Helyi közélet

2016.11.03. 08:18

Bazári hangulat a debreceni temetőben? - Nevetgéltek és mobiloztak a virágosok a szertartás alatt

Debrecen - Az olvasó szerint nincs, az AKSD szerint van keresnivalójuk a virágosoknak a temetőben.

Debrecen - Az olvasó szerint nincs, az AKSD szerint van keresnivalójuk a virágosoknak a temetőben.

Egyik olvasónk levélben arra panaszkodott szerkesztőségünknél, hogy a minap a Debreceni Köztemetőben egy szeretett munkatársa temetésén vett részt, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a főtéren karácsonykor használt pavilonokat bevitték egészen a ravatalozóig. Szerinte ettől a temetőnek bazári hangulata lett. Szikszayné Tóth Emese azt írta, hogy a temetésen nagyon sokan voltak, és a gyászbeszéd kihangosítása mellett is behallatszott a virágárusok nevetgélése, mobiltelefonálása melyen megdöbbentek, többen hátra is néztek. A panaszos szerint ez kegyeletsértés!

Úgy vélte, ezeket a pavilonokat az 1-es és a 2-es kapu közötti útszakasz mentén, vagy a trolibuszfordulóban is fel lehetett volna állítani, ugyanis eddig mindenki meg tudta venni a virágot szeretteinek a temetőn kívül.

Remélem, ezen mások is elgondolkodnak, mielőtt az üzleti érdekek mindent felülírnak

– fogalmazott Szikszayné Tóth Emese.

Domokos Csilla, az AKSD Kft. szóvivője erre azt válaszolta, a Debreceni Köztemetőben több mint 10 éves hagyománya van annak, hogy a virágárusok nemcsak a temető kapuinál, hanem – az önkormányzat engedélye alapján – halottak napja idején a Tükörtó oldalában is árusíthatják a virágokat.

Üzemeltetőként igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy minél színvonalasabban szolgálják ki a temető látogatóit. Ezért változtattak a virágárusítás szabályain. Míg korábban a kereskedők saját sátraikból kínálták portékájukat a temető területén, két éve az AKSD bérel ezekre a napokra egyforma, kulturált pavilonokat.

Mint kifejtette, a virágárusokat évről-évre részletesen tájékoztatják a betartandó szabályokról, különös tekintettel arra, hogy nem viselkedhetnek kegyeletsértő módon. Az AKSD szóvivője úgy fogalmazott, „különösen nehéz eldönteni, hogy van–e helye a virágárusoknak a temető területén belül, mivel a temetőlátogatók egy része értékeli ezt a lehetőséget. Az ilyenkor életbe lépő forgalomkorlátozások miatt a temető kapuinál egyelőre nincs lehetőség további árusítóhelyek kijelölésére” – zárta sorait.

HBN–OCs


Debrecen - Sokan keresték fel a temetőket megyénkben a négynapos hosszú hétvégén. Koszorúkat, virágokat vittek, gyertyákat, mécseseket gyújtottak elhunyt szeretteik sírjánál. Képeink kedden, a Debreceni Köztemetőben készültek.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában