajosról szólt. A néprajztudósok arról adnak számot, hogy 1600 Kossuth-nóta keletkezett, de sajnos, ezeket egyre kevesebben ismerik és énekelik. Ortutay Gyulától tudjuk: még a huszadik században is élt a kultusza. Sajnos, éppen a rendszerváltás után kezdett elhalványulni, s mi az újraélesztésen fáradozunk.

Mikor ébredt az ön Kossuth személye iránti lelkes érdeklődése?

Jóga László: Még iskolás koromban, 1960-ban. A történelem tanárom olyan szépen, sok érzelemmel beszélt róla, hogy magával ragadott a személyisége. S amikor elmentünk Monokra, a szülőházát meglátogatni, a teremőr bácsi ugyancsak szívhez szólóan beszélt róla. Amikor a nevezetes keresztelésről ejtett szót, s elmondta, hogy az úton elhagyták a kis Kossuthot, és már mindenki azt hitte, meghalt vagy a farkasok megették, ezt én megkönnyeztem. Vigasztaltak mondván, tudhatod, hogy nem halt meg, hiszen ő lett a szabadságharc vezére. Úgy látszik, az ő esetében bevált a mondás: akinek halálhírét költik, hosszú életű lesz… Hozzáteszem, csak teste porladt el, szelleme tovább él, s élni fog, amíg magyar ember lesz a földön…

- Bakó Endre -